2017. július 16., vasárnap

3. fejezet

Hejhó, édeseim!
Meghoztam a harmadik fejezetet, ami megint kicsit rövidebb, mint az előző és lópikula sem történik benne szinte, csak úgy van. De mielőtt még elkezdenénk, nem tudok elég hálás lenni nektek a kommentjeitekért, egyszerűen ki tudnék ugrani a bőrömből, mikor olvasom őket ja, mindig meg fogom köszönni, ez van, szokjatok szépen hozzá:D Ami pedig a továbbiakat illeti, jöjjön is a harmadik fejezet.
Jó olvasást!
GwenBlack

Kim

- Istenem, Kim, ez durva volt -motyogja Doug. - Jól vagy?
Megrázom a fejem és megtorpanok.
- Nem megyek az igazgatóiba - mondom.
- Sejtettem.
- Nem érted - rázom meg a fejem ismét. - Ez nem olyan téma, amit úgy kell megbeszélnem velük, mint igazgatóval és tanárral. Ezt a szüleimmel kell megbeszélnem.
- Tudom, drágám - mondja Doug és átkarol. - Menjünk el valahova!
- Neked randid lesz délután.
- Majd elnézést kérek Leslie-től.
- Nem, menj csak! Én megleszek.
- Egyezzünk meg! - javasolja. - Most elmegyek veled, de mire vége lesz a sulinak, visszajövök Leslie-hez.
Ez végül is egy elég korrekt ajánlat, úgyhogy rábólintok, aztán Doug meg én bepattanunk a kocsimba és elhajtunk. Miközben vezetek a cukrászda felé, anya hív párszor, de kinyomom. Ki leszek nyírva, az biztos, de momentán pont leszarom.
Megállok a cukrászda előtt és bemegyünk. Párszor már voltunk itt, mikor lógtunk és tök jól összehaverkodtunk a cukrásznővel, a 23 éves Amy-vel.
- Megint lógtok? - nyög fel, amint belépünk.
- Legalább bevételt szerzünk neked - kacsint rá Doug. - A szokásosat, légyszi.
Lehuppanunk a megszokott helyre és Amy kihozza a sütiket és a forró csokikat. Tavasszal utóbbi egy kicsit talán fura, de nem baj, mi ezt szeretjük.

Doug

- Na és hova akarsz menni Leslie-vel? - kérdezi Kim, miközben a villájára szúrja a sütit.
- Ötletem sincs - mondom.
- Javasolhatom a melegbárt?
- Az csak este van nyitva.
- Akkor menjetek este!
- Figyelj, csak egy ártalmatlan kis italról volt szó.
- Egy ital sosem ártalmatlan - mondja Kim. - Valami jó helyre kell mennetek. Mutasd meg neki, ki vagy!
- Szóval csináljam pont az ellentétét annak, amit tennék? Kim, tudod, hogy nem szoktam mutogatni, milyen vagyok!
- Itt az ideje. Leslie jó arc, Doug. Legyél vele őszinte!
- És hova vigyem? - sóhajtok fel.
- Nincs olyan sok lehetőség a városban, Doug. A lényeg, hogy ne ugyanoda menjetek, ahová Adammel és Jamesszel az első randitokon. Valami kevésbé eldugott helyre vidd.
Bólintok és azon gondolkozom, hova vigyem Leslie-t. Végül kitalálom, de... nem is tudom.
Mikor vége a sulinak, már az iskola előtt állok és Leslie-t várom. Pechemre Mrs. P. hamarabb jön ki.
- Douglas! - jön oda hozzám. - Hol van Kimberly? Halálra aggódtam magam.
- Jól van - mondom. - Velem volt végig.
- Miért mentetek el?!
- Nézze, Mrs. P., majd Kim elmondja. Mikor elváltunk, azt mondta, hazamegy.
Mrs. P. még szóval akar tartani, de meglátja, hogy elkalandozom. Megfordul és mikor észreveszi Leslie-t, halványan elmosolyodik.
- Jó szórakozást! - mondja.
- Köszönöm.
Magamra hagy, Leslie pedig odalép hozzám.
- Szia - mosolyodik el.
- Szia.
- Hova megyünk?
- Meglepetés. Kicsit gyalogolni kell, ha nincs ellene kifogásod.
- A legkevésbé sem - mosolyog. - Mondd, Doug, ami ma történt, az...
- Hosszú és bonyolult történet és a dolog nagy része Kimmel kapcsolatos, szóval arról nem beszélhetek.
- És a gyökér focista?
- Az első kapcsolatom volt - vonok vállat. - Senki nem tudta és mind azt hiszik, heteroszexuális, de ő egy kissé... féltékeny típus és ha valami nem úgy van, ahogy akarja, akkor dühös, mint láthattad.
- És most is féltékenykedett?
- Most aggódott. Állítása szerint.
- A... pletykák miatt? - kérdez rá Leslie óvatosan.
- Nagyon kérlek, ne beszéljünk arról, mit pletykálnak! - motyogom, miközben lejjebb húzom az ingem ujját, hogy még véletlenül se látszódjon ki a kötés.
- Első kézből tudom, hogy a pletykák igazak, Doug.
- Tudom! Kim mondta, hogy ott voltatok a testvéreddel, mikor az apja mondta. De könyörgöm, ne kelljen erről beszélnünk!
- Valakivel beszélned kell róla.
- Nem is ismerlek. Miért beszélném meg pont veled?
A kérdésem kissé gúnyosra sikeredik, pedig baromira nem az a szándékom. Leslie arcán megbántottság suhan át, de mielőtt elnézést kérhetnék, el is tűnik.
- Igazad van - mondja. - Akkor dumáljunk arról, hogy mégis miért akartál te meginni velem valamit!
- Igazából ma te hívtál el - emlékeztetem.
- De először te próbálkoztál - mosolyog rám.
- Oké, egy-null neked. Kíváncsi vagyok, milyen vagy - mondom az igazat. - Egyszer csak a szó legszorosabb értelmében nekimegyek egy srácnak, aki segít felszedni a cuccaim ahelyett, hogy jól megverne, mint a legtöbben szokták, aztán ránézek, a srác dögös és ordít róla, hogy melegebb, mint egy előmelegített sütő... Ráadásul még csak nem is bunkó. Hát, a helyemben minden értelmes meleg srác kapva kapna az alkalmon.
- A bátyám érdekesebb, mint én - mondja.
- Ezt kötve hiszem.
- Nem is találkoztatok még.
- Hát, ha részeg lennék és kettőt látnék belőled, az egyiket behaluzhatnám a bátyádnak. Apropó, mennyivel idősebb nálad?
- Csak néhány perccel - von vállat Leslie. - Egy tolakodó kis köcsög volt már akkor is.
Elvigyorodom, aztán szólok Leslie-nek, hogy megérkeztünk. Megfogadtam Kim tanácsát és egy olyan helyre vittem Leslie-t, ami jellemez engem. Szóval hol máshol kötöttünk volna ki, ha nem a cukrászdában, ahol lógni szoktam a legjobb barátommal?
- Szia, Amy - intek a pultban álló lánynak.
- Doug, heló! És helóó, Doug barátja.
- Szia - biccent Leslie.
- Mit adhatok? - kérdezi Amy.
- Leslie? - nézek rá.
- Azt kérem, amit te - mondja Leslie.
- Akkor kettőt a szokásosból, Amy.
- Rögtön viszem.
Leslie-vel leülünk egy félreeső kis zugba - kivételesen nem oda telepedek le, ahol Kimmel szoktunk ülni -, és beszélgetni kezdünk.
- Gyakran jársz ide?
- Valahányszor úgy döntök, hogy Kim társaságában, vagy nélküle ellógok egy - vagy több - órát. Ami elég sokszor van, szóval a cukrászda bevételének jó része tőlem származik - vigyorgok.
- Hogy nem csaptak még ki?
- A legjobb barátom apja az igazgató - mondom.
- Nincs köze egy bizonyos intézethez?
Félrenyelem a saját nyálam. Az intézetről is tud? Köhögni kezdek és az épp kiérő Amy jól hátba is ver.
- Ha most megfulladsz, ki fizet? - kérdezi mosolyogva.
- Ah, kösz az aggodalmat, Amy.
A sütik már előttünk vannak, úgyhogy Amy vissza is vonul.
- Milyen sütik ezek? - kérdezi Leslie.
- Honnan tudsz az intézetről?
- Milyen sütik?
- Leslie, honnan tudsz a kibaszott intézetről? - kérdezem ridegen.
- Az igazgatótól - mondja. - Elárulnád, milyen sütik ezek?
- Puncs szelet, meg francia krémes, az ital forró fehércsoki. Mikor említette az igazgató az intézetet?
- Akkor, amikor kórházba kerültél - feleli Leslie, ügyesen nem említve, miért voltam kórházban. - Nem igazán tudom, miféle intézetről beszélt... Valami olyan, mint a Kardiológiai Intézet? Szívbeteg vagy?
- Leslie... Szerintem pontosan tudod, hogy nevelőotthonról volt szó, de kösz, hogy próbálsz úgy tenni, mintha nem vágnád.
Leslie alig észrevehetően bólint.
- Szóval árva vagy? - kérdezi.
- A szüleim lemondtak rólam - mondom. - Mikor két éves voltam. Élnek, csak épp nem volt szükségük egy kiskölyökre és két évig húzták velem. Persze előtte is tudták, hogy nem kellek én nekik, csak ugye a nevelőotthon eszükbe sem jutott.
- Akkor mégis mit csináltak veled két éven keresztül?
- Nem tudom, nem emlékszem - mondom.
- Senki nem emlékszik arra, mi volt két éves koráig. De senki nem mondott semmit?
- Nem. Az intézetek ugyan továbbadták, ahogy egyikből a másikba kerültem, hogy milyen sérelmeim vannak, csak az a bökkenő, hogy ezekről a sérelmekről nem hajlandóak tájékoztatni engem.
- Biztos félnek, hogy kiakadnál tőlük - mondja Leslie, miközben a villájára szúr egy kis sütit.
- Hidd el, infók nélkül szarabb a helyzet. És te? - kérdezem. - Hogyhogy ideköltöztetek?
- A szüleink meghaltak nemrég - mondja Leslie.
- Ó, istenem, ez szörnyű! Ne haragudj, nem tudtam.
Leslie megrázza a fejét.
- Nem találkoztunk velük túl sokszor. Mindketten katonák voltak, egy háborúban vesztették életüket, a tiszt szerint, aki közölte a hírt, együtt voltak és megmentettek több tíz embert. Büszkék lehetünk rájuk - mondja halkan -, de akkor is elvesztettük a szüleinket. Előtte is boldogultunk egyedül, de nem akartunk ott élni, ahol minden rájuk emlékeztetett, így fogtuk a nagyapánk hagyatékát és házat vettünk belőle itt, mert a nagyanyánk meg utál minket. Meg dolgozunk, hogy legyen pénzünk.
- Hol?
- Én esténként a melegbárban, Jonathan pedig a menhelyen segít be délutánonként. Nem ad sok pénzt, de szűkösen kihúzzuk.
- Elmúltatok tizennyolc évesek - villan be. - Különben otthonban kéne élnetek.
- Pár hete töltöttük be - bólint Leslie. - Kicsivel azelőtt, hogy ide jöttünk.
- És miért pont ide jöttetek?
- Ez jó helynek tűnt. Egy egyszerű kisváros, nyugis, nekünk pedig erre volt szükségünk. LA után...
- Los Angelesben éltetek? - vágok közbe.
- Ja. Nem nagy cucc.
Felvonom a szemöldököm. Oké, ez durva. Engem intézetről intézetre adtak, míg el nem értem a hét éves kort, de mindig csak a környéken... Ő meg Los Angelesből ide jött... Az isten háta mögé.
- Szerintem nem hagytam volna ott Los Angelest a helyetekben - mondom ki végül.
- Mi ott hagytuk - mondja Leslie. - És jól tettük. Hiszen máris sikerült belefutnom egy elképesztően cukkancs meleg srácba - mosolyodik el -, aki ugyan kiköpött Magnus Bane, azért elég dögös...
- Nem bírod a Shadowhunterst? - kérdezem.
- Nem igazán.
- Pedig eléggé hasonlítasz...
- Alec megtestesítőjére, tudom. De én inkább olvasok. Könyvben viszont nagyon is odavagyok a két karakterért.
Elmosolyodom.
- És más melegekről szóló könyvet is olvastál már?
- Naná! A kedvencem címe Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Bírnád.
- Leszámítva, hogy minden, amiben betűk vannak, távol áll tőlem.
Erre csak elmosolyodik.
- Majd felolvasom neked - ajánlja. - Persze, csak abban az esetben, ha kapok érte valamit.
- Ó. És mit kérsz érte? - vonom fel a szemöldököm.
- Majd kitalálom - kacsint. - Viszont ne haragudj, Doug, de most mennem kéne, két óra múlva kezdődik a műszakom és előtte haza kell mennem.
- Oké - mondom. - Örülök, hogy találkoztunk sulin kívül is.
- Én is, Doug. Köszönöm a sütit.
Csak bólintok, Leslie pedig felkel az asztaltól és elköszön.
Két perc múlva Amy huppan le mellém.
- Na, dögös srác - mondja.
- Nem melóznod kéne?
- Nincs forgalom - néz körül az üres cukrászdában.
- Nagy kár.
- Ugyan, Doug, tudom, hogy beszélni akarsz róla valakivel.
- Nem, nem igazán. Köszi a sütiket, Amy, finomak voltak - mondom és átnyújtom az árát. - Most rohannom kell. Szia!

2 megjegyzés:

  1. Szeretem Leslie-t *_* Doug még mindig a kedvencem... És annyira imádom az egész sztorit, hogy már nehéz bármit is írni, mert csak önmagamat idézem.

    "- Hát, ha részeg lennék és kettőt látnék belőled, az egyiket behaluzhatnám a bátyádnak. Apropó, mennyivel idősebb nálad?
    - Csak néhány perccel - von vállat Leslie. - Egy tolakodó kis köcsög volt már akkor is."----> ezen szakadtam 😂 Tolakodó kis köcsög, behalok, és egyre inkább kíváncsi vagyok rá, szóval remélem ő is hamarosan színre lép minimum egy rész elejéig... Ez anrészeges duma meg... Clap, clap, pacsig, Doug! Amúgy.. javíts ki, ha tévedek, de Doug szálát dolgoztad ki leginkább,.ugye? Mondjuk nem csodálkozom, az első percben megkedveltem a kis drágát! Lehet, hogy már késő így, három fejezet után, de nekem személy szerint semmi bajom magával a címmel, az Eleanor & Park is zseniális volt (meg most is az), és biztos vagyok benne, hogy ez is az lesz nemsokára ^^ Szóval csak így tovább (valamit még írni akartam, de elfelejtettem mit xD), kíváncsian tűkön ülve várom a folytatást, és így, biciklizés után, pécsi kontrolvizsgálat előtt ez a kis meglepi nagyon jólesett, köszönöm 😘😙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült megnevettetnem.:)
      Ne aggódj, nemsoká színre lép a tolakodó kis köcsög is, türelmetlen már, nem bírja ki, hogy ne legyen szó róla.:D
      Igen, Doug szálát dolgoztam ki jobban, az a helyzet, hogy sokkal jobban megkedveltem őt, mint Kimet, de majd azért igyekszem róla is összeszedni valamit (mondjuk nagyjából a 10. fejezetig főként Dougról lesz szó, addig már kész vagyok ugyanis).
      Végül szerintem nem sikerült elmondanod, mit szerettél volna kihozni a címes dologból, bár lehet, hogy csak én nem fogtam fel így "késő este", mindenesetre ezzel kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy abszolút semmi ötletem nem volt (címek adásában sosem voltam jó), ezt is egy barátom találta ki, miután olvasta a történetet, aztán úgy voltam vele, jó lesz ez így.
      Ismét köszönöm a kommentedet, mindig örülök, amikor írsz! :)

      Törlés