2017. július 23., vasárnap

4. fejezet

Hejhó, édeseim.
Ezen a szép vasárnap reggeli órán úgy döntöttem, hogy akkor én most hozom is nektek a következő fejezetet. Igazság szerint nem akartam ilyen kora reggel feltölteni (fél nyolc van, úristen), de ma megyünk az ország kb. másik végébe rokonokhoz, szóval máskor nem lenne rá időm és nem szeretném holnapra halasztani. Igen, tudom, ütemezhettem volna a bejegyzést, de az túl egyszerű lett volna.
Szóval akkor jöjjön a negyedik fejezet, amiben kicsit többet tudunk meg Kimről és az előző fejezetekben oly sokat emlegetett testvéréről.
Jó olvasást!
GwenBlack

Kim

Doug másfél órával a suli vége után esik be.
- Na? - kérdezem és végignézek rajta, de nem látok rajta semmi változást... Tipikusan Dougos.
- Jó volt - mondja.
- ENNYI?! - csattanok fel. - Nem hiszem el, hogy nem vagy képes normálisan beszámolni róla!
- Nagyon jó volt.
- Meg foglak ütni - tájékoztatom.
- Tisztelt utasaink! - mondja monoton hangon. - Tájékoztatjuk önöket, hogy a metró késni fog és Kimberly Palmer épp készül megütni Douglas Johnsont, köszönjük türelmüket és figyelmüket!
- Baromira nem vagy vicces - mondom, de akaratlanul is elmosolyodom.
- Persze, hogy nem. Amúgy köszönöm a kérdést, a randi pazar volt, Leslie jó arc. Meséltem neki magamról, ő is mesélt a szülei haláláról, meg, hogy hogyan tudnak megélni felnőttek nélkül és közölte, hogy fel fog olvasni nekem egy könyvet, de cserébe ő is kérni fog valamit.
- Mit? - kérdezem és kis híján felvihogok.
- Nem árulta el.
Doug arca paprikavörössé változik, mintha reménykedne abban, hogy Leslie valami olyasmit fog kérni tőle, amire ő gondol.
- És veled mi a helyzet? - kérdezi. - Beszéltél a szüleiddel?
- Nem - sóhajtok fel. - Ahogy hazaértek, tök elfelejtették, hogy van egy lányuk. Pedig szerintem nagyon meg kéne beszélnünk a Zack körüli dolgokat. Már egy éve meghalt, nem tehetnek úgy, mintha nem is létezett volna. És... hiába csinálom ezt az egészet Zack pólóival, nem hajlandóak tudomást venni róla. Pedig azt hittem, eszükbe fogom juttatni, de olyan, mintha csak az aggasztaná őket, hogy a lányuk nem úgy jelenik meg az iskolában, ahogy egy igazgató és egy tanár lányától elvárják...
- Talán meg kéne próbálnod úgy beszélni velük, hogy nem a suli menzáján állsz neki kiabálni anyukáddal.
Dühös pillantást vetek Dougra.
- Én csak a véleményem mondom, drágám - emeli fel a kezét védekezően.
- Tudom és nem is ez zavar, hanem, hogy nekem kell felnőttként viselkednem - mondom, és lesütöm a szemem. - Mikor lettem én a felnőtt, Doug? Miért én? Meghalt a bátyám, és én vagyok az egyetlen a családban, aki nem próbálja ignorálni ezt a tényt.
Megrázom a fejem és érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, úgyhogy lehajtom a fejem és hagyom, hogy a hajam az arcomba hulljon - mert már kiengedtem, igen.
Persze Doug észreveszi, hogy sírni készülök. Ismer, mint a tenyerét, sőt, még annál is jobban. Hét éves korunk óta vagyunk legjobb barátok, mellette álltam, mikor készült előbújni, elkísértem a melegfelvonulásra, jártam már vele melegbárban (alig akartak beengedni) és ő is mindent megtesz értem. Valahányszor szükségem van rá, ő ott van. Ismeri a legapróbb mozdulataimat, tudja, mit jelentenek a szemem villanásai és szinte olvas a gondolataimban. Úgyhogy nem lep meg, amikor közelebb húzódik hozzám és átkarol.
- Hé, nehogy sírj nekem - mondja halkan. - Megoldjuk. Beszélünk erről a szüleiddel, jó?
Alig észrevehetően bólintok és Doug mellkasába fúrom az arcom. Az ingének tipikusan Doug-illata van. Valami férfi parfüm, de nem olyan férfias... Gyengéd, kellemes illat, ami évek óta Doughoz tartozik. De a bőre illatát is érzem, ami még jobban hat rám. Pont, mint amikor hét évesek voltunk.
Együtt kezdtük az első osztályt és az addig legjobb barátnőmmel külön osztályba kerültem. Teljesen elveszett voltam, ahogy Doug is. Félénk kis srác volt, biztos az intézet miatt. Az osztályfőnökünk egymás mellé ültetett minket és aznap az volt az első feladatunk, hogy kicsit ismerjük meg a padtársunkat. Szóval akkor Doug felém fordult.
- Doug vagyok - mondta.
- Én Kim - nyújtottam a kezem, ahogy anya tanította.
Doug félénken elfogadta a felé nyújtott jobbot és egy döglött halra emlékeztető apró kis kéz ért az enyémhez. Én megszorítottam, mert azt mondták, fontos a határozott kézfogás, ő pedig felszisszent.
- Bocsi - motyogtam. - Anya azt mondta, határozottan kell kezet fogni.
- De ennyire? - kérdezett vissza.
Halványan elmosolyodtam és szemügyre vettem őt. Kisebbnek nézett ki, mint egy hét éves, legalábbis amennyire én akkor meg tudtam állapítani. A haja szőke volt - most fekete, tudom, én szoktam befesteni neki -, sötétbarna szemei nagyon nem passzoltak hozzá. Meg volt szeppenve és igyekezett kerülni fürkésző tekintetem.
- Bocsánat - mondtam megint. - Anya mindig mondta, hogy rossz szokásom zavarba hozni másokat.
Doug felém fordult.
- Tényleg rossz szokás - közölte kertelés nélkül.
Vigyorogtam, tetszett az őszintesége.
- Szóval, most meg kéne ismernünk egymást - mondtam. - Mondj valamit!
- Doug vagyok - ismételte.
- Én meg Kim - mutatkoztam be megint.
Aztán csak ültünk ott és néztük egymást. Mikor a tanár azt mondta, lejárt az idő, mindenki elmondta, mit tudott meg a padtársáról. Volt, aki azt mondta, a padtársa szereti a lovakat és minden álma, hogy legyen egy egyszarvúja, más pedig azt mesélte el, hogy a padtársa nagyon csúnyán beszél. Mikor hozzánk ért, a tanárnő ránk nézett.
- És ti? - kérdezte.
Dougra emeltem a tekintetem.
- Ő Doug - mondtam.
Várták, hogy folytassam, de semmit nem tudtam mondani róla. Mikor ez feltűnt a többieknek, nevetni kezdtek, de a tanárnő elhallgattatta őket.
- Mást nem tudtál meg róla? - kérdezte.
- Nagyon félénk - motyogtam.
A tanárnő Dougra pillantott.
- És te mit tudtál meg? - kérdezte.
- Kimnek hívják és sokat emlegeti az anyukáját.
Az osztály ismét nevetni kezdett, mi pedig innentől kezdve legjobb barátok voltunk.
- Hé, drága - hallom Doug hangját.
- Hm?
- Elmerengtél?
- Az első napunk járt a fejemben - motyogom. - Hogy semmit nem tudtunk meg egymásról és ezzel kiborítottuk a tanárt.
Doug elmosolyodik.
- Szép emlék - mondja. - Hogy jutott eszedbe?
Vállat vonok és elhúzódok Dougtól.
- Ideje aludnunk - mondom.
- Oké - feleli.

Doug

Kimegyek a fürdőbe és lemosom magamról az egész napos koszt, közben én is elmerengek az első napunkon. Vajon hogy jutott Kim eszébe? Olyan régen volt már.
Miközben ömlik rám a forró víz a zuhany alól, elgondolkozom azon, milyen volt a randi Leslie-vel. A srác nagyon jó fej, tetszik az őszintesége. Meg a haja. A szeme. A szája. A bőre. A teste. Úgy az egész fiú. És ezekre a frankó kis gondolatokra erekcióm lesz.
- Ne most - motyogom. - Épp elég nekem ez minden reggel, legalább este békén hagyhatnál.
- Doug! - hallom Kim hangját az ajtóból. - Kivel beszélsz?
- A farkammal - mondom.
- Épp átkereszteled? - kérdez vissza.
- Épp lehűtöm - mondom és megnyitom a hideg vizet.
Kim nem felel, de hallom, ahogy elsétál az ajtótól és visszadől az ágyra.
Pár perc elteltével, mikor a farkam lehiggad, elzárom a vizet és még babrálok egy kicsit a hajammal a tükör előtt, hogy ne igazán aludjam el, mert akkor az isten sem segít helyrehozni. Aztán, miután az arcomra kentem a szokásos pattanások elleni biszbaszt, magamra kapok egy alsót, és kimegyek.
- Túl jó volt a randi, mi? - motyogja Kim félálomban.
- Mire gondolsz?
- Hogy vigyázzba vágta magát a farkad.
- Bejön a srác - mondom.
- Aha. Nekem meg a testvére.
Mielőtt erre reagálhatnék, Kim bealszik - hallom halk horkolását. Mosolyogva megcsóválom a fejem és mellé fekszem. Hátat fordítok neki és magamra húzom a paplant, majd azon gondolkozva, hogy mikor lepjem meg Leslie-t a melegbárban, elalszom.
Másnap reggel Kim ébreszt.
- Jó reggelt - simít végig a vállamon. - Suliba kell mennünk.
- Hagyj - nyögök fel és a fejemre húzom a paplant.
- Na, mi van veled? - kérdezi Kim és hallom a hangján az aggodalmat. - Nem szoktál ilyen lenni.
- Keveset aludtam - mondom.
Kim lehúzza a fejemről a takarót.
- Mi a baj? - kérdezi és kék szemeivel áthatóan vizslat.
- Semmi, Kim, tényleg.
- Akkor felkelni! - csap a hasamra.
Elmosolyodom és feltápászkodom. Meglepődve látom, hogy Kim már kész van, ráadásul nem is akárhogy öltözött fel. Kivételesen nem a bátyja egyik pólóját öltötte magára, ahogy akkor szokta, ha nem én választok ruhát, hanem egy fekete, testhez tapadó felsőt, és egy fekete hosszúnadrágot. Ó. Ma van egy éve, hogy Zack meghalt.
Kimegyek a fürdőszobába és szépen megtisztálkodom, megigazítom a hajam - nem aludtam el, csoda -, leveszem a karomról a kötést és mivel a sebek egész gyógyultak, nem kötöm be újra, majd a szobába megyek és a nekem kiutalt szekrényből előveszek egy fehér nadrágot és egy piros hosszú ujjút.
- Visszafogott - mormolja Kim szórakozottan.
- Megcsináljam a hajad? - kérdezem.
- Aha. Összefoghatnád úgy, hogy kicsit kilógjon pár tincs, tudod.
Bólintok és kikapom a kezéből a fésűt. Megfésülöm selymes haját, majd elveszem a felém nyújtott hajgumit, összefogom a haját és néhány tincset kihúzok, párat meglazítok - kész is a mestermű.
- Gyönyörű vagy - mondom halkan.
- Kösz - feleli, de gondolatban máshol jár.
- Hogy vagy? - kérdezem.
- Miért? - vonja fel a szemöldökét.
- Tudod, miért kérdezem.
Alig észrevehetően bólint.
- Nem tudom - mondja. - Ugyanúgy fáj a hiánya, mint eddig, de úgy érzem, valami megváltozott. Nemsoká itt a szülinapom és... idősebb leszek nála, Doug. A bátyámnál.
Átölelem, ő pedig alig érezhetően visszaölel.
- Suli után eljössz velem a baleset helyszínére meg a temetőbe? - kérdezi. - Gyertyát szeretnék gyújtani.
Nem értem, miért mondja mindig balesetnek, de ez a legkisebb problémám a mai napon.
- Persze - vágom rá azonnal.
Nem sokkal később indulunk is a suliba. Kim szülei persze nem feketében vannak, mintha tök elfelejtették volna a fiuk halálának évfordulóját. Szomorú. Pláne, hogy pontosan emlékeznek rá, csak igyekszenek úgy tenni, mintha elfelejtették volna... Túlzottan fáj nekik, de ha magukba temetik, nem lesz jobb. Eleinte Kim sem volt hajlandó tudomást venni róla, hetekig magában tartotta a Zackkel kapcsolatos érzéseit, de én folyton emlegettem őt neki, folyton felidéztem a beszólásait, elvittem Zack kedvenc helyeire és végül rám ordított, hogy szakadjak le róla, majd bőgni kezdett. Bevallom, nem ez a legjobb mód arra, hogy rávedd a legjobb barátod a halott bátyjának gyászolására és Kim akkor utált is érte, de a hosszú, keserves zokogás után elmondta, hogy hálás azért, amiért rávettem, hogy kiadja magából. Bár sikerülne a szüleit is rávenni...
Bepattanunk a kocsiba, és már megyünk is a suliba. Útközben nem beszélünk, Kim a gondolataiba van merülve, én pedig nem szeretném kirángatni belőle, hadd emlékezzen Zackre. Ráadásul én is emlékezni kezdek.
- Zackyyy - kiabált a hét éves Kim egy nálunk egy évvel idősebb fiú után.
- Kim, megmondtam, hogy a suliban kopj le!
- Ő itt Doug - mondta zavartalanul Kim. - Az új legjobb barátom.
- Csúcs - nézett rám Zack. - Zack vagyok, Kim bátyja. Mizu, haver?
És már nyújtotta is felém a kezét. Elfogadtam.
- Döglött hal - morogta. - Sok dolgom lesz veled, haver - rázta meg a fejét.
- Nem értem. Miről beszélsz?
- Megtanítalak férfiként viselkedni, hogy a húgom ne tudjon elnyomni - kacsintott rám.
Elnevettem magam, és már akkor eldöntöttem, hogy csípem Zacket.
Megelevenedik előttem egy másik emlék, pár évvel későbbről, amikor előbújtam. Tizennégy voltam.
- Gyere - rángatott Kim. - Kezdjük Zackkel.
- Zackkel? - nyögtem fel. - Miért pont vele?
- Ő a legjobb arc a családomban, te is tudod. Neki lesz a legkönnyebb elmondani.
Idegesen bólintottam, de tudtam, hogy Kimnek igaza van. Bekopogtam Zack szobájába, ő pedig kiszólt, hogy mehetünk. A tizenöt éves srác a gépe előtt ült és épp zombikat gyilkolt valami gagyi videójátékban. A sötétkék falon játékok poszterei, Playboy magazinokból kitépett pucér nők képei és néhány rockbanda posztere volt. Az ágy bevetetlenül árválkodott, várta vissza azt, aki benne szokott aludni, de Zacket baromira nem érdekelte, hogy már este tíz van és másnap suliba kell mennie, lazán eljátszogatott.
- Nem kéne már aludnotok? - kérdezte ránk sem nézve.
- De. Mint neked - közölte Kim. - De Doug mondani akar valamit.
- Igazából nem akar... - motyogtam.
- De, akar - lökött meg Kim.
Zack leállította a játékot és felénk fordult az irodai székben, amit az apjától csórt.
- Azt hittem, megtanítottam, hogy hogyan állj ki magadért - mondta komolyan.
- A húgoddal szemben az ilyesmi nehéz - néztem egy pillanatra Kimre, akinek csak úgy ragyogott az arca. Imádta, hogy jóban vagyunk a bátyjával.
- Oké, szóval mit nem akarsz elmondani? - kérdezte Zack és rám vigyorgott.
- Hát, Kim úgy gondolta, veled kellene kezdenem és egy rakás prospektust adott, hogyan kell elmondani egy ilyen dolgot az embereknek, de szerintem az összes baromi nagy hülyeség, szóval csak annyi, hogy meleg vagyok, örülök, hogy megbeszéltük, jó éjt.
És már fordultam is meg, hogy kimenjek Zack szobájából, de ő villámgyorsan mellettem termett és elkapta a karom.
- Hé, ne olyan sebesen - mondta és rám mosolygott. - Örülök, hogy végre fel mered vállalni.
- Te... tudtad? - kérdeztem.
- A vak is látja, Doug. Büszke vagyok rád.
Elmosolyodtam, mire ő is.
- Doug - hallom Kim hangját.
- Hm?
- Megérkeztünk - mondja és látom rajta, hogy ő is nemrég tért vissza a valóságba.
- Zacken gondolkoztam - mondom.
- Én is - mosolyodik el szomorúan. - Neked mi jutott eszedbe?
- Amikor bemutattál neki. Meg mikor közöltem vele, hogy meleg vagyok. Neked?
- Amikor rávette anyáékat, hogy vigyük állatorvoshoz a törött szárnyú kismadarat és ő majd kifizeti. Nem bírta nézni, hogy sírok miatta és segíteni akart - motyogja Kim. - Nagyon hiányzik, Doug.
- Tudom - bólintok. - Na, gyere, vészeljük át a napot!
Kiszállunk a kocsiból és bemegyünk a suliba. Persze megint alig vannak együtt óráink, úgyhogy elkísérem Kimet a terméig, majd megyek a saját órámra.
- Ha bármi gáz van, írj sms-t és megkereslek! - mondom.
- Oké. Köszi, Doug.

Kim

Doug megpuszilja a homlokom, majd rohan órára, én pedig bemegyek a terembe.
- Szia, Kim - köszön rám Jonathan, kurva nagy mosollyal az arcán. Eh.
- Szia - morgom.
- Mi a baj? - néz rám, miközben leülök a mögötte lévő padba.
- Semmi - mondom.
Végigpillant rajtam, a fekete ruhámon, a nyúzott arcomon és alig észrevehetően bólint.
- Részvétem - mondja.
- Már egy éve történt, de kösz.
Jonathan ráteszi a kezét az enyémre, én pedig elhúzom. Felvonja a szemöldökét, de előre fordul.
Az óra dögunalmas, próbálok nem figyelni anyám hangjára, aki a jelek szerint teljesen elfelejtette, hogy ma van a fia halálának évfordulója. Mintha nem ma lenne egy éve, hogy a legjobb barátja lelőtte őt. Felsóhajtok és kibámulok az ablakon.
- Kimberly! - hallom anyám ideges hangját. - Figyelsz te egyáltalán?
Felé fordulok, miközben észreveszem, hogy mindenki engem néz.
- Nem igazán - mondom.
Anya felvonja a szemöldökét és már épp leteremtene, mikor kopognak az ajtón.
- Igen? - szól ki anya.
Egy kis csaj lép be, egy-két évfolyammal járhat alattunk.
- Elnézést. Mrs. Palmer, Mr. Palmer kéri, hogy jöjjön át a termünkbe, fontos megbeszélnivalója van önnel!
Alig bírom visszafojtani a röhögést. Csak az én szüleim tudnak így kommunikálni egymással.
Anya felsóhajt, közli velünk, hogy meg se mukkanjunk, amíg nincs bent és már el is megy. Jonathan meg egyből hátra fordul.
- Igazság szerint el akartalak ma hívni egy italra, vagy sütire, vagy valamire, de gondolom, ez a nap nem alkalmas - mondja.
- Nem, ez a nap nem alkalmas - felelem, de lélekben máshol járok.
Felidéződik bennem Zack halálának éjszakája.
- Hé, hugi! - jött be a szobámba. - Elugrom Freddel bulizni, nincs kedved jönni?
Megráztam a fejem és közöltem vele, hogy épp Dougot várom, aki elugrott jégkrémért.
- Megint összebalhéztak Adammel? - vonta fel a szemöldökét Zack. - Komolyan mondom, a srácnak találnia kéne egy normális pasit.
- Mint te? - néztem rá, Zack pedig elpirult. - Ugyan, csak valld be neki, mit érzel!
- Van párja.
- De ha te lennél a párja, annak ő is jobban örülne.
- Mégsem én vagyok.
- Mert heteronak hisz.
- Nem tehetek róla, hogy nem jött rá az igazságra. Na mindegy, jó lelkizést, mondd Dougnak, hogy Adam nem érdemli meg!
- Oké. Jó bulizást, bratyó!
Két órával később csengettek. A szüleim nem voltak otthon, úgyhogy lementem. Nem találtam furcsának, hogy ilyen későn csengetnek, máskor is megesett már, hogy a részeg bátyámat támogatta haza valamelyik haverja. Csakhogy, amikor kinyitottam az ajtót, két rendőr állt ott. Doug felnyögött.
- Jó estét - mondta az egyik rendőr, én pedig megkukulva néztem. - Gregory és Pamela Plamert keressük.
- Nincsenek itthon - sikerült kipréselnem magamból a mondatot. - Mi történt?
- És mikor várhatóak haza?
- Holnap délután. Mi történt?
- Ki maga?
- A lányuk. Mi történt?!
Kezdtem egyre jobban kétségbeesni és azt kívántam, Doug bár segítene. De ő előre megérezte, hogy kurva nagy baj van és teljesen lesokkolt.
- Zachary Palmer az ön testvére?
- Mi törtért Zackkel? - nyögtem kétségbeesetten.
- Oké - sóhajtott fel a rendőr és a kollégájára nézett. - Üljön le, kisasszony!
De én nem ültem le. Ordítozni kezdtem, hogy mondják el, mi történt Zackkel, vagy húzzanak a picsába. Doug elkapta a karom, mielőtt képen töröltem volna az elől álló rendőrt, de mást nem tett.
- Zachary Palmer alig fél órája életét vesztette - mondta a rendőr halkan. - Részvétünk.
És ekkor omlott össze körülöttem a világ. A földre roskadtam és zokogni kezdtem, miközben a testvérem nevét ismételgettem.
- Zack... Zack... Zack...
- Hogyan? - hatolt el a tudatomig Doug hangja és éreztem, amint leguggolva mellém átkarol.
- Lelőtték.
Megölték. A bátyámat megölték.
- Zack... Zack... Zack...
- Kim - motyogta Doug. - Hé, Kim.
- Kim - jut el a tudatomig. - Hé, Kim.
- Zack... Zack... Zack...
- Zack - motyogom. - Zack. Zack.
- Kimberly! - csattan fel anyám.
Rá emelem a tekintetem, bár a könnyeimen keresztül nem látok túl sokat belőle. Érzékelem, hogy a vállamhoz ér, de nem igazán fogom fel a dolgokat. A bátyámat egy éve ölték meg. Egy éve a legjobb barátja megölte, mert ő részegen meg akarta csókolni. Megölték a testvérem.
Kitisztul a látásom, miután kiengedem azt a pár könnycseppet és visszaparancsolom a többit.
- Mi ütött beléd? - kérdezi anya dühösen.
Rá emelem a tekintetem és úgy nézek rá, mintha három feje nőtt volna.
- Ma van egy éve, hogy a bátyám meghalt - mondom ridegen. - És még megkérdezed, mi ütött belém?
Anya egy pillanatra megrendül, a magabiztosság álarca lehullik róla, de mielőtt nagyon elmerülne az érzéseiben, újból felveszi a kemény nő szerepét.
- Menj ki a mosdóba, mosd meg az arcod, aztán gyere vissza! - mondja.
Farkasszemet nézek anyámmal, miközben elpakolom a cuccaim és a táskát a vállamra kapva egyértelművé teszem, hogy egyáltalán nem fogok visszamenni. Kinyitom a terem ajtaját, de mielőtt kimennék, anyára pillantok.
- A fiadat egy éve megölték - mondom. - Engem is hívott magával a buliba, de nem mentem, mert Doug épp szerelmi bánatban szenvedett és elindult hozzánk egy nagy adag jégkrémmel. Zack azt mondta, mondjam meg Dougnak, hogy Adam nem érdemli meg őt, de nem lett volna hajlandó soha közölni Douggal, hogy bejön neki - mondom és nem tudom visszafogni a szavakat. - Poénkodva elköszöntünk egymástól, aztán elment és két óra múlva csengettek. Nem voltam meglepve, máskor is hozták már haza a részeg testvéremet a haverjai. Doug jött velem az ajtóhoz, ti apával éppen a hegyekben kirándultatok. De mikor kinyitottam az ajtót, nem a bátyámat támogatta egy haverja, hanem két rendőr állt ott és titeket kerestek. Doug megérezte, hogy óriási gond van és meg sem tudod szólalni. A rendőrök végül nekem mondták el, hogy meghalt a bátyám. Megölték. Lelőtte a legjobb barátja, mert Zack részegen meg akarta csókolni. És ti még csak otthon sem voltatok, most pedig úgy tesztek, mintha Zack sosem létezett volna. Már egy év telt el azóta és én pár nap múlva idősebb leszek, mint Zack volt, mikor meghalt. Miért tesztek úgy, mintha nektek nem fájna?
Mielőtt anya válaszolhatna - vagy ami még valószínűbb, apához küldene -, bevágom magam mögött a terem ajtaját és a használaton kívüli női mosdóba rohanok. A táskám a sarokba dobom, én pedig leroskadok a fal mellé és csak zokogok.
Nagy nehezen előhalászom a telefonom és írok Dougnak. "3. emeleti női wc". Elküldöm az sms-t és tudom, hogy két perc múlva Doug már mellettem lesz. De nem jön, úgyhogy a telefonomra pillantok. Jött egy üzenetem. Dougtól.
Doug: Tűnj el a mosdóból! Anyukád elkapott, elolvasta az sms-t és most oda tart! Találkozunk a cukrászdában, ha meg tudsz lógni. D
Felkelek a földről és a táskámért nyúlok. Közeledő lépteket hallok a folyosón, úgyhogy azt teszem, amit minden feldúlt tini tenne: kirohanok a mosdóból és meg sem állok a lépcsőig. Hallom, ahogy anya utánam kiabál, hallom a tűsarkakat, ahogy a padlóhoz csapódnak, de nem állok meg és egy idő után anya feladja. Kirohanok a suliból, bepattanok a kocsimba és a pár tömbbel arrébb lévő cukrászdához vezetek. Doug még nincs ott.
- Szia, Amy, kérném a szokásosat. Meg Dougét is.
- Oké.
- Köszi.
Leülök a megszokott helyünkre és várok. Pont, mikor Amy kihozza a sütit, befut Doug.
- Szia, Amy - köszön a lánynak. - Bocsi a késésért, Kim, apukád feltartott.
Megrázom a fejem és bekapok egy falat sütit.
- Mi a gáz? - kérdezi.
- Apa kihívta anyát óráról és míg anya nem volt bent, bennem felidéződött... az az este. És kicsit talán sírtam, anya meg, mikor visszajött dühösen kérdezte, mi ütött belém, és miután nem reagáltam, közölte, hogy menjek ki a mosdóba, mosakodjak meg és menjek vissza órára, de én összepakoltam és... hát... az ajtóban még megálltam és elmeséltem neki mindent, ami azon az estén történt. Hogy te hogy segítettél és mit mondtak a rendőrök, miért ölték meg Zacket és, hogy mit mondott nekem Zack, mielőtt elment a buliba... Mindent. Aztán a mosdóba mentem.
- Mit mondott neked Zack, mielőtt elment? - kérdezi Doug. Ez neki is új.
- Én... nem hiszem, hogy ezt el kéne mondanom.
- Nem tartozik rám?
- De. És igazából úgyis meg fogod tudni, mert egy egész teremnyi diák volt bent a kiakadásomkor. Csak... nem akartam, hogy megtudd.
- Mi? Miért?
Bocsánatkérően nézek Dougra.
- Zack biszexuális volt. Erre, gondolom, rájöttél, mivel lesmárolta a legjobb barátját. De... azt eddig nem mondtam el, hogy tetszettél neki - motyogom és Doug lélegzete elakad. - Mielőtt elment volna a buliba, megkérdezte, elmegyek-e vele. Mondtam, hogy nem, mert jössz át egy adag fagyival. Erre Zack megkérdezte, megint összebalhéztatok-e Adammel, aztán közölte, hogy jobbat érdemelnél. Én visszakérdeztem, hogy mint pl. őt? És megkérdeztem, miért nem mondja el neked, mit érez, ő pedig azt felelte, van párod, de azért mondjam meg neked, hogy jobbat érdemelsz Adamnél. De én nem mondtam el, mert rá akartam venni Zacket, hogy mondja el neked az érzéseit. Csak... megölték - csuklik el a hangom. - Utána már nem láttam értelmét, hogy ekkora terhet rakjak rád. A bátyám szeretett téged, Doug.
Doug egy darabig nem vesz tudomást rólam, a gondolataiba mélyedve a sütijét szúrkodja. Én közben a sütimet eszem és türelmesen várok.

7 megjegyzés:

  1. "- Ne most - motyogom. - Épp elég nekem ez minden reggel, legalább este békén hagyhatnál.
    - Doug! - hallom Kim hangját az ajtóból. - Kivel beszélsz?
    - A farkammal - mondom.
    - Épp átkereszteled? - kérdez vissza.
    - Épp lehűtöm - mondom és megnyitom a hideg vizet."----------> oké, most ezen kaptam röhögőgörcsöt, imádom Leslie-t és Doug-ot még mindig ^^ Örülök, hogy leírtad, mi történt Zackkel, őt már így említésre bírtam az eddigi fejezetekben, hiába, mindig is akartam egy bátyót, de ezkkel az emlékekkel egyenesen beleszerettem, és le tudnám lőni a drágalátos haverját >:( Kim szülei remélem jobb belátásra térnek, lehet, Dougnak náluk is alkalmazni kellene azt amit Kimnél... Ez a Zack x Doug szál is.... Majdnem hittérítést tartottál, de várom, mi lesz Leslie-vel, ettől függetlenül ez a mini-vallomás nagyon tetszett, asszem le fogom screenshotolni és berakom az Idézetek mappámba, és kinyomtatom és kirakom a kistáblámra, mert egyszerűen annyira aranyos és bensőséges és igazi volt, hogy azt el nem tudom mondani, és pont olyan gyászos zenét hallgatok (komment alján linkelem, ha esetleg érdekelne), és sírok és áááááááááááááááá:'( Mindenesetre továbbra is imádlak téged is és a blogodat is, és alig várom a folytatást, és remélem annál már kapok értesítést, mert ennél nem kaptam, és szerencse, hogy egyedül vagyok egyedül, mert elkezdtem visítozni a gép előtt, hogy miért nem tudtam róla, hogy kint van a kövi fejeztet, és ha a Blogger (vagy a gmail, részletkérdés) ember lenne, képen vágnám, amiért eltitkolta ezt a fontos tényt :S Csak így tovább, tűkön ülve várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végig vigyorogtam, míg a kommented olvastam. Megint.:D
      Először is örülök, hogy sikerült megajándékoznom egy röhögőgörccsel, majdnem kiszedtem ezt a jelenetet, mikor átolvastam, de akkor jó, hogy nem tettem.
      Hittérítést? :D
      Nagyon köszönöm, örülök, hogy még mindig nem okoztam csalódást.^^ Mindig imádom a hozzászólásaidat olvasni.
      A zenét pedig nem linkelted, pedig kíváncsi volnék rá.:)

      Törlés
  2. Bocsánat, elfelejtettem, mire megírtam ide a szokásos kisregényemet.^^ itt van.
    https://youtu.be/m981uO2aWiU

    (Remélem nem a lejátszási listámat küldtem el, ahol megnyitottam...)

    Igen, hittérítést, kis híján átmentem DougZack pártiba.😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Nem kifejezetten az én stílusom ez a dal, de kellemes.:)
      Nana, nehogy eszedbe jusson DougZack pártiba átmenni! Emlékezz csak: Zack halott. Nincs jövője Douggal.:D

      Törlés
    3. Tudom, azért mondom hogy MAJDNEM! Amúgy mikor jön a folytatás? :3

      Törlés
    4. Ma! :D Öt óra után valamikor.

      Törlés