2017. augusztus 6., vasárnap

6. fejezet

Hejhó, édeseim.
Meghoztam nektek a következő fejezetet, de még mielőtt nagyon előre rohannánk, volna egy megjegyzésem. A jobb oldalon láthattok egy képecskét, ami eddig nem volt, ha rámentek jobb egérgombbal, teljes méretben is meg tudjátok tekinteni. Egy barátom, Ilus csinálta, aki eredetileg fejlécet készített nekem, de ennél a témánál az istenért sem akart úgy kinézni, ahogy azt én szerettem volna, a témától viszont nem szeretnék megválni html-t szerkeszteni meg nem tudok:D, szóval kicsit átszerkesztette, más méreteket kapott a kép és ezentúl ott, a jobb oldalon fog helyet foglalni, hogy ti is gyönyörködhessetek Ilus munkájában (aki amúgy grafikusnak tanul, általában a letisztultság jellemzi a munkáit, de a kedvemért félredobta a védjegyét és összehozta ezt a csodát). Szóval neki ismételten köszönöm a képet, nektek pedig köszönöm az újabb kommenteket. Remélem, élvezitek a nyarat és velem ellentétben valamiféle vízparton vagytok, hogy ne pusztuljatok meg a melegben! :)
Jöjjön is a hatodik fejezet, amiben... majd meglátjátok, mi lesz.
Jó olvasást!
GwenBlack

Kim

Tornán vagyok, épp Jonathannal beszélgetek, mikor az edző kupán küld minket fejenként egy labdával. Mázli, hogy nem egy hydra vagyok, az sok labda lenne. De legalább tudnék tüzet fújni.
- Palmer, ne terelje el az új fiú figyelmét!
- Igenis, maga hímsoviniszta görény - morgom úgy, hogy ne hallja.
Persze Jonathan felröhög, mire az edző újabb labdákkal célozza meg, de ő könnyedén elkapja mindet és látom rajta, hogy legszívesebben hozzávágná őket az edzőhöz, ehelyett inkább megdobja pár röhögő társunkat.
- Új fiú, ide! - üvölti az edző kivörösödött arccal.
Jonathan odalép hozzá, mire az edző üvölteni kezd vele holmi tiszteletről, meg egyéb vackokról. Jonathan halkan, higgadtan reagál valamit, amit nem értek, mire az edző arca még vörösebb árnyalatot vesz fel, és felzavarja apához.
Jonathan megadóan bólint, morog valamit az orra alatt, ami nagyon hasonlít arra, hogy "paprikafejű vén barom", aztán felkapja a cuccát és megy az igazgatói felé.
Csúcs, én meg gyökerekkel vagyok körülvéve.
- Palmer, magának futás az óra végéig. Indítson!
Felsóhajtok, de már kezdem megszokni, hogy mindig futnom kell, úgyhogy nekilátok a köröknek, miközben elképzelem, ahogy az edző levágja a fejem, nekem pedig kettő nő vissza és az egyik tüzet okád. Bár hydra lennék. Csak ilyen alkalmakkor.

Doug

Mikor legközelebb kinézek az ablakon, Jonathannak hűlt helye, Kim meg a pályán futkos. Megint. Az edző valamiért nagyon pikkel rá és képtelenek vagyunk rájönni az okára, pedig már nagyon sokszor elgondolkoztunk azon, mi válthat ki ekkora gyűlöletet egy tanárban a diákja iránt. Mármint azon kívül, hogy Kim nem igazán érdeklődik a torna óra iránt, ami az iskola diákjainak túlnyomó többségéről elmondható, őket mégsem gyűlöli ennyire.
Kicsengetnek, úgyhogy felkelek és elindulok Leslie után, de Mrs. P. megállít.
- Doug - szól. - Szeretnék beszélni veled.
Megállok és ránézek.
- Elnézést, Mrs. P., de kívülről fújom a Homéroszi eposzokat, tavaly Kimmel tanultam.
- Azért megpróbálhatnál úgy tenni, mintha nem csak testben, de lélekben is az órámon ülnél.
- Igyekszem.
Elindulok ki, de Mrs. P. nem enged.
- Még valami, Doug.
Felé fordulok, ő pedig elmosolyodik.
- Tudom, hogy fiatal és szerelmes vagy, aminek örülök, de ha nem tudtok nyugton maradni Mr. Price-szel, akkor át fogom kérni valamelyikőtöket egy másik órámra.
- Rendben, Mrs. P. - motyogom.
Kimegyek a teremből, ami előtt Leslie vár.
- Mit akart? - kérdezi.
- Hogy valamelyikünket átrakja egy másik órájára, ha nem maradunk nyugton.
- Az bezzeg nem zavarja, hogy hátul ketten végigsmárolták az órát.
- Azok ketten intézetisek - mondom. - Tudja, hogy nem fogja megnevelni őket.
- Te is az otthonban nőttél fel - mutat rá Leslie.
- De én Kimmel töltöttem a fél életem. Engem ismer, tudja, milyen vagyok.
- Kedvel téged?
- Azt hiszem, a maga módján igen. De Mr. P. jobban.
- Pedig róla nem gondolná az ember, hogy jó arc. Kimet sem akarta elengedni, mikor kórházba kerültél.
- Szigorú, de ezerszer megértőbb a feleségénél. Tényleg, sokkal könnyebb volt neki előbújnom, mint Mrs. P-nek. És ő azonnal el is fogadta, Mrs. P. csak idővel.
Leslie bólint és megfogja a kezem. Rámosolygok, aztán elindulunk a következő terem felé.
- Doug - kiabál utánam egy ismerős hang.
Leslie-vel megtorpanunk.
- Heló - köszön ránk a srác és kezet nyújt Leslie-nek. - Peter vagyok.
- Leslie.
Peter bólint, majd felém fordul.
- Te küldted rám Adamet? Azt mondta, elpletykáltad neki, hogy bejön nekem.
- Aha, talán így történt.
- Tudod, szólhattál volna korábban, hogy a srác meleg. Akkor már rég rástartoltam volna.
- Bocsi, nem igazán foglalkozom Adammel.
- Akkor most miért?
- Mert le akartam rázni és nem volt jobb ötletem, sajnálom.
Peter megrázza a fejét, jelezve, hogy nincs semmi gáz.
- Jöttök hétvégén a bárba?
Leslie-re pillantok.
- Azt terveztük, hogy tanulunk hétvégén.
- Este? - vonja fel a szemöldökét Peter.
- Az estét még nem beszéltük meg - sandítok Leslie-re -, de van egy olyan érzésem, hogy ha Leslie nem melózik, akkor nem akar bemenni.
- Nem melózom és nagyi jön vasárnap, szóval nincs rá nagy esély, hogy menjek a bárba - közli, és átkarol.
- Kár, mert a pasid még lóg nekem egy Szivárvánnyal.
- Azt már megadtam - nézek rá felvont szemöldökkel. - Csak túl részeg voltál, Flitterrel smároltál és nem emlékszel.
- Flitterrel? Arra emlékeznék.
- Miért is?
- Mert már smároltunk egyszer és elég... khm, fura technikája van.
Elvigyorodom.
- Nem vagyok kíváncsi rá - mondom. - Inkább cserkészd be Adamet, Pete!
- Aha, ezzel kapcsolatban meg akartam kérdezni, hogy ő szokott a bárba járni?
- Megfordult már ott párszor.
- Szuper, köszi. Sziasztok.
Mielőtt visszaköszönhetnénk, már le is lép.
- Téged mindenki kedvel? - kérdezi Leslie.
- Igen. Azért ver meg folyton a focicsapat.
- Miért nem ütsz vissza?
- Tíz ellen egyedül?
- A barátaid nem segítenek?
- Többnyire csak Kim van olyankor a közelben, őt mindig lefogják és ha nagyon mozgolódik, még meg is ütik. Ha harcolni próbálnék ellenük, még tovább tartana és Kim is többet szenvedne.
- Nagyon félted őt, igaz?
- Olyan, mintha a sosem volt testvérem lenne. Gondolom, te is félted Jonathant.
Leslie bólint, aztán szépen bemegyünk a terembe, ahol már megy a földrajz óra. Beülök a helyemre, Leslie pedig, aki most először van földrajzon, mellém ül - ritka az olyan terem, ahol nem egyszemélyes padok vannak, de ez szerencsére ilyen.
- Maga az új fiú? - néz Leslie-re Mr. Sparks.
- Igen, uram.
- Remélem, fegyelmezettebb, mint az ikertestvére, Price.
- Igen, uram.
- Helyes. Valaki avassa be a későket, miről maradtak le, aztán folytassuk!
Egy lány, Lisa felénk fordul és gyorsan ledarálja, mit jegyzett meg Mr. S. szövegeléséből.
Úgy teszek, mint akit érdekel a földrajz, de közben Leslie combjára csúsztatom a kezem az asztal alatt. Ő ráteszi a kezét az enyémre és hozzám hasonlóan remekül el tudja játszani, hogy érdeklődik a tananyag iránt.
Az óra végén kimasírozunk a teremből és az öltöző felé indulunk, ugyanis torna óránk lesz. Éljen. Úgyis annyira rég vertek már meg a focista srácok.
Az öltözőben még nincs senki, amikor odaérünk, tehát még van időm átöltözni, mielőtt a szteroidos gorillák megjönnek. Leakasztom a tornazsákom a kampóról, aztán a padra dobom és vetkőzni kezdek, miközben igyekszem nem folyton Leslie felé bámulni, még akkor is, ha tudom, hogy ő végig engem néz. Egyszerűen érzem magamon a tekintetét.
- Doug - hallom a hangját.
Felé fordulok és kérdőn nézek rá. Csak egy rövidnadrág van rajta, póló még nincs, de ez is több az én alsómnál. Mohón végignéz a testemen, mire zavaromban elpirulok, de azért én is végignézek rajta. Tetszik a látvány.
Mielőtt odaléphetnék hozzá, hogy megcsókoljam, nyílik az öltöző ajtaja és berontanak a focisták izzadtságszagot árasztva, hangosan röhögve. Elfordulok Leslie-től és igyekszem gyorsan felöltözni.
- Nézzenek oda, a buzi - rikkantja Josh, Adam egyik gorillája. Adam mögötte áll.
- Szerintem pár monokli kiemelné a szemed, Douglas - mondja a másik gorilla, akit mindenki csak Tanknak hív. Vajon miért?!
Látom, hogy Leslie megindul felém, de Josh elállja az útját. Tank már emeli ökölbe szorított kezét, én pedig felkészülök az ütés okozta fájdalomra, de egy halk hang megállítja Tankot.
- Hagyd abba! - mondja, vagy inkább utasítja Adam.
- Ne már, Kapitány - ez Adam beceneve -, rég vertük már össze a buzit.
- És többet nem is fogjátok - mondja Adam ellentmondást nem tűrő hangon.
Nem tudom, Tank és Josh - meg az egész focicsapat - miért hallgat rá azon kívül, hogy ő a kapitány. Feleakkora, mint bárki a csapatban, de van benne valamiféle nyers erő, amitől ezek a kétajtós szekrények berezelnek.
- Akkor verjük meg a másik buzit - néz Josh Leslie-re.
- Az új fiút is hagyjátok békén!
Josh és Tank értetlenül néznek Adamre, de engedelmeskednek a főnöküknek és visszavonulnak. Én gyorsan felöltözöm, megvárom Leslie-t, aztán alig észrevehetően bólintok Adam felé köszönetképpen, majd kislisszanok az öltözőből.
- Ezek szoktak megverni? - kérdi Leslie.
- Igen - motyogom lesütött szemmel. Nem akartam, hogy meglássa, mennyire félek tőlük, de most már tudja.
- Kikezdhetnének a saját súlycsoportjukkal is. Megértem, hogy félsz tőlük.
- Én nem... - kezdem, de elhallgatok. Nem fogok hazudni. Leslie-nek nem. - Tudod - mondom végül -, az intézetis kölykök sokszor balhéznak. És a legtöbben a náluk gyengébbeket veszik célba. Kiskoromban sokan bántottak, azóta félek az erőszaktól.
Leslie megfogja a kezem és kissé megszorítja. Próbálja érzékeltetni velem, hogy mellettem van, de nem segít sokat. Gyengének, elveszettnek érzem magam.
- Hé - emeli meg Leslie az állam. - Ne érezd magad kellemetlenül emiatt! Én melletted vagyok.
Elmosolyodom, bár kissé szomorkásan, majd megcsókolom Leslie-t.
- Hé, fiúk, szétröppenni! - hallom az edző hangját, mire elhúzódom Leslie-től. - A magánéletüket tartogassák otthonra!
A torna óránk kifejezetten kellemesen telik, mert Adam szépen kijelentette a sportolóknak, hogy nem ér bántani a melegeket, mivel ő is az. Igen, ezt így.
Szóval épp békésen melegítettem be, mikor az egyik szekrénysor (ez már nem csak egy kétajtós szekrény, jóval nagyobb) fellökött. Leslie megpróbált elkapni, de nem igazán sikerült neki. Ezután Adam elkezdett üvöltözni a sráccal (akire, ha engem kérdeztek, illene az a becenév, hogy Jéghegy, mert még a Titanicot is el tudná süllyeszteni), hogy próbáljon csak meg még egyszer bántani engem, vagy az iskola bármelyik melegét és az ő haragjával találja szemben magát.
- Mit véded annyira a köcsög kis buzikat? - horkant fel Jéghegy, aki polgári nevén Michael, vagy valami hasonló. A szép neve ellenére semmi szép nincs benne.
- Mert én is egy köcsög kis buzi vagyok, gyökér! - csattant fel Adam, mire mindenki megkukult a pályán.
- Te nem lehetsz az - rázta meg a fejét Jéghegy. Akarom mondani, Michael.
- Miért ne lehetnék?
- Láttalak már lányokkal.
- Ó, haver, az csak álca volt. Egyébként jártam Douggal - pillantott rám -, suli után mindig én láttam el a sebeit, miután ti megvertétek, ahelyett, hogy kiálltam volna érte. Ezért még sosem kértem tőle elnézést, pedig már illett volna - mondja és határozottan nem néz felém. - És most Peter Adams-szel járok.
Na itt nagyjából leesett állal bámultam Adamet, de mostanra már mindenki megemésztette, hogy a focicsapat népszerű kapitánya meleg és tuti, hogy amint kitesszük a lábunkat az öltözőből, az egész suli ezen fog csámcsogni. De az még odébb van, először is át kell vészelnünk az órát.
Az edző nincs olyan szörnyű passzban, mivel a fél focicsapat ott van órán és így nem olyan reménytelen a helyzet, mint az iskola többi diákjával. Kitalálja, hogy focizzunk, de mikor feltűnik neki, hogy páratlanul vagyunk, engem leültet - tudja, hogy nem a foci életem értelme és még béna is vagyok benne, ő pedig nem szeretne sérülésekkel küldeni az iskolaorvoshoz.
Legnagyobb meglepetésemre Adam beválasztja a csapatába Leslie-t. Ráadásul elsőnek, ahelyett, hogy gyorsan lecsapna a focicsapat tagjainak nagy részére. De persze Leslie lepődik meg a legjobban. Ennek ellenére odaáll Adam mellé, de közben felém fordul és rám mosolyog, én pedig visszamosolygok rá.
Amíg a többiek játszanak, nekem az edző magyarázgat mindenféléről.
- Maga tudta, hogy Adam meleg? - szegezi nekem váratlanul a kérdést.
- Edző bá', jártam Adammel.
- Áh, tényleg, maga Douglas.
- Igen - nézek rá értetlenül. Végül is csak három éve tanít, nem számít.
- Sokáig voltak együtt?
- Már bocsánat, de mi köze hozzá?
- Adam a csapatom kapitánya - néz rám. - Tudnom kell a dolgairól.
- Nos, mivel nem tudom, egy volt kapcsolata miben befolyásolhatná a focipályán nyújtott teljesítményét és ön sem tudja megindokolni, nem áll módomban beavatni a részletekbe.
- Meg fogom buktatni - hördül fel.
- Akkor eggyel több évig kell majd elviselnie, hogy folyton az orvosiba küldhet. Csak nyugodtan, uram.
Ez persze már nem tetszik annyira az edzőnek és igyekszik úgy tenni, mintha meg sem hallott volna.
A fiúkat - de főként Leslie-t - nézem a pályán, ahogy az amerikai fociban használatos védőfelszerelések nélkül állnak neki játszani.
- Miért nem használnak felszerelést? - nézek az edzőre.
- A gyengébbjét így lehet kiselejtezni.
- De megsérülhetnek - hördülök fel.
- Maga mindig ilyen sokat aggódik? - csattan fel.
- Valakinek kell, ha a tanár nem képes rá - morgom, de ismét a pályára fordítom a figyelmem.
Adam nagyban mutogat és magyaráz valamit Leslie-nek, aki feszülten figyeli, majd határozottan bólint. Beáll valahova, a csapat többi tagja is elrendeződik, majd folytatódik a játék. Vagy inkább a véres küzdelem, mert a focisták nagyon is komolyan vesznek minden egyes mérkőzést. Egyből elkezdek aggódni Leslie-ért, de legnagyobb meglepetésemre nagyon ügyesen játszik, jók a passzai, simán kitér a kétajtós szekrények elől és nem egyszer touchdown-t csinál. Lenyűgöző.
- Hm - mormolja az edző. - Ráférne egy újítás a csapatra. Hogy is hívják az új fiút?
- Leslie Price - mondom.
Az óra végén az edző magához inti Leslie-t, míg mi elmegyünk öltözni. Az öltözőben a focisták arról beszélnek, hogy kéne nekik Leslie a csapatba, én pedig igyekszem ignorálni a beszélgetésüket.
- Doug - hallom Adam hangját, mire felpillantok.
- Hm?
- Figyelj, én sajnálom, hogy régen sosem álltam ki érted és hagytam, hogy megverjenek - bök a szekrénykéi felé, akik hirtelen mind zavartan elhallgatnak. - Féltem előbújni, pedig meg kellett volna tennem. Ne haragudj.
- Nincs semmi gond, Adam - mosolyodom el. - Örülök, hogy végre sikerült.
- Kösz - mosolyog ő is.
- És, tényleg összejöttél Pete-tel?
- Ja. Az egyik szünetben odamentem hozzá dumálni, de próbált nem figyelni rám, aztán a következőben elkapott, berángatott a szertárba és lesmárolt. Fura.
- Az - vigyorodom el. - Fura.
Nem hiszem, hogy közölnöm kéne vele, hogy Pete beszélt velem és nyilván utána csókolta meg őt.
- Örülök nektek - mondom végül.
- Köszi, haver. Én is neked meg Leslie-nek. Jó arc a srác.
- Az - mosolyodom el, ahogy felidézem Leslie nevetését.
Pár perc elteltével az összes focista fiú eltűnik, én pedig továbbra is az öltözőben ülök és Leslie-t várom. Aki végül meg is érkezik.
- Megvártál? - mosolyodik el, mikor észrevesz.
- Aha. Mit akart az edző?
- Hogy szeretné, ha benne lennék a csapatban.
- Tényleg? - próbálok lelkesnek látszani. - Na hát, ez nagyszerű, gratulálok!
- Visszautasítottam - pillant felém, miközben leveszi a pólóját.
- Miért? - kérdezem és igyekszem nem túl boldognak tűnni.
- Nem nekem való. LA-ben csináltam, meg Jonathan is, de már magam mögött hagytam Los Angelest és az ottani szokásaimat is szeretném. Meg akarok változni.
- Miért akarsz megváltozni?
- Ha azt az énem ismernéd, aki LA-ben voltam, akkor nem kedvelnél - néz rám szomorkás mosollyal az arcán.
- Dehogynem!
- Hidd el, hogy nem. Doug, nagyi azt mondja rólunk, hogy szörnyűek vagyunk és igaza van. Az az énünk, akit igyekszünk magunk mögött hagyni, szörnyű.
- Nekem is vannak rossz dolgaim, Leslie. Mindenkiben van valami, amiről tudja, hogy el kell nyomnia magában.
- Neked mi? - kérdezi.
- Nem akarod tudni - mosolygok rá. - Na, öltözz, mert vége lesz az ebédszünetnek, mire elkészülsz.
Leslie bólint és gyorsan felöltözik, majd befújja magát valami kellemes illatú spay-vel, aztán kézen fogva elindulunk az ebédlő felé.
- Ha nem gond, szeretnék Jonathannal ebédelni - mondja.
- Én is Kimmel.
- Akkor jó - mosolyodik el és mikor odaérünk az ebédlőhöz, elengedi a kezem. - Ha jól rémlik, ma már nincs több közös óránk, szóval délután találkozunk.
- Oké - mondom, aztán Leslie gyengéden megcsókol. - További szép napot.
- Neked is, Doug.
Ezután szétválunk és ő megkeresi Jonathant, én pedig Kimet, akit a szokásos asztalunknál találok.
- Hé, csajszi - ülök le mellé.
- Szia, Doug. Valami nagyon furát láttam.
- Mit?
- Adamet Pete-tel.
- Még nem jutott el hozzád a nap híre?
- Mire gondolsz? - néz rám a legjobb barátom összeráncolt szemöldökkel.
- Adam felvállalta a másságát. Tornán. Az egyik szekrénykéje fellökött, mire kiakadt, elkezdett vele veszekedni, atzán közölte vele, hogy ő is meleg és Pete-tel jár. Mondjuk a kapcsolatuk beindításában nekem is szerepem volt, de az nem számít sokat.
- Na hát, ez igazán érdekes. És mi történt még?
- Leslie-nek az edző focicsapat-belépést kínált, de ő elutasította.
- Tényleg?!
- Igen. Azt mondta, maga mögött akarja hagyni az LA-i énjét és mivel akkor focizott, most nem fog.
- Jonathan is célozgatott a múltbeli énjére. Egész nap azt hajtogatta, hogy jó, hogy akkor nem ismertük egymást.
- Összejöttetek végre?
- NEM!
- Ne már, Kim, mássz rá a srácra!
- Istenem, Doug, muszáj neked mindenbe többet látnod annál, mint ami van? Barátok vagyunk, ennyi.
- Végül is mi is csak barátok vagyunk Leslie-vel. Leszámítva, hogy néha smárolunk és kezdek beleszeretni.
- Mi? - kapja fel a fejét Kim.
- Mondom, néha smárolunk - játszom, hogy nem értem, miről beszél.
- Kezdesz beleszeretni? - visít Kim.
- Hé, csajszi, halkabban - nevetek fel.
- Istenem, istenem, istenem. Doug! - visít tovább, mintha meg sem hallott volna. - Istenem! Úristen!
- Kimi, elég! - szólok rá, de nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak.
Ilyen pillanatokkor látom, hogy Kim, bármennyire is más, mint a legtöbb lány, valahol mégis olyan, mint ők. Amikor nem a bátyja ruháit hordja és nem játssza el, mennyire nem érdekli semmi, akkor egyszerűen kivirul és ha valaki egy ilyen pillanatában látja, annak kétsége sem támadhat afelől, hogy ő a leggyönyörűbb nő az adott helyiségben. Vagy a világon. Ezt még egy olyan meleg srác sem vitathatja, mint én.
- De úristen, te... te... te... A nagy Douglas Johnson szerelmeees! - visít tovább.
- Jézusom, Kimi, állj le!
- Bocsi, bocsi - motyogja és kezd észhez térni -, csak annyira lesokkolt ez az infó. Sosem jelentetted ezt így ki. Sem Adam, sem James esetében. Ó, Doug, annyira örülök neked!
- Én annak örülnék, ha Jonathan és közted lenne végre valami.
- Doug, légyszi - nyög fel Kim. - Jon és én csak barátok vagyunk.
- Máris Jonnak hívod? - vonom fel a szemöldököm. - Nahát, csajszi!
- Doug! - csattan fel. - Ne kezdd!
Mosolyogva megrázom a fejem és úgy döntök, inkább eszem valamicskét.
A nap végén Jonathan odalép hozzám.
- Szia, Doug.
- Heló. Merre van Leslie?
- Azt üzeni, hogy sajnálja, de mégsem tudtok találkozni suli után, mert ma hamarabb kell a bárba mennie.
- Oké, kösz.
- Ne legyél csalódott - mosolyodik el Jonathan, mikor észreveszi a csalódottságom. - Kedvel téged. Nagyon is.
- Ahogy te Kimet? - kérdezek rá.
- Mire gondolsz? - vonja fel a szemöldökét, mintha nem tudná, miről beszélek, de átlátok a szitán.
- Tetszik neked - mondom ki a nyilvánvalót.
- Nem számít - mondja. - Mikor Leslie-vel idejöttünk, megfogadtuk, hogy megváltozunk. Ő épp azon van és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az újkeletű kapcsolata veled, de nekem a változás nevében el kell hagynom a nőket, legalább egy kis időre. Nem hívhatom randira ilyen hamar.
- Nem fog örökké várni - mondom.
- Miért, most vár?
Alig észrevehetően bólintok.
- Nézd, Doug - mondja Jonathan -, LA-ben hetente váltogattam a lányokat. Mindet megkaphattam és meg is akartam kapni őket. Amíg nem vagyok biztos abban, hogy nem fogom megint ezt csinálni, addig nem akarom randira hívni őt. Nem szeretnék fájdalmat okozni senkinek.
- Leslie milyen volt? - kérdezem, miután tudomásul vettem Jonathan szavait.
- Les bezárkózott. Focizott, de semmi más nem volt az életében, nem voltak barátai, senkije nem volt, csak én. Feszélyezte mások társasága, idegesítette a los angeles-i légkör. Legalábbis az utóbbi egy évben. Jót tett neki, hogy ide költöztünk. És nekem is jót fog.
Bólintok.
- További szép napot, Doug!
- Neked is!
Ezzel elválunk, én pedig rohanok a parkolóba, remélve, hogy Kim még nem ment el. Persze épp tolat ki és majdnem elüt, mikor odaérek.
- Jézusom, te megvesztél?! - pirít rám, ahogy bepattanok a kocsiba.
- Bocsi, csajszi, csak nem akartam gyalogolni.
- Mi van Leslie-vel?
- Dolga van.
- Akkor mit csináljunk?
- Mozi? Péntek van, biztos játszanak valami értelmeset.
- Akkor este mozi, de most mit csináljunk?
- Mennyi pénz van a bankkártyádon, csajszi?
- Nem! Nem és nem!
- Deee - vigyorodom el. - Vásároljunk!
Kim már azelőtt megadja magát, hogy újból felvetném az ötletet és rákanyarodik a város felé vezető útra.
- Dobj anyának egy sms-t, hogy a városba megyünk! - löki nekem a mobilját.
- Okés. Mrs. P., Doug vagyok - mondom. - Ne tessék aggódni, űrlények raboltak el minket, majd valamikor éjfél körül érkezünk a bolygójukra. Egyébként vásárolni és moziba mentünk, szép délutánt. Megfelel?
- Tökéletes - röhög Kim. - Komolyan, küldd el!
- Tényleg? - ráncolom a szemöldököm.
- Persze.
- Nagyon rossz kislány lettél - rázom meg a fejem. - Mi van veled?
- Nem szeretnék mindenkinek megfelelni - mondja Kim.
- Akkor legalább dögös ruhákba bújtathatlak!
- Igen - jelenti ki határozottan. - Újítani akarok, nem akarok anyu pici kislánya lenni. Jöhetnek a dögös ruhák!
Persze mire a plázába érünk, Kim elbizonytalanodik, pláne, hogy egy olyan boltba rángatom be, ahol még véletlenül sincsenek bő pólók, amik minden vonását elfedik.
- Jó napoot - köszönök az eladónak.
- Jó napot! Segíthetek?
- Nem, köszönjük, boldogulunk.
- Ez egy női ruhabolt, uram - tájékoztat.
- Aha, a barátnőmnek lesz.
- Megtenné, hogy odakint várakozik, amíg a hölgy vásárol?
- Nézze, hölgyem - pillantok az eladóra -, meleg vagyok és stylistnak készülök. A hölgy, ha rajta múlna, kinyúlt pólókban járna és csak az én unszolásomra képes normális ruhát felvenni. Ha nem mehetek be, akkor máshol költi a pénzét.
- Hogyne, uram - vonul vissza az eladó. - Ha segítségre van szükségük, szóljanak!
- Nem lesz, köszönjük.
Ahogy vezetem befelé Kimet, néha megállok és leakasztok 1-1 pólót a fogasokról, majd a kezébe nyomom. Van itt minden, ami dögös és természetesen önszántából nem venné fel. Mire a próbafülkéhez érünk, Kim rogyásig van pakolva ruhákkal.
- Jó próbálgatást - mondom. - Mind a méreted, szóval ha felvetted, mutasd meg!
Kim megadóan a próbafülke felé veszi az irányt és amint beér, az összes ruhát ledobja a kis padocskára - persze a fele leesik róla, de nem foglalkozik vele. Becsukja a fülke ajtaját és öltözni kezd. Pár perc elteltével kijön az egyetlen rózsaszín pólóban, amit a kezébe nyomtam. A testéhez tapad, kiemeli az idomait, az ujja csipkézett, ahogy a háta is, de nem áll jól Kimnek.
- Áh, nem. Kövi!
Kim bemegy és pillanatok elteltével jön ki a következő pólóban, ami szintén testhez álló, de fekete, a háta rojtos, úgyhogy oda vonzza a tekinteteket. Tökéletes. Ezt meg is jegyzem Kimnek, majd bezavarom, hogy felpróbálja a következő ruhadarabot, ami egy kissé bő, türkiz színű póló, a mellrészén van némi fodor - alig -, hogy kiemelje a mellét. Csodálatosan áll neki. A következő póló egy teljesen egyszerű, szürke darab, mély, de még épp nem kihívó kivágással, testhez álló fazonú. Ez is jó. A következő egy pánt nélküli, mályva színű csőtop, teljesen egyszerű és nagyszerű. Ezután jönnek a nadrágok, amik többnyire rövidek, tekintve, hogy jön a jó idő, de becsempésztem pár térdnadrágot és egy cicanadrágot is.
- Doug! - szól ki Kim, mikor észreveszi utóbbit. - A leggings nem nadrág.
- Épp ezért fogod türkiz pólóval felvenni, szívem. Az pont elég hosszú.
- A sírba viszel.
- Csak vedd fel! A pólót is hozzá.
Mikor Kim kijön a türkiz felsőben és a leggingsben, szabályosan eláll a lélegzetem. Annyira más így. Csodálatos.
- Na? - kérdezi félénken.
- Már látom is magam előtt, hogy mindenki utánad fog fordulni a suliban!
Felnevet és eltűnik a próbafülkében. A fehér rövidnadrágban jön ki legközelebb, amihez a mályva csőtopot is felvette - okos kislány, tudja, mit mihez választottam.
- Fantasztikus - mosolyodom el. - Nézzük a következőt.
A többi nadrághoz már nem veszi fel külön a felsőket, hiszen semmi extra nincs bennük. Pár farmer rövidnadrág, egy koptatott farmer térdnadrág - a fekete felsőhöz -, és ennyi.
- Akkor mit ne vegyek meg? - kérdezi.
- A rövidnadrágok közül elég csak az egyik a fehéren kívül, a pólók közül pedig a rózsaszínt hagyd itt, a többi jól mutat.
- Apa ki fog nyírni - mondja.
- Arra költöd nagyapád örökségét, amire akarod, csajszi.
Kim ezt meggyőző érvelésnek találhatja, mert csak a két rövidnadrágot, meg a rózsaszín pólót akasztja vissza a helyére, a többivel a pénztár felé indul. Amikor az eladónő meglátja, mennyi ruhát visz, felragyog a tekintete és azonnal kezesbárányként kezd viselkedni.
- Hihetetlen a nő - morogja Kim, mikor kilépünk az üzletből. - Mennyire megváltozott hirtelen.
- A pénz beszél, drágám.
Kim megrázza a fejét, aztán a tekintete elmegy mellettem és elmosolyodik.
- Mi van, mi az? - kérdezem.
- Ott egy férfi ruhabolt - mutat az egyik kedvenc boltom felé. - Menjünk be!
- Kimi, egy vasam sincs.
- Nekem viszont nagyon sok pénzem van.
- Amit én nem fogadhatok el.
- Nem te döntöd el, mire költöm papa örökségét - tájékoztat, karon fog, majd megindul a bolt felé.
A boltban még mindig erősködöm, hogy nem vagyok hajlandó a pénzét költeni, de őt ez pont nem érdekli, csak vezet a ruhák közt, néha megáll, leakaszt egy pólót, a kezembe adja, aztán megy tovább. Meg sem nézem, milyen pólókat ad a kezembe, mert egyszerűen nem fogom megengedni, hogy vegyen nekem bármit is.
- Befelé - mutat a próbafülkére.
- Kimi, nem kéne rám költened a pénzed.
- Dehogynem.
- Kim...
- Doug, figyelj - vág a szavamba. - Te vagy a legjobb barátom. Ha fordított helyzetben lennénk és neked lenne pénzed, te is ugyanezt tennéd. Na, mars próbálni!
Bemegyek az öltözőbe és megnézem a pólókat és nadrágokat. Hihetetlen, de Kim pont olyanokat választott, amiket én is leakasztanék a fogasról. Ez jó.
Felveszem az elsőt, ami egy egyszerű, testhez álló, fekete póló, semmi extra. Kimegyek, megmutatom Kimnek, aki bólint és int, hogy vegyem fel a következőt.

Kim

Mikor Doug legközelebb kijön, egy királykék  nadrágban parádézik, hozzá a póló fehér, V-kivágású, ami csak úgy feszül a testén. Tökéletesen néz ki. Ha nem lenne meleg és nem a legjobb barátom lenne, hanem meglátnám az utcán, tuti, hogy első látásra beleszeretnék. De mivel ő a legjobb barátom, nem bírok rá így nézni - szerencsére.
- Nagyon jól áll - mondom végül. - Nézzük a következőt!
Legközelebb egy egyszerű csőfarmerben, meg egy tejeskávé színű pólóban jön ki, ami nem rossz, de annyira nem illik a kreol bőréhez.
- Ez a póló határozottan nem - mondom.
- Örülök, hogy egyetértünk - mosolyodik el.
Amikor legközelebb kijön, a nadrág ugyanaz, felső gyanánt egy elegáns, mégis hétköznapi bézs inget vett fel, aminek a felső két gombját nem gombolta be.
- Hmm - mormolom. - Ez... kifejezetten jó. Következő!
Az utolsó összeállítás egy fűzöld póló fehér szegéllyel a nyakánál, az ujjánál, és lent a csípőnél, valamint egy citromsárga csőnadrág.
- Úgy nézel ki, mint Csingiling - röhögök fel, mikor Doug kilép.
- Tényleg? Én arra gondoltam, hogy ha fejen állnék, úgy néznék ki, mint egy repce - nevet ő is.
- Ez borzalmas. Vedd le azonnal!
Doug bemegy a próbafülkébe, majd kijön a saját ruhájában, egyik kezében azokkal a ruhákkal, amik nem kellenek, a másikban azokkal, amiket megveszek neki.
- Nem kéne ennyi mindent venned nekem - mondja.
- Doug, megtehetem.

4 megjegyzés:

  1. Na jó, az előbb törölte a kommentemet a mobil egy lefagyás kíséretében, de csakazértis megírom!

    Imádtam ezt a részt, így, napszúrásos és leégéses nyaralás után jólesett ezt reggelizni, köszönöm :)

    Eddig azt mondtam, hogy kíváncsi vagyok a Price tesókra. Most azt mondom, wow. Tök jól megalkottad őket, nem alap kockák/nagymenők, de nem is bonyolítottad túl őket, hanem olyan igaziak és változatosak lettek. Jonathanről (és Kimről) annyit, hogy nagyon örülök, hogy nem jönnek össze rögtön. Kim nem áradozik, hanem csak barátok, Jon pedig olyan aranyos, hogy inkább vár még egy kicsit, mint hogy megint olyan legyen, mint régen, és ártson Kimnek.

    Apropó LA, Leslie szerintem nem volt szörnyű a zárkózottsága ellenére, mert akkor én is az lennék (na, előjött az egomán), szóval rossz nagyi, de aranyos, hogy még a rajongásait, amiben tehetséges is, képes hátrahagyni a változásért, és mint mondtam, szerintem nem szörnyű, de örülök, hogy ennek ellenére biztosra megy, mert lehet, hogy amúgy csak Doug, Jon és esetleg Kim lenne neki (utóbbiról van egy headcanonom, miszerint majd Leslie és ő alkalomadtán együtt fogják szivatni Dougot xD). Nekem nem lenne elég erőm és bátorságom ehhez, ha az írás megváltoztatna rossz irányba. Egyszerűen a lételemem, és kész.

    Kimnek most nagyon örülök, és bár a Zack ügy nem csengett még le teljesen (soha nem is fog), de ez a vásárlás egy nagy mérföldkő volt, egy jel, hogy sikerült nagyjából elengednie a bátyját, és már csak a szülőkkel kell beszélni, amire nagyon kíváncsi vagyok :)

    Adamet most már jobban bírom, örülök, hogy beismerte a hibáit és kiállt Leslie-ért és Doug-ért, és hogy egyúttal még fel is merte magát vállalni :) Remélem ő is benne lesz majd még a történetben, mert kíváncsi vagyok a karakterfejlődésére.

    Végül Doug *fangirl mode on*... jesszusom, az a "kezdek beleszeretni" jelenet, én esküszöm kinyomtatom ezt a részletet és kiragasztom, kiplakátolom vele a szobámat, annyira aranyos volt, mert sosem mondta ki még, mert szerintem sosem volt még igazán szerelmes, de most az lesz, és fel tudnám falni, amiért így, zavartan, terelve a témát, de bevallja, mert látszik, hogy komolyan gondolja, és amúgy is, gyengéim az olyan srácok, akik így félénken kimondják az érzéseiket, és most fangörcsölök, visítozok, vigyorgok, és teljes lényemmel és a blogoddal együtt imádlak, és együttérzek Kimmel ennél a jelenetnél, és jesszusom, csak azért nem halok meg, mert minden fejezethez akarok írni véleményt, és végog akarom követni a történetet, és majd csinálok egy olyan "száz dolog amit szeretek a Doug & Kimben" cuccost, bár nagy valószínűséggel száznál több lesz, mert IMÁDLAK ÉS OLYAN ZABÁLNIVALÓ CUKORFALAT VOLT DOUG EBBEN A JELENETBEN ÉS ANNYIRA IGAZI ÉS ŐSZINTE ÉS REMÉLEM LESZNEK MÉG ILYENEK ÉS ALIG VÁROM A KÖVI RANDIJUKAT ÉS TŰKÖN, KAKTUSZOKON, SZIKLÁKON ÉS EGYÉB HEGYES, ÁRTALMAS DOLGOKON ÜLVE VÁROM A FOLYTATÁST ÉS MIVEL MOST ELVONÁSI TÜNETEIM VANNAK ÚJRAOLVASOM AZ EDDIGI FEJEZETEKET!!!!*caps lock és fangirl mode off*

    Szeretlek :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *vigyorog, mint a tejbetök*
      Igen, nagyi tényleg rossz, a későbbiekben lesz még róla szó, nemrég írtam egy olyan fejezetet, amiben ő is benne lesz, de annak a publikálásáig még hetek vannak hátra.:D Ne aggódj, én is zárkózott vagyok, szóval Leslie zárkózottságával sincs semmi gond természetesen.:D
      Hm, a Kim és Leslie szivatja Dougot gondolat még nem merült fel bennem, de ki tudja, mit hoz a jövő.:D Most lehet, hogy ötletet adtál.:D Csak előbb jelentős javuláson kell keresztülmenniük a karaktereknek, mert lesz még itt sok nehézség.
      A szülők még mindig váratnak magukra, de sort fogok rá keríteni.:D
      A fangirl módban megírt kis Doug-imádatodhoz nem tudok hozzászólni, csak vigyorogtam rajta, örülök, hogy ennyire kedveled.:D Azért, ha megírod azt a "száz dolog, amit szeretek a Doug és Kimben" cuccot, küldd el nekem, kérlek, kíváncsi volnék.:D
      Ne ülj tűkre, kaktuszokra, sziklákra meg egyéb ártalmas dolgokra, kérlek! :D
      Jó szórakozást és küldd a te LMBT történetedet Facebookon, de sürgősen! :D

      Törlés
    2. Átküldtem a prológust, szívecske ;)

      Törlés
    3. Láttam, imádtam, köszönöm.:D

      Törlés