2017. augusztus 21., hétfő

8. fejezet

Hejhó, édeseim!
Egy napos késéssel, de meghoztam a nyolcadik fejezetet. Azt sem tudom, hol áll a fejem, de ez a fejezet szerencsére már régóta készen van - ha nem így lenne, biztos még többet késnék vele.:D Nem igazán tudok mit mondani arról, mi fog történni (olyan kómás vagyok, hogy legszívesebben visszadőlnék aludni), úgyhogy csak úgy itt hagyom ezt a jó rövid fejezetet.
Jó olvasást!
GwenBlack

Kim

Sosem láttam még Dougot így sírni, úgyhogy kissé megijedtem, mikor bejöttem a szobába és ilyen keservesen bőgött. Azt tettem, ami az adott helyzetben a legjobbnak tűnt: mellé feküdtem, átöleltem és meg sem szólaltam. Szép lassan csillapodott a sírása, aztán elaludt. Még most is alszik, úgyhogy óvatosan felkelek mellőle, betakarom a paplanommal, majd fogom a telefonom és a földszintre megyek. Felhívom Jonathant, aki nagyjából az ötödik csengés után veszi fel.
- Héé, Kiim, szia! - rikolja a telefonba.
- Részeg vagy? - nyögök fel.
- Még nem. Mi kéne?
- Az öcséd telefonszáma. Nagyon fontos, Dougról van szó.
- Doug épp nálunk van.
- Nem, Doug már hazaért. Csak add meg Leslie számát, kérlek!
- Mit csinált?
- Semmit, csak Doug elmondott neki valamit, amit eddig csak én tudtam és erről szeretnék vele beszélni.
Erre Jonathan lediktálja Leslie számát, én pedig azonnal hívom is.
- Leslie Price - veszi fel szinte azonnal.
- Szia, Kim vagyok.
- Kim, heló. Doug hazaért?
- Igen, miatta hívlak. Figyelj, mennyit mondott el neked az... esetről?
- Azt hiszem, mindent. Elmesélte... az orális kielégítést is és a kórházzal zárta.
- Ugye tudod, hogy ezt eddig senki nem tudta rajtam kívül?
- Igen, ez valahogy leesett. Most jól van?
- Mikor megérkezett, sírva bedőlt az ágyba, tíz percig ölelgettem, mire megnyugodott, most alszik.
- Átmehetek? Szeretnék vele lenni.
- Persze - csuklik el a hangom. - Biztos örülni fog neked, ha felébred.
- Szuper, öt perc és ott vagyok. Majd megcsörgetlek.
Ezzel le is rakja a telefont, én pedig leülök a nappaliban lévő kanapéra és számolom a perceket. Kicsivel több, mint öt perc elteltével megcsörren a telefonom, úgyhogy az ajtóhoz megyek és kinyitom Leslie előtt.
- Szia, gyere be.
Csak bólint, majd, amint belép, leveszi a cipőjét.
- Mielőtt felmennél hozzá, beszélnünk kéne.
- Essünk túl rajta! - sóhajt fel.
- Doug a legjobb barátom - mondom - és nem szeretném, hogy bárki is megbántsa. Látom rajtad, mennyire kedveled őt és ennek nagyon örülök, de rajta is látom, mennyire kedvel téged. És soha nem láttam még ilyennek. Sem Adammel, sem Jamesszel. Valami fura okból kifolyólag te jobban vonzod őt, mint eddig bárki és ennek örülök, mert jó fej srácnak tűnsz, de Doug eleget szenvedett már, szóval nagyon kérlek, ne bántsd meg! Érzékenyebb, mint hinnéd.
- Nézd, Kim, szeretem Dougot - mondja és a szeretem szót nagyon megnyomja. - Eszem ágában sincs megbántani. Ő a legjobb, ami történt velem az elmúlt évben.
- Az emeleten a második ajtó balra - mondom. - Halkan menj be!
- Kösz - mosolyodik el és már ott sincs, robog felfelé a lépcsőn.

Doug

Mikor felkelek, érzem Kim érintését a felkaromon. Elmosolyodom, aztán a hátamra fordulok, mire a keze lesiklik rólam. Kinyitom a szemem, felé nézek és...
- Szia - mosolyog rám Leslie.
- Hé - mosolyodom el. - Hát te?
- Gondoltam megnézem, hogy vagy.
- Most, hogy itt vagy, sokkal jobban.
- Akkor jó.
Ezzel Leslie az arcomhoz emeli a kezét és végigsimít rajta.
- Tudod, én nem akartalak felzaklatni - mondja halkan, miközben az arcom simogatja. - Nem kezdtem volna bele ebbe a megváltozós dologba, ha...
- Leslie, ez az én döntésem volt - vágok közbe. - Dönthettem volna úgy, hogy nem mondom el, mi történt, de azt akartam, hogy tudd.
- Tudod, én is szeretnék elmesélni neked egy történetet.
- Ne - szólalok meg, mielőtt elkezdhetné.
- Ne?
- Most azért akarod elmesélni, mert úgy érzed, a hosszú monológom után tartozol nekem ezzel. Azt akarod, hogy nekem is legyen valami a kezemben, amivel egy pillanat alatt tönkretehetnélek, vagy csak hálából akarod elmondani azt a történetet, úgyhogy nagyon kérlek, ne tedd! - mondom. - Ha hétfőn is úgy gondolod, meg szeretnéd osztani velem, meghallgatlak, de most nem.
- És ha hétfőn már nem akarom elmondani?
- Akkor még nem jött el az ideje és jól tettem, hogy megállítottalak.
- Igazad lehet.
- Ó, édesem, nekem mindig igazam van - mosolyodom el megint.
Hihetetlen, de eddig csak azt hajtogattam, mennyire imádom, hogy Leslie folyton mosolyog a közelemben. Őszintén szólva azt legalább ugyanennyire szeretem, hogy én mennyit mosolygok a közelében.
- Szeretlek, Doug - hajol oda hozzám, hogy megcsókoljon.
- Én is szeretlek - felelem és az ajkára pillantok, majd közelebb hajolok, hogy a szánk összeérjen.
Nem kezdem el csókolni, csak vagyok ott, miközben az ajkunk összeér és ez még így is hihetetlenül fantasztikus. Végül Leslie nem bírja tovább, a tarkómra teszi a kezét és megcsókol, de még hogy! Semmi vadság nincs benne és mégis annyi vágy - nem, inkább szeretet - van abban a csókban, hogy az hihetetlen.
Gyengéden eltolom magamtól és rámosolygok, amivel biztos, hogy nem verem át, mert még én is érzem, mennyire hamis.
- Ne próbálj mosolyogni, ha nem vagy jól! - rázza meg a fejét azonnal.
Átlát rajtam, remek. Nehéz lesz így bármit is titokban tartanom előtte. Minden hangulatváltozásomat észre fogja venni? Figyelni fog rám? Meg akar majd menteni?
- Menj haza, Leslie! - motyogom. - Várd a bátyádat meg a nagyidat! Én megleszek.
- Ebben biztos vagyok - mondja -, csak látni akartalak.
Egy pillanatra hezitál, mintha azt akarta volna mondani, látni akarta, jól vagyok-e, de szerencsére még idejében rájön, hogy nem kéne kimondania, aminek én kifejezetten örülök. Csak halványan rámosolygom, hogy meggyőzzem, minden szuper, majd odahajolok és megcsókolom. Leslie alig érezhetően visszacsókol, aztán elhúzódik és elköszön.
Lassan kimegy a szobából, én pedig visszahanyatlom Kim ágyára, magamhoz ölelem a paplant, lehunyom a szemem és igyekszem nem visszapörgetni az időt tizenkét éves koromra.

*********************************************************************

A bejegyzések végére nem szoktam írni, de kivételesen felborítom a rendet és írok. Ahogy a következő fejezetnél is fogok. Meg az utána lévőnél. De most egy vidám dolgot hozok, hűséges olvasóm, a drága Alice Wright ugyanis a minap meglepett engem és elküldött egy nagyon édes képet Facebookon, én pedig engedélyével ezt most meg is osztom veletek. Innen is köszönöm neki a képet, nagyon jól esett!^^

6 megjegyzés:

  1. Megmondtam! Nem megmondtam hogy te is bele tudod sűríteni egy rövid részbe amit mondani akarsz és még jó minőségű is lesz? Nem megmondtam? De megmondtam! És bár ezt nem mondtam, de most mondom: igazam volt! Bizony ám, Alicenek igaza volt egyszer az életben és hála az égnek pont most, haha! Jesszusom két jelenettel akkora fangörcsöt tudtál okozni hogy most megint nehéz lesz várni a folytatásra, pedig legutóbb még az idézetekkel is szivattál (bár azok nem ehhez a fejezethez voltak, de akkor is!), és most is félek hogy lesz egy ilyen húzásod, szóval asszem a válaszod után (és az Yves Saint Laurent film után) kinyomom a netet és írok, mert bűntudatom van amiért még mindig nem végeztem (pedig már lassan meglesz a 4000 szó, ami azért mégis durva tőlem). Szóval ja, imádtalak eddig is, most is imádlak és imádni is foglak és én leszek az őrült fangirl az ablakod alatt a Jack Frostjaival és a Húsvéti Nyusziaival 😂
    Alice lelép 😉😍

    VálaszTörlés
  2. Melyik két jelenet okozott fangörcsöt?:D
    A végén megkedvelem miattad azt a hülye nyulat.:D
    Írjad a Hóbaglyot, gyerünk, gyorsabban! (Nem mintha lenne időm elolvasni momentán, de délután már talán.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két szemszög, alapvetően két jelenet :D az egész 😍

      Törlés
    2. Jaaa, hogy úgy értetted. Azt hittem, két apró kis jelenetre gondolsz. Úristen, tényleg rám férne az alvás. Itt dörzsölgetem a szemem és készülök a pakolásra (már vagy egy órája készülök rá), de lehet, hogy a végén inkább visszafekszem.xd

      Törlés
    3. Mikor jön a folytatás? <3 :3

      Törlés
    4. Hm, el is felejtettem, hogy vasárnap van.xd Mindjárt.:)

      Törlés