2017. augusztus 13., vasárnap

7. fejezet

Hejhó, édeseim!
Hivatalosan már vasárnap van kőkemény két perce, én meg még fent vagyok, szóval jöjjön az a következő fejezet. Nem igazán tudom, mit írhatnék a következő fejezetről, talán csak annyit, hogy randira fel, de készítsétek a zsepiket is, hátha kelleni fognak. Én pityeregtem írás közben de lesz ez még rosszabb is.
Jó olvasást!
GwenBlack

Doug

Kim nagyapja a Ferrarinál dolgozott és a hosszú évek során felküzdötte magát a cég élére, szóval volt vagyona bőven. Nagyjából két éve halt meg, ironikus módon az új Ferrari tesztelése közben, úgyhogy a vagyonához még hozzájött a cég kártérítése is. Persze csak egyetlen fia volt, Kim apja, így mindent rá és két unokájára, Zackre és Kimre hagyott. Zack halála után azt a pénzt a szülők simán magukénak nyilváníthatták volna, de Mr. P. úgy döntött, Kimnek adja, hogy legyen miből fizetnie majd a főiskolát, meg az első lakását, meg ilyenek - nagyon, de nagyon sok az az örökség -, a saját pénzét pedig így költheti. Azóta ő veszi meg az összes ruháját, a kaját, amit eszik, de igyekszik nem túl sokat költeni. A szülei pedig ebből a pénzből mennek nyaralgatni. Természetesen rajtam kívül senki nem tud erről a nagy örökségről, hiszen az veszélybe sodorná őket.
Kim kifizeti a ruháimat - ez egy kicsit kínos -, majd szatyrokkal felpakolva kimegyünk a kocsijához, a csomagtartóba tesszük a ruhákat, aztán visszamegyünk a plázába. A mozi felé vesszük az irányt és egy darabig csak nézegetjük a napi műsort.
- Mit szólnál ahhoz az Emma Watson-filmhez? - kérdezi Kim végül.
- A körre gondolsz?
- Ja.
- Komolyan sci-fit akarsz nézni?
- Miért, te talán romantikus vígjátékot?
Elmosolyodom és megrázom a fejem. Nincs az az isten, hogy a legjobb barátommal romcsi vígjátékot nézzek. Egyszerűen kizárt.
- Akkor jó az a film? - kérdezi Kim.
- Persze.
Ezután a pénztárhoz megy és vesz két jegyet A körre. Még van húsz perc a kezdésig, úgyhogy veszünk nasit. Egy kis popcorn, gumicukor, tortilla chips, meg fejenként egy kóla.
- Tudod, elég rossz, hogy te fizetsz mindent - morgok.
- Majd ha egyszer sok pénzed lesz, te is fizethetsz - mondja.
- Az jó, mert beadtam a jelentkezésem a bárba.
- Tényleg? - pillant rám. - Mikor?
- Ma. Megkértem Leslie-t, hogy adja oda a főnökének.
- Na, ez tök jó - mosolyog Kim.
- Mi a gáz? - kérdezem.
- Tessék? Nincs semmi gáz.
- Nem volt őszinte a mosolyod.
- Nem is tudom, nem vagyok biztos abban, hogy dolgoznod kéne - motyogja.
- Mi? Miért nem?
- Mert így kevesebb időt fogunk együtt tölteni. Neked most amúgy is itt van Leslie, szerelmes vagy, ami tök jó, de emellé még a munka is? Mikor leszünk együtt?
- Kimi - karolom át -, te vagy a legjobb barátom. Sosem foglak elhanyagolni.
Egy puszit nyomok a halántékára, ő pedig elmosolyodik.
- Akkor jó. De tényleg, Doug, ígérd meg, hogy bármennyire is szereted Leslie-t, velem is törődni fogsz!
- Ígérem, csajszi.
- Szuper - mosolyog, aztán elindulunk a mozi azon termébe, ahol az Emma Watson-filmet fogják vetíteni.
A mozizás után bepattanunk Kim kocsijába és elindulunk hozzájuk.
- Kimi, villog a mobilod - mondom, mikor észreveszem, hogy a zsebéből fura fényfoltok jönnek ki rendszeres időközönként.
Előhalássza a telefont, majd a kezembe nyomja.
- Megnéznéd?
- Anyukád írt - mondom, miután elolvastam az sms-t. - Azt írja, elugrottak a szüleihez apuddal, vasárnap délután érkeznek haza.
- Csúcs.
Fél óra elteltével megérkezünk. Kim leparkol a garázsfeljáróra, kipattanunk a kocsiból, kihalásszuk a szatyrokat a csomagtartóból, majd bebotladozunk a házba, fel a lépcsőn és Kim szobájában csak úgy ledobjuk a ruhákat.
- Elmegyek zuhanyozni - mondom.
- Oké, én majd reggel megyek - mormolja Kim fáradtan.
Gyorsan lezuhanyzom, megmosom a hajam és eszembe jut, hogy Kim nem festette be. Na majd reggel.
- Hé, Kimi, alszol már? - kérdezem, mikor kilépek a fürdőből.
- Nem - motyogja.
- Reggel befested a hajam?
- Olyan fontos? - kérdezi.
- Délután Leslie-vel tanulok.
- Oh, jó, persze, befestem.
- Köszi, csajszi.
Lefekszem mellé és hátat fordítok neki. Jó éjszakát kívánunk egymásnak, aztán aludni próbálunk, de nekem nem jön álom a szememre. Csak bámulom a sötétséget és gondolkozom azon, hogy vajon mi ez az érzés, ami átjárja az egész testem...
- Kimi - motyogom.
- Igen?
- Azt hiszem, szeretem őt.
- Akkor holnap mondd meg neki!
- Nem túl korai?
- Doug, ha úgy érzed, ki kell mondanod. Sosem érezted még ezt, nem?
- Még nem.
- Akkor ne húzd sokáig! Mondd el neki!
Újabb pár percig csend van, amit ezúttal Kim tör meg.
- Doug.
- Igen?
- Jonathan miért nem hív el megint randira? - kérdezi és hallom a hangján, hogy kétségbeesett. - Meggondolta magát?
- Nem, nem gondolta meg magát, csajszi. Csak próbál megváltozni.
- Miről beszélsz? - mocorog.
Felé fordulok és látom, hogy felemelte a fejét. A sötétségben azért még ki tudom venni a körvonalait és, hogy összeráncolja a szemöldökét.
- Azt mondta suli után, mikor szólt, hogy Leslie nem ér rá, hogy LA-ben nagy nőcsábász volt és most addig nem akar elhívni téged, amíg nem érzi úgy, hogy képes lesz megváltoztatni ezt a szokását. Nem akar megbántani.
- És ha én hívnám el?
- Visszautasítana ugyanezen okból kifolyólag.
- És ha nem bírom megvárni, míg felkészül?
- Nem tudom, Kim.
- Vagy ha addigra megtetszik neki valaki más?
- Te vagy a suli legcsodálatosabb lánya. Nem fog más megtetszeni neki.
Kim halványan elmosolyodik, én pedig azt hiszem, ezzel be is fejezte a témát, de újból megszólal.
- Milyen? - kérdezi.
- Mi milyen?
- Az első csók.
Most már én is felemelem a fejem.
- Azzal, akit szeretsz, vagy a legelső?
- A legelső.
- Hát, tudod, nekem a legelső nem volt jó - mondom.
- Jaj, tényleg, ne haragudj!
Megrázom a fejem.
- Nincsenek mindenkinek gyökér intézetis szobatársai - mondom. - A te első csókod nagyszerű lesz, csajszi.
- És milyen volt az első csók Leslie-vel?
- Fantasztikus - mondom, ahogy visszaemlékszem a bárbeli csókunkra. - Lassú volt és lágy és finom és tökéletes. Olyan íze volt az ajkának, amilyenre számítottam.
Kim elmosolyodik.
- Szeretnék én is ilyen szerelmes lenni. De úgy, hogy azt viszonozzák is.
- Leszel, csajszi. Előtted az élet.
Kim lerakja a fejét és elfordul. Nem kíván tovább beszélgetni.
- Jó éjt, Doug.
- Jó éjt, Kimi.
Viszonylag hamar elalszom és reggel, mikor felkelek, víz folyását hallom, vagyis Kim zuhanyzik. Lassan feltápászkodom az ágyból, elpakolom a ruháimat és átmegyek a bátyja szobájához tartozó fürdőbe pisilni. Mikor visszaérek, Kim már az ágyon ül felöltözve.
- Jó reggelt - nyögöm.
- Neked is. Merre jártál?
- Pisiltem. Befested a hajam?
- Most?
- Aha.
- Be.
A fürdőszobába megyünk, ahol Kim zöld festéket ken a hajvégeimre - igaza volt, a kék tényleg elfogyott, vennem kell majd -, aztán, amíg a festék befogja a hajam, beszélgetünk, nevetgélünk, nyoma sincs bennünk a tegnap esti lelkizésnek.
Aztán már délután van, én pedig, ahogy azt Leslie-vel megbeszéltük, feléjük tartok egy rakás füzettel, hogy behozzuk a lemaradásait. Nagyjából tíz percnyi sétára laknak Kiméktől, szóval nem kell sokat sétálnom, de miatta akár Los Angelesig is elsétálnék. Vagy futnék, hogy minél hamarabb találkozhassunk. Most is elég gyorsan megyek, így mindössze hét perc alatt megteszem az utat.
Bekopogok a ház ajtaján és Jonathan ajtót is nyit.
- Szia - köszönök. - Leslie-hez jöttem.
- Én vagyok Leslie - emeli meg a szemöldökét.
- Attól, hogy az ő ruháit hordod, még nem leszel ő.
- Doug, én vagyok...
Kíváncsi vagyok, mire megy ki a játék.
- Nem, te Jonathan vagy. Felismerem Leslie-t.
- Ugyanolyanok vagyunk.
- Kívülről? Talán. De az ő mosolya őszinte lett volna, mikor ajtót nyit. Egyébként van egy anyajegye a nyakán, ami neked nincs - mondom.
Jonathan elmosolyodik.
- Leslie, nem jött be - szólal meg, mire Leslie előlép.
- Szia - vigyorog rám.
- Mire ment ki a játék? - kérdezem.
- Kíváncsi voltam, meg tudsz-e különböztetni minket - mosolyodik el bocsánatkérően. - A legtöbben nem tudnak.
- Ha hármas ikrek lennétek, akkor is tudnám, melyik vagy te.
- Az anyajegy miatt?
Elmosolyodom.
- Nem, nem amiatt. Ha Jonathannak is lenne ott egy anyajegye, akkor is tudnám, hogy melyikőtök kicsoda. Lehet, hogy külsőre elég hasonlóak vagytok, de a személyiségetek más és ez tükröződik a tartásotokon, a mosolyotokon, a szemetek csillogásán...
- Oké, szóval felismernél - mosolyog. - Ez jó, nagyon örülök neki. Gyere beljebb - lép el az ajtóból.
Bemegyek és leveszem a cipőmet. Leslie elém tol egy papucsot a lábával, én pedig belelépek, aztán bemegyünk a nappaliba.
- Ülj csak le - int a kanapé felé. - Kérsz inni vagy valami?
- Nem, köszi.
Leslie bólint, majd leül mellém.
- Mivel kezdjük? - kérdezi.
- Én az irodalomra voksolnék, nekem az megy a legjobban.
- Oké - mondja és kiválasztja az asztalon heverő kupacból az egyik füzetet. Én ugyanígy teszek a táskámban lévő füzetekkel.
- Szóval, kezdjük szerintem a homéroszi eposzokkal, ha most úgyis azt vesszük Mrs. P. óráján.
- Szuper, az még megvan az előző suliból - lapoz bele a füzetbe.
- Nálam meg itt van Kim füzete, mert nem vagyok túl szorgalmas diák, ami az órai jegyzetelést illeti.
- Mégis kitűnő tanuló vagy - szúrja közbe Jonathan, aki épp akkor jön be a nappaliba.
- Ezt Kim mondta?
- Kitűnő tanuló? - kérdezi Leslie értetlenül. - Azt hittem, a matek nem megy.
- Ja, hát ami azt illeti, a mateknál szenvedek azzal, hogy ötös legyek belőle, de...
- Miért hazudtál? - vág közbe Leslie és látom, hogy megbántottam.
Dühösen nézek Jonathanra, aki csak vigyorog.
- Úgy gondoltam, hogy... nem is tudom, ha te is segítesz nekem, akkor...
- Á, én már értem - vág közbe Jonathan. - Azt akartad, hogy Leslie azt higgye, béna vagy valamiben és megpróbáljon segíteni neked, aminek következtében közelebb kerültök egymáshoz.
- Miért kell neked mindenbe beleszólnod? - nézek fel rá.
Jonathan Leslie felé biccent, én pedig ránézek. Az alsó ajkát beharapva mosolyog, az arca vörös. Megint zavarba jött? Istenem, de édes. Elmosolyodom rajta, aztán kinyitom a füzetet.
- Oké, szóval... khm - motyogom, miközben keresem a szavakat -, homéroszi eposzok. Az Iliásszal vagy az Odüsszeiával kezdjük?
- Az Odüsszeiával.
- Rendben. Nézzük a te jegyzeted!
Leslie felém nyújtja a jegyzetét, én pedig összehasonlítom Kimével.
- Aha, majdnem minden megegyezik - mondom végül. - Egy-két dolog nincs benne a tiédben, ami Kimnél van és van néhány, ami az övében nincs benne... Mit tudsz elmondani az eposzokról?
- Van valami isteni sugallat, vagy mi a franc ebben a kettőben, meg kalandok, rendszerint valami isteni erővel felruházott halandók és egyéb nyavalyák... Őszintén szólva a kortárs irodalmat jobban szeretem.
- Pech, mert ezen kell átrágnunk magunkat. De esetleg olvashatnál Rick Riordantól, akkor konyítanál valamit a görög mitológiához és a Homéroszi eposzokhoz is.
- Azt hittem, te nem szereted a könyveket.
- Nem is. Az intézetben az egyik ismerősöm olvasott sokat.
- Nem hiányoznak?
- Dehogy! Az intézetben nem egyszerű barátságokat kötni. A sok összetört ember mind máshogy mutatja ki a fájdalmát. Vannak a csendben szenvedő típusok, vannak, akik ártanak maguknak, mint én, vannak, akik másoknak... Van, aki dühöng. Aki össze akarja ragasztani magát, az nem fogja a darabjait egy másik összetört ember kezébe adni. Vagy legalábbis nem olyannak, akit ugyanúgy a szülei vágtak földhöz.
Mielőtt Leslie reagálhatna, Jonathan ismét megjelenik.
- Bocs a zavarásért - mondja. - Les, elmentem melózni, aztán beugrom inni, éjfél előtt nem fogok hazaesni.
- Ne felejtsd el, hogy holnap jön a nagyi - néz fel rá Leslie. - Ne legyél másnapos!
- Majd aznapos leszek - kacsint rá Jonathan, mire Leslie elkezdi a szemét forgatni.
- Jon - sóhajt.
- Jó, tudom, nyugi. Majd megiszom azt az undorító paradicsomos valamit, amit csinálni szoktál.
Jonathan sarkon fordul és elindul kifelé.
- Akkor vegyél paradicsomot - kiabál utána Leslie.
- Jó! Jó tanulást, skacok. Szia, Doug!
- Heló - morgom, mikor hallom, hogy becsapja az ajtót.
- Oké, akkor hol is tartottunk? - néz rám Leslie.
- A tanulásban vagy az életem elemzésében?
- Melyikről akarsz inkább beszélni?
- Odüsszeusz a kor ideálja - kezdem, mire Leslie elvigyorodik -, mert okos, kíváncsi, művelt, találékony, és az Iliász főszereplőjével, Akhilleusszal ellentétben ő alakítja is a sorsát, nem csak vállalja. A mű hexameteres verselésű...
- 24 énekből áll, az istenek inkább szemlélők, nem irányítók, leszámítva persze Kirkét, aki szereti disznóvá változtatni az embereket, a csákó megvakítja Polüphémoszt, Poszeidón dühös lesz, meg egyebek, ismerem a történetet, ugorjunk másra!
- Minek nevezzük a végén Athéné közbeavatkozását? - kérdezek rá.
- Deus Ex Machina - mormolja, miközben végigsimít az alsó ajkán. - Avagy isteni közjáték.
- Rendben. Akkor mit szólnál a Vörös és feketéhez?
- Stendhal? Nem, köszi, olvastam.
Felsóhajtok és véletlenszerűen kinyitom valahol a füzetet.
- Zabhegyező.
- Olvastam.
- Tulajdonképpen miért is vagyok itt? - nézek fel a füzetből.
- Van, amit nem tudok. Igaz, azt nem az irodalom berkein belül kell keresni, de nem gond. Matekozzunk inkább.
- Ja, a matek nagyon jó elfoglaltság szombat délutánra.
Leslie elmosolyodik, hozzám hajol és gyengéden megcsókol. Az egyik kezét a vállamra teszi, a másikat pedig a combomra. Én az egyik kezemmel támaszkodom, hogy el ne dőljek, ahogy felé hajolok, a másikkal pedig az arcát fogom. Egy ideje csókolózunk már, mikor Leslie simogatni kezdi a combom, én pedig felnyögök. És ettől minden beindul. Mire észbe kapok, a kanapén fekszem, Leslie keze pedig lassan araszol egyre feljebb a combomon.
- Hé - tolom el kicsit. - Szerintem lassítsunk.
- Persze, bocsi - motyogja és lekászálódik rólam.
Felülök és egy darabig csak ülünk egymás mellett zavartan. El kell mondanom neki...
- Leslie - nézek rá.
- Hm? - fordul felém.
- Ne haragudj, csak... nem tudom, hogy mondjam el, de... én még sosem... szóval én...
- Még szűz vagy - mondja és elmosolyodik.
- Igen. De honnan...?
- Ne sértődj meg, de elég tapasztalatlan vagy.
- Ó, szóval tapasztalatlan - vonom fel a szemöldököm.
- Igen. De ez vonzó. Úgy értem, amíg le nem állítottál, nem gondoltam, hogy még nem feküdtél le senkivel, de most már értem és ez jó. Így valahogy különlegesebb.
Elpirulok.
- Most komolyan azt mondtad, hogy a szüzességem különlegesebbé teszi a kapcsolatunkat?
- Zavar? - kérdezi és lehervad a mosolya.
- Nem, nem, csak ez fura. Adam és James nem így reagáltak és én... te annyira más vagy.
- Hű, köszi, hízelgő, hogy nem vagyok olyan, mint az a két idióta! - nevet fel Leslie.
Elvigyorodom és közben Leslie-t nézem, aki önfeledten nevet. A kintről beáramló napfény hátulról megvilágítja sötétbarna haját, aminek a vége így világosabb barnának, bronz színűnek tűnik, csodálatosan néz ki.
- Szeretlek - nyögöm ki, mielőtt felfognám, mit mondok.
Leslie ajkán elhal a nevetés, felém fordítja a fejét, a szemében érzelmek száza, mint lelkek egy feneketlen tóban.
- Én is szeretlek - mondja halkan.
Odahajolok hozzá és megcsókolom. Ennyit a tanulásról.
Leslie persze visszacsókol, a keze ismét a combomra téved. Simogatni kezdi, aztán szép lassan egyre feljebb csúsztatja a kezét, szerintem figyeli közben a reakciómat. Nem ellenkezem, de azért még mindig lassan halad. Miközben ő el van foglalva a combommal, én a derekára teszem a kezemet. A pólója kicsit fel van gyűrődve, úgyhogy a bőréhez is hozzáérek, ami puha és kellemes tapintású. Persze ahogy a bőréhez érek, Leslie elhúzódik és nagyra nyitott szemekkel néz rám, miközben levegőt venni is elfelejt. Mosolygok és a másik kezemmel végigsimítok az arcán.
- Minden oké? - kérdezem.
- Persze - felel és miközben engem néz, az ágyékomhoz csúsztatja a kezét.
A lélegzetem azonnal elakad, de nem csak egy röpke pillanatra, jóval tovább. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy az élethez szükségem van levegőre. Az meg úgy jut a szervezetembe, ha lélegzem. Szóval lassan beszívom a levegőt, majd ahelyett, hogy kifújnám, olyan erővel tapadok Leslie ajkához, mintha az életem múlna egyetlen csókon. Lehet, hogy így is van. A keze még mindig az ágyékomon van, eszében sincs elvenni onnan, ami engem egy kicsit sem zavar. Érzem, hogy merevedésem van, de oda se neki. A párommal csókolózom, a keze a farkamnál van és épp szerelmet vallottunk egymásnak... Nem csoda, hogy a legbecsesebb testrészem nem lankad.
Az arcáról a nyakára csúsztatom a kezem, majd lejjebb a kulcscsontrája és végighúzom rajta a mutatóujjam. Leslie az ágyékomnál lévő kezével kigombolja, majd kicipzározza a nadrágom. Abbahagyja a csókot, kicsit elhúzódik, hogy rám tudjon nézni.
- Szólj, ha hagyjam abba! - mondja. - Nem akarlak kényszeríteni semmire.
- Szólok - nyugtatom meg és magamhoz húzom.
Újból csókolózni kezdünk, lassan, lágyan, én közben felfedezem a felsőtestét pólón keresztül, ő pedig határozottan nem alsónadrágon keresztül fedez fel engem. A fellegekben érzem magam. Senki nem ért hozzám még ott. Így. Adam és James próbálkoztak ugyan a szex témával, de én hajthatatlan voltam, egyszerűen nem akartam. Azt gondoltam, hogy ha megérik rá a kapcsolatunk, akkor hajlandó leszek rá, de sosem ért meg... Leslie-vel már ott tartunk, hogy megengednék neki bármit és szerintem ezt ő is tudja, de nem használja ki a helyzetet.
Csak csókolózunk, izgat a kezével, én pedig továbbra is a felsőtestét tapogatom végig. Leslie egy kicsit elhúzódik és leveszi a pólóját. Napbarnított bőrének látványa azonnal letaglóz, de mielőtt elmerülhetnék a látványban, mint búvár a tengerben, Leslie ismét megcsókol. Én pedig, istenem, nem merek hozzáérni. Ott ülünk a kanapén, csókolózunk, a farkam a kezében van, de én nem merek hozzáérni csupasz mellkasához... Miért vagyok ennyire gyáva?
Mielőtt ezek a csúf gondolatok elhatalmasodnának rajtam, Leslie megfogja a kezem a szabad kezével és a mellkasára helyezi. A mutatóujjammal lassan bejárom ugyanazt az útvonalat, amit a pólóján keresztül. Végigsimítok a kulcscsontján, aztán a szegycsontja felé haladok, majd lassan, fokozatosan egyre lejjebb, de már rég nem a mutatóujjammal. Minden ujjbegyem az ő bőrét súrolja, érzem a kezem alatt a puhaságot, az érintésem által kiváltott bizsergést, és ha megállok a szívénél, ki tudom venni egyre szaporább szívverését is. De nem állok meg túl sokáig. Lassan lejjebb, egyre lejjebb csúsztatom a kezem, ami már a köldökénél van, aztán a hasa alján lévő szőrcsíkon húzom végig az ujjaimat, majd óvatosan hátradöntöm, hogy elfeküdjön a kanapén. Továbbra is csókolózunk, a keze még mindig a nadrágomban van, én pedig épp azon vagyok, hogy kigomboljam az övét. Miután ez sikerül, becsúsztatom a kezem az alsónadrágja alá. Remeg a kezem, sosem csináltam még ilyet, de igyekszem úgy tenni, mint aki pontosan tudja, mit csinál.
Leslie kicsit eltol magától.
- Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz - mondja, de a szemében csak úgy perzsel a vágy.
- Leslie, muszáj elbizonytalanítanod? - kérdezem. - Csak fogd be és élvezd!
Elmosolyodik, aztán a pólómnál fogva magához ránt és megint megcsókol. És, és, és... Csapódik a bejárati ajtó.
Azonnal felkelek Leslie-ről, megfogom a kanapé szélén lévő plédet és magunkra terítem. Nem mintha sok haszna lenne, de legalább van rajtunk valami.
- Hé, Les, nem láttad a... - kezdi Jonathan, aztán megdermed, mikor belép. - A legrosszabbkor jöttem, úgy látom.
- Áá, dehogy, pompás időzítés, éppen eszmét cseréltünk Leslie-vel a deus ex machináról. Igen, ami azt illeti, baromi rosszkor jöttél.
- Bocsesz, skacok - fordul el Jonathan. - Szóval Les, nem láttad a mobilom?
- A konyhában van töltőn, ha nem vitted el onnan - morogja Leslie és látom rajta, hogy legszívesebben megütné a bátyját.
Jonathan a konyhába megy, Leslie pedig felkel. Felhúzza a nadrágját, aztán felém fordul.
- Rögtön jövök. Valamit inni?
- Nem, kösz - krákogom.
Leslie kimegy a konyhába és szinte hallom, ahogy fojtott hangon veszekednek Jonathannal.
- Les, nem én tehetek arról, hogy nem a szobádban voltatok! - csattan fel Jonathan pár másodpercnyi feszült sugdolózás után.
- De... tudnod kellett... ikrek vagyunk, Jon, tudom, hogy megérzed a hangulatváltozásaim! - csattan fel Leslie is.
- Arra azért nem számítottam, hogy a kanapén akartok dugni.
- Mi nem... nem dugtunk - próbál halkabban beszélni, de nem jön össze neki.
- Akkor miért vagy rám pipa?
- Tudod, nem a szex az egyetlen intim dolog, amit csinálni lehet.
- Figyelj, csak menj vissza és dugd meg! Miután elmentem.
- Nem szándékozom ilyen hamar lefeküdni vele.
- Nem? - kérdezi Jonathan és tisztán hallom a meglepődést a hangjában, miközben magamra kapom a nadrágom. - Te, Leslie Price nem dugod meg az első adandó alkalommal?
- Doug más - mondja Leslie.
- Miért annyira más, Les? - suttogja Jonathan, de baromi bénán csinálja, mivel én is hallom.
- Szeretem őt.
És ezután tényleg annyira halkan beszélnek, hogy nem hallom. Csak ülök a kanapén, és malmozom az ujjaimmal, miközben ők ketten vitatkoznak, vagy kiöntik a szívüket egymásnak, vagy akármit csinálnak. A farkam már nagyjából lelankadt, ami annyira nem meglepő, mert az, ha rányitnak az emberre, igencsak vágylelohasztó hatású.
Pár perc elteltével Jonathan és Leslie is megtorpannak a nappali ajtajában.
- Örültem az ismételt találkozásnak, Doug - mondja Jonathan.
- Bár elmondhatnám ugyanezt - morgom, mire Leslie felröhög, Jonathan pedig elfintorodik.
- Hát jó - von vállat végül. - Ma már tényleg nem zavarok, sziasztok.
Egyikünk sem köszön vissza neki. Miután becsukja a bejárati ajtót, Leslie visszajön a nappaliba és leül mellém.
- Hát, ezt jól elszúrta - motyogja maga elé bámulva.
- Mondanám, hogy folytathatnánk, de nem hiszem, hogy sikerül felállítani - nézek a nadrágomra.
- Bármire képes vagyok - vigyorog Leslie perverzen.
- Csábító ajánlat, de most inkább ne! - mondom.
- Rendben - bólint, majd elmosolyodik.
Ezután átnézzük azokat a tárgyakat, amikből Leslie le van maradva és igyekszünk nem megint egymásnak esni, ami néha, mikor túl közel vagyunk egymáshoz, nekem igen nehezemre esik és abból ítélve, ahogy Leslie keze meg-megrándul, gyanítom, ő is valami olyasmit érez, mint én. De tartjuk magunkat, mert a tanulás fontos, vagy mi a szösz.
Végül, két órányi kínkeserves szenvedés után sikerül megértetnem Leslie-vel minden matek anyagot, amivel le volt maradva. De most végre tényleg érti és nem csak úgy csinál. Először megpróbált becsapni, mert miután már ötször elmagyaráztam neki valamit, rávágta, hogy érti, én viszont láttam rajta, hogy nem. Ezután máshogy magyaráztam, ő jobban figyelt és sorra oldotta meg a feladatokat. Na most már érti.
- Jó tanár vagy - mondja, mikor elpakolom a füzeteimet.
- Kösz. Te meg nem vagy olyan rémes diák - vigyorodom el.
Leslie felnevet és hátradől a kanapén. Miután elpakoltam a füzeteket, én is hátradőlök.
- Eredményes délután volt.
- És még nincs vége - néz rám, majd a tekintete a hajamra siklik. - Egyébként bejön ez a szín, jól áll.
- Köszi.
- Van még időnk, vagy haza kell menned?
- Én ráérek, ha neked nem kell készülnöd a nagyid fogadására.
- Jonathant ismerve, mikor hazajön, végig fog hányni mindent, úgyhogy reggel takarítunk. Ráérek.
- Oké. Nem akarok a bátyádról beszélni, de tényleg olyan nagy nőcsábász volt? Azt mondta tegnap, mikor átadta az üzeneted, hogy azért nem hívja randira Kimet, mert LA-ben hetente váltogatta a lányokat és fél, hogy még nem áll készen arra, hogy megváltozzon.
- Jon nagy szoknyapecér volt - mondja Leslie. - A gimiben, ahova jártunk, az összes csaj őt akarta, és ő a legtöbbjük kérésének eleget is tett. Tudták, hogy nem fog sokáig tartani, hogy csak egy bizonyos ideig kellenek neki, de sosem zavarta őket, mert nekik sem az volt a szándékuk, hogy leéljék az életüket a bátyámmal, csak el akarták mondani magukról, hogy a nagy Jonathan Price megdugta őket. De Jon nem dugta meg őket - mosolyodik el Leslie. - Legfeljebb egy hétig volt együtt egy lánnyal, de nagyon kevés volt, akivel le is feküdt közülük. Smároltak, jó sokat, aztán hagyta, hogy a lányok azt mondjanak, amit akarnak. Ha engem kérdezel, Jon sosem élvezte ezt az életet, csak fel akarta hívni magára anyuék figyelmét.
- És te?
- Én? - kérdez vissza zavartan.
- Jonathan azt mondta, az utóbbi évben bezárkóztál.
- Mondott mást is?
- Hogy csak a foci volt neked, nem barátkoztál. Ennyi.
- Volt egy párom - meséli Leslie. - Egy évvel ezelőtt szakítottunk, akkor ütött be nálam a krach. Két évig voltunk együtt és nagyon szerettem őt. Egy igazi rosszfiú volt, az első szerelmem - mosolyodik el. - Tele volt tetoválva, de tényleg, úgy igazán, mindkét karja, a háta, a mellkasán is volt, meg a hasán is, a lábán is akadt, szóval tényleg sok tetkó volt rajta. Fekete, nyílegyenes haja volt, ami nagyjából a válláig ért és mindig jó vastagon kifestette a szemét, olyan panda-módra.
- Mint Taylor Momsen? - kérdezem, mert bevillan egy poszter a csajról. Zack bírta azt a lányt.
- Igen, mint ő. Az alsó ajkában volt három piercing és mikor először megláttam, azonnal bumm, felrobbant a világ. Rövidesen össze is jöttünk, és, mint mondtam, két évig együtt is voltunk. Aztán dobott.
- Miért? - kérdezem.
- Zavarta, hogy túl sok időt töltök a barátaimmal és vele kevesebbet, meg úgy látta, minden fontosabb számomra, mint ő. És ahogy ezt a fejemhez vágta... Tudod, úgy éreztem, igaza van, tényleg mindent elé helyeztem. Szóval szépen lekoptattam a barátaimat, nem mentem senkivel sehova és Jonon kívül senkivel nem törődtem. Éltem az életem egyedül.
- És itt miért változtattál? - vonom fel a szemöldököm.
- Doug, látsz mással a bátyámon és rajtad kívül?
- Tudod, engem nem zavarna, ha barátkoznál. Mondjuk a bárban, ott vannak jó arc srácok.
- Akik melegek.
- Hol itt a probléma? Én is barátkozom melegekkel.
- Nem is tudom, Doug. Félek, hogy ha nekiállnék barátkozni, több időt töltenék a barátaimmal, mint veled.
- Emlékszel, hogy azt mondtam, nekem is van olyan oldalam, amit igyekszem elnyomni? - kérdezem és úgy döntök, mindent, vagy semmit. Kitárom előtte a lelkem.
- Igen.
- Hét évesen kerültem az itteni intézetbe. Mikor tizenkét éves voltam, tehát már elég régóta az intézet tagja, bekerült egy fiú, akit az én szobámba tettek. Addig egyedül voltam, mert összeférhetetlennek nyilvánítottak a hosszú évek alatt, de azt a fiút már úgy adták át ennek az intézetnek, hogy külön szobába tegyék, nem bír senkivel egy légtérben tartózkodni. Úgy gondolták, mi ketten jól ki fogunk jönni, már ha nem öljük meg egymást és berakták hozzám. Egy darabig semmi nem történt, megtartottuk egymástól a tisztes távolságot, de aztán történt valami. A fiú egyébként tizenhét volt. Soha, de soha nem raknak egy szobába két személyt, akik közt ekkora a korkülönbség. Nem véletlen. A srác meleg volt.
Leslie halkan, nyúzottan felnyög, mintha már sejtené a folytatást, de egyébként igyekszik úgy tenni, mintha ott sem lenne. Talán attól fél, ha érzékelteti velem a jelenlétét, nem mesélek tovább.
- Egyik este, mikor már mindenki aludt, felébresztett és elkezdett fogdozni - motyogom. - Nem tudtam hova tenni, hisz csak tizenkettő voltam. Nagyon sokáig tartott és nem csak azon az éjszakán. Újra és újra megcsinálta és megfenyegetett, hogy ha bárkinek is szólok, nekem annyi. Aztán az egyik este több is történt, mint az, hogy a combomat és az ágyékomat fogdozta. Kényszerített, hogy leszopjam - nyögöm ki és küzdenem kell, hogy a szavak kijöjjenek belőlem. Nem tarthatom magamban. - Másnap, életemben először ártottam magamnak. Láttam gyerekeket korábban is, akiknek vágások voltak a kezén, vagy be volt kötve és tudtam, miért. Az intézetis gyerekek nagyon hamar összeomlanak. A fiúnak volt borotvája - mondom -, úgyhogy kiszenvedtem belőle a pengét, miközben szarrá kaszabolta az ujjaimat. Mikor az első szándékos vágást megejtettem, már ömlött a vér a kezemből. Aznap nagyon sokat vágtam és talán meg is öltem volna magam, ha az egyik nevelőnő nem nyit rám ebédkor. Addigra már minden csurom vér volt, sosem láttam annyi vért. Csoda, hogy nem véreztem el. Rohammentővel szállítottak a közeli város kórházába, ahol elláttak annyi vérrel, hogy elég legyen, míg a helikopter elvisz valamelyik menő kórházba. Nem volt pénzem menő kórházra és az intézetnek sem, mindent Kim szülei álltak. Mikor magamhoz tértem, ők ott voltak mellettem. Kim zokogott a kétségbeeséstől, Zack igyekezett tartani magát, de a szemei feldagadtak a sírástól, Mr. és Mrs. P. pedig csak ültek és elszörnyedve néztek. Nem tudták, miért csináltam. Csak Kim tudta és ő addigra már el is mondta az intézet vezetőjének. A szülei és a bátyja sosem tudták meg, miért csináltam ezt akkor - húzom le a nadrágomat a térdemig. Összevarrt hegek tucatjait tárom Leslie elé. - Alig tudtak megmenteni. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyet, de nem tudtam betartani. Valahányszor úgy érzem, kicsúszik az irányítás a kezem közül, mindig a pengéért nyúlok, mert gyengének érzem magam ahhoz, hogy megoldjam a gondjaimat.
Lehajtom a fejem és igyekszem nem gondolni arra, hogy életem legnagyobb titkát mondtam el Leslie-nek alig több, mint egy hét ismertség után. Igyekszem nem törődni a szégyennel, a fájdalommal, az elveszettséggel, a gyengeséggel és a reménytelenséggel, amit érzek. Igyekszem úgy tenni, mint aki nem is létezik. De amikor Leslie a vállamra teszi a kezét, tudom, hogy még mindig létezem. Felé fordulok, a látásom homályos a kitörni készülő könnyektől, ő pedig azonnal átölel. Szorosan a karjai között tart, én pedig a vállára hajtom a fejem. Nem fogok sírni, nem fogok sírni, mondogatom magamban.
- Még soha senkinek nem mondtad el ilyen részletesen, igaz?
Megrázom a fejem. Egy szót sem bírok kinyögni.
- Köszönöm, hogy beavattál, nagyon sokat jelent - motyogja Leslie és hallom a hangján, hogy komolyan gondolja. - És sajnálom, hogy ennyi szar történt veled, nem ezt érdemled. Te ennél sokkal jobb ember vagy.
Kissé elhúzódom tőle és gyengéden megcsókolom. Miközben csókolózunk, érzem, hogy kicsordulnak a könnyeim, de nem törődök vele, ahogy Leslie sem. Pedig éreznie kell a sós ízt a szájában. Elkezdek hátradőlni, végül már a kanapén fekszem, Leslie pedig rajtam és még mindig csókolózunk. Lassan és borzasztóan fájdalmasan. Aztán Leslie leszáll rólam, én pedig felülök és csak nézek magam elé.
- Haza kéne mennem - motyogom végül.
- Elkísérjelek?
- Ne - rázom meg a fejem. - Szeretném kiszellőztetni a fejem.
- Oké.
Leslie felkel és kikísér az ajtóig.
- Örülök, hogy itt voltál.
- Én is.
Hozzám hajol, egy röpke pillanatra megcsókol és még a kezét is érzem a derekamon, de aztán már ott sincs.
- Vigyázz magadra! - mondja és halványan elmosolyodik.
- Igyekszem. Kitartást a nagyidhoz!
Leslie csak bólint, majd ahogy elfordulok hallom, hogy becsukja az ajtót. Én pedig szép lassan, ráérősen visszasétálok Kimékhez, miközben a múlton merengek. Mikor Kimékhez érek, arra sem veszem a fáradtságot, hogy megkeressem a barátnőmet, csak felmegyek a szobájába - nincs ott -, ledőlök az ágyra és már sírok is. Pár perc elteltével hallom Kim lépteit, de nem figyelek oda rá.
- Azt hittem, lejössz hozzám - mondja kissé számonkérően.
- Hagyj békén! - nyögöm ki sírva.
- Hééé - lágyul el a hangja azonnal és már mellettem is van az ágyon. - Mi a baj?
- Elmondtam Leslie-nek a molesztálós dolgot.
Annyira nehezemre esik kimondani a szavakat, hogy a mondat közben legalább háromszor elcsuklik a hangom és kétszer fájdalmasan felzokogok. Kim lefekszik mögém - az oldalamon fekszem -, felhúzza a térdét és szorosan átkarol. Azt hiszem, ezt szokták kis kifli, nagy kiflinek hívni, de még sosem voltam én a kis kifli. Kimi szorosan tapad hozzám, érzem a lélegzetvételeit a hátamon, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa és érzem a kezét, ami valahol a derekam környékén karol át olyan szorosan, hogy az még épphogy nem zavaró. Jól esik a közelsége, úgyhogy megpróbálok megnyugodni. Próbálok egyenletesen lélegezni és úgy tíz perc elteltével sikerül is normálisra lassítanom a légzésemet. Kim még mindig mellettem fekszik, az egyik kezével továbbra is átkarol, a másikkal a hajam birizgálja és egy szót sem szól, amiért hálás vagyok neki. Végül elalszom.

3 megjegyzés:

  1. Utálom hogy még akkor sem tudlak utálni amikor a megbeszéltek ellenére két (!!!) perccel éjfél után kiraktad! Áruló rohadékküldő bajnok xD

    A másik meg: WOW. Most haltam meg. Jont szépen kirángatom a rendszerből és halálra csikizem amiért rájuk nyitott (ezt mondom, de pont az ilyen húzásaid miatt különleges a blogod), Kimet továbbra is bírom amiért nem kezdte el faggatni, hanem csak kis kiflivé változtatta Dougot, Doug és Leslie pedig...

    Jesszusom, drága GwenBlackem, te ezt a két szereplőt iszonyatosan jól megalkottad, tök jó hogy megvan mindkettőjüknél ez az ok-okozat, így már Lest is jobban értem, Doug meg... Gonosznak érzem magam amiért még ezen sem tudok sírni TTATT Mindenkit imádok és tök jó hogy így megbeszélték (légyszí számold meg mennyiszer mondtam hogy tök jó xD), és az a vallomás és a tanulás és úristen ezt már nem is lehet fangörcsnek nevezni. Sajna mivek ennyiben össze tudtam foglalni az érzéseimet, most nem írok többet, de az előbbi húzásodért garantáltan TÉGED foglak kínozni a Hóbagoly következő fejezetében xD

    Ötletelő

    Ui: Komolyan kívülről fogom tudni az összes fejezetet, jesszusom, mit művelsz velem xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még valami: ikres megtévesztés? Komolyan? Basszus hogy bírtam volna ha kiderül hogy tényleg Leslie az 😂 Itt alszik a szomszéd szobában anyukám, én meg kis híján röhögőgörcsöt kapok jesszusom, ez de haláli volt 😂😂😂😂😂😂😂😂😂

      Törlés
    2. *vigyorog, vigyorog, vigyorog*
      Bocsii, ha már fent voltam, muszáj volt kiraknom.:( Áruló vagyok valóban.:D
      Ne csikizd halálra Jont, akkor bele kell írnom a történetbe még egy főt.xd
      Doug ezen dolgával kapcsolatban lesznek még gondok, csak mondom. Úgy kínzom őt, ahogy te a Hóbagoly szereplőit.:D
      Engem miért kínoznál? :O Én sem téged kínozlak. Csak közvetetten, de az mellékes.xd
      Örülök, hogy tetszett.♥

      Törlés