2017. augusztus 13., vasárnap

7. fejezet

Hejhó, édeseim!
Hivatalosan már vasárnap van kőkemény két perce, én meg még fent vagyok, szóval jöjjön az a következő fejezet. Nem igazán tudom, mit írhatnék a következő fejezetről, talán csak annyit, hogy randira fel, de készítsétek a zsepiket is, hátha kelleni fognak. Én pityeregtem írás közben de lesz ez még rosszabb is.
Jó olvasást!
GwenBlack

Doug

Kim nagyapja a Ferrarinál dolgozott és a hosszú évek során felküzdötte magát a cég élére, szóval volt vagyona bőven. Nagyjából két éve halt meg, ironikus módon az új Ferrari tesztelése közben, úgyhogy a vagyonához még hozzájött a cég kártérítése is. Persze csak egyetlen fia volt, Kim apja, így mindent rá és két unokájára, Zackre és Kimre hagyott. Zack halála után azt a pénzt a szülők simán magukénak nyilváníthatták volna, de Mr. P. úgy döntött, Kimnek adja, hogy legyen miből fizetnie majd a főiskolát, meg az első lakását, meg ilyenek - nagyon, de nagyon sok az az örökség -, a saját pénzét pedig így költheti. Azóta ő veszi meg az összes ruháját, a kaját, amit eszik, de igyekszik nem túl sokat költeni. A szülei pedig ebből a pénzből mennek nyaralgatni. Természetesen rajtam kívül senki nem tud erről a nagy örökségről, hiszen az veszélybe sodorná őket.
Kim kifizeti a ruháimat - ez egy kicsit kínos -, majd szatyrokkal felpakolva kimegyünk a kocsijához, a csomagtartóba tesszük a ruhákat, aztán visszamegyünk a plázába. A mozi felé vesszük az irányt és egy darabig csak nézegetjük a napi műsort.
- Mit szólnál ahhoz az Emma Watson-filmhez? - kérdezi Kim végül.
- A körre gondolsz?
- Ja.
- Komolyan sci-fit akarsz nézni?
- Miért, te talán romantikus vígjátékot?
Elmosolyodom és megrázom a fejem. Nincs az az isten, hogy a legjobb barátommal romcsi vígjátékot nézzek. Egyszerűen kizárt.
- Akkor jó az a film? - kérdezi Kim.
- Persze.
Ezután a pénztárhoz megy és vesz két jegyet A körre. Még van húsz perc a kezdésig, úgyhogy veszünk nasit. Egy kis popcorn, gumicukor, tortilla chips, meg fejenként egy kóla.
- Tudod, elég rossz, hogy te fizetsz mindent - morgok.
- Majd ha egyszer sok pénzed lesz, te is fizethetsz - mondja.
- Az jó, mert beadtam a jelentkezésem a bárba.
- Tényleg? - pillant rám. - Mikor?
- Ma. Megkértem Leslie-t, hogy adja oda a főnökének.
- Na, ez tök jó - mosolyog Kim.
- Mi a gáz? - kérdezem.
- Tessék? Nincs semmi gáz.
- Nem volt őszinte a mosolyod.
- Nem is tudom, nem vagyok biztos abban, hogy dolgoznod kéne - motyogja.
- Mi? Miért nem?
- Mert így kevesebb időt fogunk együtt tölteni. Neked most amúgy is itt van Leslie, szerelmes vagy, ami tök jó, de emellé még a munka is? Mikor leszünk együtt?
- Kimi - karolom át -, te vagy a legjobb barátom. Sosem foglak elhanyagolni.
Egy puszit nyomok a halántékára, ő pedig elmosolyodik.
- Akkor jó. De tényleg, Doug, ígérd meg, hogy bármennyire is szereted Leslie-t, velem is törődni fogsz!
- Ígérem, csajszi.
- Szuper - mosolyog, aztán elindulunk a mozi azon termébe, ahol az Emma Watson-filmet fogják vetíteni.
A mozizás után bepattanunk Kim kocsijába és elindulunk hozzájuk.
- Kimi, villog a mobilod - mondom, mikor észreveszem, hogy a zsebéből fura fényfoltok jönnek ki rendszeres időközönként.
Előhalássza a telefont, majd a kezembe nyomja.
- Megnéznéd?
- Anyukád írt - mondom, miután elolvastam az sms-t. - Azt írja, elugrottak a szüleihez apuddal, vasárnap délután érkeznek haza.
- Csúcs.
Fél óra elteltével megérkezünk. Kim leparkol a garázsfeljáróra, kipattanunk a kocsiból, kihalásszuk a szatyrokat a csomagtartóból, majd bebotladozunk a házba, fel a lépcsőn és Kim szobájában csak úgy ledobjuk a ruhákat.
- Elmegyek zuhanyozni - mondom.
- Oké, én majd reggel megyek - mormolja Kim fáradtan.
Gyorsan lezuhanyzom, megmosom a hajam és eszembe jut, hogy Kim nem festette be. Na majd reggel.
- Hé, Kimi, alszol már? - kérdezem, mikor kilépek a fürdőből.
- Nem - motyogja.
- Reggel befested a hajam?
- Olyan fontos? - kérdezi.
- Délután Leslie-vel tanulok.
- Oh, jó, persze, befestem.
- Köszi, csajszi.
Lefekszem mellé és hátat fordítok neki. Jó éjszakát kívánunk egymásnak, aztán aludni próbálunk, de nekem nem jön álom a szememre. Csak bámulom a sötétséget és gondolkozom azon, hogy vajon mi ez az érzés, ami átjárja az egész testem...
- Kimi - motyogom.
- Igen?
- Azt hiszem, szeretem őt.
- Akkor holnap mondd meg neki!
- Nem túl korai?
- Doug, ha úgy érzed, ki kell mondanod. Sosem érezted még ezt, nem?
- Még nem.
- Akkor ne húzd sokáig! Mondd el neki!
Újabb pár percig csend van, amit ezúttal Kim tör meg.
- Doug.
- Igen?
- Jonathan miért nem hív el megint randira? - kérdezi és hallom a hangján, hogy kétségbeesett. - Meggondolta magát?
- Nem, nem gondolta meg magát, csajszi. Csak próbál megváltozni.
- Miről beszélsz? - mocorog.
Felé fordulok és látom, hogy felemelte a fejét. A sötétségben azért még ki tudom venni a körvonalait és, hogy összeráncolja a szemöldökét.
- Azt mondta suli után, mikor szólt, hogy Leslie nem ér rá, hogy LA-ben nagy nőcsábász volt és most addig nem akar elhívni téged, amíg nem érzi úgy, hogy képes lesz megváltoztatni ezt a szokását. Nem akar megbántani.
- És ha én hívnám el?
- Visszautasítana ugyanezen okból kifolyólag.
- És ha nem bírom megvárni, míg felkészül?
- Nem tudom, Kim.
- Vagy ha addigra megtetszik neki valaki más?
- Te vagy a suli legcsodálatosabb lánya. Nem fog más megtetszeni neki.
Kim halványan elmosolyodik, én pedig azt hiszem, ezzel be is fejezte a témát, de újból megszólal.
- Milyen? - kérdezi.
- Mi milyen?
- Az első csók.
Most már én is felemelem a fejem.
- Azzal, akit szeretsz, vagy a legelső?
- A legelső.
- Hát, tudod, nekem a legelső nem volt jó - mondom.
- Jaj, tényleg, ne haragudj!
Megrázom a fejem.
- Nincsenek mindenkinek gyökér intézetis szobatársai - mondom. - A te első csókod nagyszerű lesz, csajszi.
- És milyen volt az első csók Leslie-vel?
- Fantasztikus - mondom, ahogy visszaemlékszem a bárbeli csókunkra. - Lassú volt és lágy és finom és tökéletes. Olyan íze volt az ajkának, amilyenre számítottam.
Kim elmosolyodik.
- Szeretnék én is ilyen szerelmes lenni. De úgy, hogy azt viszonozzák is.
- Leszel, csajszi. Előtted az élet.
Kim lerakja a fejét és elfordul. Nem kíván tovább beszélgetni.
- Jó éjt, Doug.
- Jó éjt, Kimi.
Viszonylag hamar elalszom és reggel, mikor felkelek, víz folyását hallom, vagyis Kim zuhanyzik. Lassan feltápászkodom az ágyból, elpakolom a ruháimat és átmegyek a bátyja szobájához tartozó fürdőbe pisilni. Mikor visszaérek, Kim már az ágyon ül felöltözve.
- Jó reggelt - nyögöm.
- Neked is. Merre jártál?
- Pisiltem. Befested a hajam?
- Most?
- Aha.
- Be.
A fürdőszobába megyünk, ahol Kim zöld festéket ken a hajvégeimre - igaza volt, a kék tényleg elfogyott, vennem kell majd -, aztán, amíg a festék befogja a hajam, beszélgetünk, nevetgélünk, nyoma sincs bennünk a tegnap esti lelkizésnek.
Aztán már délután van, én pedig, ahogy azt Leslie-vel megbeszéltük, feléjük tartok egy rakás füzettel, hogy behozzuk a lemaradásait. Nagyjából tíz percnyi sétára laknak Kiméktől, szóval nem kell sokat sétálnom, de miatta akár Los Angelesig is elsétálnék. Vagy futnék, hogy minél hamarabb találkozhassunk. Most is elég gyorsan megyek, így mindössze hét perc alatt megteszem az utat.
Bekopogok a ház ajtaján és Jonathan ajtót is nyit.
- Szia - köszönök. - Leslie-hez jöttem.
- Én vagyok Leslie - emeli meg a szemöldökét.
- Attól, hogy az ő ruháit hordod, még nem leszel ő.
- Doug, én vagyok...
Kíváncsi vagyok, mire megy ki a játék.
- Nem, te Jonathan vagy. Felismerem Leslie-t.
- Ugyanolyanok vagyunk.
- Kívülről? Talán. De az ő mosolya őszinte lett volna, mikor ajtót nyit. Egyébként van egy anyajegye a nyakán, ami neked nincs - mondom.
Jonathan elmosolyodik.
- Leslie, nem jött be - szólal meg, mire Leslie előlép.
- Szia - vigyorog rám.
- Mire ment ki a játék? - kérdezem.
- Kíváncsi voltam, meg tudsz-e különböztetni minket - mosolyodik el bocsánatkérően. - A legtöbben nem tudnak.
- Ha hármas ikrek lennétek, akkor is tudnám, melyik vagy te.
- Az anyajegy miatt?
Elmosolyodom.
- Nem, nem amiatt. Ha Jonathannak is lenne ott egy anyajegye, akkor is tudnám, hogy melyikőtök kicsoda. Lehet, hogy külsőre elég hasonlóak vagytok, de a személyiségetek más és ez tükröződik a tartásotokon, a mosolyotokon, a szemetek csillogásán...
- Oké, szóval felismernél - mosolyog. - Ez jó, nagyon örülök neki. Gyere beljebb - lép el az ajtóból.
Bemegyek és leveszem a cipőmet. Leslie elém tol egy papucsot a lábával, én pedig belelépek, aztán bemegyünk a nappaliba.
- Ülj csak le - int a kanapé felé. - Kérsz inni vagy valami?
- Nem, köszi.
Leslie bólint, majd leül mellém.
- Mivel kezdjük? - kérdezi.
- Én az irodalomra voksolnék, nekem az megy a legjobban.
- Oké - mondja és kiválasztja az asztalon heverő kupacból az egyik füzetet. Én ugyanígy teszek a táskámban lévő füzetekkel.
- Szóval, kezdjük szerintem a homéroszi eposzokkal, ha most úgyis azt vesszük Mrs. P. óráján.
- Szuper, az még megvan az előző suliból - lapoz bele a füzetbe.
- Nálam meg itt van Kim füzete, mert nem vagyok túl szorgalmas diák, ami az órai jegyzetelést illeti.
- Mégis kitűnő tanuló vagy - szúrja közbe Jonathan, aki épp akkor jön be a nappaliba.
- Ezt Kim mondta?
- Kitűnő tanuló? - kérdezi Leslie értetlenül. - Azt hittem, a matek nem megy.
- Ja, hát ami azt illeti, a mateknál szenvedek azzal, hogy ötös legyek belőle, de...
- Miért hazudtál? - vág közbe Leslie és látom, hogy megbántottam.
Dühösen nézek Jonathanra, aki csak vigyorog.
- Úgy gondoltam, hogy... nem is tudom, ha te is segítesz nekem, akkor...
- Á, én már értem - vág közbe Jonathan. - Azt akartad, hogy Leslie azt higgye, béna vagy valamiben és megpróbáljon segíteni neked, aminek következtében közelebb kerültök egymáshoz.
- Miért kell neked mindenbe beleszólnod? - nézek fel rá.
Jonathan Leslie felé biccent, én pedig ránézek. Az alsó ajkát beharapva mosolyog, az arca vörös. Megint zavarba jött? Istenem, de édes. Elmosolyodom rajta, aztán kinyitom a füzetet.
- Oké, szóval... khm - motyogom, miközben keresem a szavakat -, homéroszi eposzok. Az Iliásszal vagy az Odüsszeiával kezdjük?
- Az Odüsszeiával.
- Rendben. Nézzük a te jegyzeted!
Leslie felém nyújtja a jegyzetét, én pedig összehasonlítom Kimével.
- Aha, majdnem minden megegyezik - mondom végül. - Egy-két dolog nincs benne a tiédben, ami Kimnél van és van néhány, ami az övében nincs benne... Mit tudsz elmondani az eposzokról?
- Van valami isteni sugallat, vagy mi a franc ebben a kettőben, meg kalandok, rendszerint valami isteni erővel felruházott halandók és egyéb nyavalyák... Őszintén szólva a kortárs irodalmat jobban szeretem.
- Pech, mert ezen kell átrágnunk magunkat. De esetleg olvashatnál Rick Riordantól, akkor konyítanál valamit a görög mitológiához és a Homéroszi eposzokhoz is.
- Azt hittem, te nem szereted a könyveket.
- Nem is. Az intézetben az egyik ismerősöm olvasott sokat.
- Nem hiányoznak?
- Dehogy! Az intézetben nem egyszerű barátságokat kötni. A sok összetört ember mind máshogy mutatja ki a fájdalmát. Vannak a csendben szenvedő típusok, vannak, akik ártanak maguknak, mint én, vannak, akik másoknak... Van, aki dühöng. Aki össze akarja ragasztani magát, az nem fogja a darabjait egy másik összetört ember kezébe adni. Vagy legalábbis nem olyannak, akit ugyanúgy a szülei vágtak földhöz.
Mielőtt Leslie reagálhatna, Jonathan ismét megjelenik.
- Bocs a zavarásért - mondja. - Les, elmentem melózni, aztán beugrom inni, éjfél előtt nem fogok hazaesni.
- Ne felejtsd el, hogy holnap jön a nagyi - néz fel rá Leslie. - Ne legyél másnapos!
- Majd aznapos leszek - kacsint rá Jonathan, mire Leslie elkezdi a szemét forgatni.
- Jon - sóhajt.
- Jó, tudom, nyugi. Majd megiszom azt az undorító paradicsomos valamit, amit csinálni szoktál.
Jonathan sarkon fordul és elindul kifelé.
- Akkor vegyél paradicsomot - kiabál utána Leslie.
- Jó! Jó tanulást, skacok. Szia, Doug!
- Heló - morgom, mikor hallom, hogy becsapja az ajtót.
- Oké, akkor hol is tartottunk? - néz rám Leslie.
- A tanulásban vagy az életem elemzésében?
- Melyikről akarsz inkább beszélni?
- Odüsszeusz a kor ideálja - kezdem, mire Leslie elvigyorodik -, mert okos, kíváncsi, művelt, találékony, és az Iliász főszereplőjével, Akhilleusszal ellentétben ő alakítja is a sorsát, nem csak vállalja. A mű hexameteres verselésű...
- 24 énekből áll, az istenek inkább szemlélők, nem irányítók, leszámítva persze Kirkét, aki szereti disznóvá változtatni az embereket, a csákó megvakítja Polüphémoszt, Poszeidón dühös lesz, meg egyebek, ismerem a történetet, ugorjunk másra!
- Minek nevezzük a végén Athéné közbeavatkozását? - kérdezek rá.
- Deus Ex Machina - mormolja, miközben végigsimít az alsó ajkán. - Avagy isteni közjáték.
- Rendben. Akkor mit szólnál a Vörös és feketéhez?
- Stendhal? Nem, köszi, olvastam.
Felsóhajtok és véletlenszerűen kinyitom valahol a füzetet.
- Zabhegyező.
- Olvastam.
- Tulajdonképpen miért is vagyok itt? - nézek fel a füzetből.
- Van, amit nem tudok. Igaz, azt nem az irodalom berkein belül kell keresni, de nem gond. Matekozzunk inkább.
- Ja, a matek nagyon jó elfoglaltság szombat délutánra.
Leslie elmosolyodik, hozzám hajol és gyengéden megcsókol. Az egyik kezét a vállamra teszi, a másikat pedig a combomra. Én az egyik kezemmel támaszkodom, hogy el ne dőljek, ahogy felé hajolok, a másikkal pedig az arcát fogom. Egy ideje csókolózunk már, mikor Leslie simogatni kezdi a combom, én pedig felnyögök. És ettől minden beindul. Mire észbe kapok, a kanapén fekszem, Leslie keze pedig lassan araszol egyre feljebb a combomon.
- Hé - tolom el kicsit. - Szerintem lassítsunk.
- Persze, bocsi - motyogja és lekászálódik rólam.
Felülök és egy darabig csak ülünk egymás mellett zavartan. El kell mondanom neki...
- Leslie - nézek rá.
- Hm? - fordul felém.
- Ne haragudj, csak... nem tudom, hogy mondjam el, de... én még sosem... szóval én...
- Még szűz vagy - mondja és elmosolyodik.
- Igen. De honnan...?
- Ne sértődj meg, de elég tapasztalatlan vagy.
- Ó, szóval tapasztalatlan - vonom fel a szemöldököm.
- Igen. De ez vonzó. Úgy értem, amíg le nem állítottál, nem gondoltam, hogy még nem feküdtél le senkivel, de most már értem és ez jó. Így valahogy különlegesebb.
Elpirulok.
- Most komolyan azt mondtad, hogy a szüzességem különlegesebbé teszi a kapcsolatunkat?
- Zavar? - kérdezi és lehervad a mosolya.
- Nem, nem, csak ez fura. Adam és James nem így reagáltak és én... te annyira más vagy.
- Hű, köszi, hízelgő, hogy nem vagyok olyan, mint az a két idióta! - nevet fel Leslie.
Elvigyorodom és közben Leslie-t nézem, aki önfeledten nevet. A kintről beáramló napfény hátulról megvilágítja sötétbarna haját, aminek a vége így világosabb barnának, bronz színűnek tűnik, csodálatosan néz ki.
- Szeretlek - nyögöm ki, mielőtt felfognám, mit mondok.
Leslie ajkán elhal a nevetés, felém fordítja a fejét, a szemében érzelmek száza, mint lelkek egy feneketlen tóban.
- Én is szeretlek - mondja halkan.
Odahajolok hozzá és megcsókolom. Ennyit a tanulásról.
Leslie persze visszacsókol, a keze ismét a combomra téved. Simogatni kezdi, aztán szép lassan egyre feljebb csúsztatja a kezét, szerintem figyeli közben a reakciómat. Nem ellenkezem, de azért még mindig lassan halad. Miközben ő el van foglalva a combommal, én a derekára teszem a kezemet. A pólója kicsit fel van gyűrődve, úgyhogy a bőréhez is hozzáérek, ami puha és kellemes tapintású. Persze ahogy a bőréhez érek, Leslie elhúzódik és nagyra nyitott szemekkel néz rám, miközben levegőt venni is elfelejt. Mosolygok és a másik kezemmel végigsimítok az arcán.
- Minden oké? - kérdezem.
- Persze - felel és miközben engem néz, az ágyékomhoz csúsztatja a kezét.
A lélegzetem azonnal elakad, de nem csak egy röpke pillanatra, jóval tovább. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy az élethez szükségem van levegőre. Az meg úgy jut a szervezetembe, ha lélegzem. Szóval lassan beszívom a levegőt, majd ahelyett, hogy kifújnám, olyan erővel tapadok Leslie ajkához, mintha az életem múlna egyetlen csókon. Lehet, hogy így is van. A keze még mindig az ágyékomon van, eszében sincs elvenni onnan, ami engem egy kicsit sem zavar. Érzem, hogy merevedésem van, de oda se neki. A párommal csókolózom, a keze a farkamnál van és épp szerelmet vallottunk egymásnak... Nem csoda, hogy a legbecsesebb testrészem nem lankad.
Az arcáról a nyakára csúsztatom a kezem, majd lejjebb a kulcscsontrája és végighúzom rajta a mutatóujjam. Leslie az ágyékomnál lévő kezével kigombolja, majd kicipzározza a nadrágom. Abbahagyja a csókot, kicsit elhúzódik, hogy rám tudjon nézni.
- Szólj, ha hagyjam abba! - mondja. - Nem akarlak kényszeríteni semmire.
- Szólok - nyugtatom meg és magamhoz húzom.
Újból csókolózni kezdünk, lassan, lágyan, én közben felfedezem a felsőtestét pólón keresztül, ő pedig határozottan nem alsónadrágon keresztül fedez fel engem. A fellegekben érzem magam. Senki nem ért hozzám még ott. Így. Adam és James próbálkoztak ugyan a szex témával, de én hajthatatlan voltam, egyszerűen nem akartam. Azt gondoltam, hogy ha megérik rá a kapcsolatunk, akkor hajlandó leszek rá, de sosem ért meg... Leslie-vel már ott tartunk, hogy megengednék neki bármit és szerintem ezt ő is tudja, de nem használja ki a helyzetet.
Csak csókolózunk, izgat a kezével, én pedig továbbra is a felsőtestét tapogatom végig. Leslie egy kicsit elhúzódik és leveszi a pólóját. Napbarnított bőrének látványa azonnal letaglóz, de mielőtt elmerülhetnék a látványban, mint búvár a tengerben, Leslie ismét megcsókol. Én pedig, istenem, nem merek hozzáérni. Ott ülünk a kanapén, csókolózunk, a farkam a kezében van, de én nem merek hozzáérni csupasz mellkasához... Miért vagyok ennyire gyáva?
Mielőtt ezek a csúf gondolatok elhatalmasodnának rajtam, Leslie megfogja a kezem a szabad kezével és a mellkasára helyezi. A mutatóujjammal lassan bejárom ugyanazt az útvonalat, amit a pólóján keresztül. Végigsimítok a kulcscsontján, aztán a szegycsontja felé haladok, majd lassan, fokozatosan egyre lejjebb, de már rég nem a mutatóujjammal. Minden ujjbegyem az ő bőrét súrolja, érzem a kezem alatt a puhaságot, az érintésem által kiváltott bizsergést, és ha megállok a szívénél, ki tudom venni egyre szaporább szívverését is. De nem állok meg túl sokáig. Lassan lejjebb, egyre lejjebb csúsztatom a kezem, ami már a köldökénél van, aztán a hasa alján lévő szőrcsíkon húzom végig az ujjaimat, majd óvatosan hátradöntöm, hogy elfeküdjön a kanapén. Továbbra is csókolózunk, a keze még mindig a nadrágomban van, én pedig épp azon vagyok, hogy kigomboljam az övét. Miután ez sikerül, becsúsztatom a kezem az alsónadrágja alá. Remeg a kezem, sosem csináltam még ilyet, de igyekszem úgy tenni, mint aki pontosan tudja, mit csinál.
Leslie kicsit eltol magától.
- Nem kell semmi olyat tenned, amit nem akarsz - mondja, de a szemében csak úgy perzsel a vágy.
- Leslie, muszáj elbizonytalanítanod? - kérdezem. - Csak fogd be és élvezd!
Elmosolyodik, aztán a pólómnál fogva magához ránt és megint megcsókol. És, és, és... Csapódik a bejárati ajtó.
Azonnal felkelek Leslie-ről, megfogom a kanapé szélén lévő plédet és magunkra terítem. Nem mintha sok haszna lenne, de legalább van rajtunk valami.
- Hé, Les, nem láttad a... - kezdi Jonathan, aztán megdermed, mikor belép. - A legrosszabbkor jöttem, úgy látom.
- Áá, dehogy, pompás időzítés, éppen eszmét cseréltünk Leslie-vel a deus ex machináról. Igen, ami azt illeti, baromi rosszkor jöttél.
- Bocsesz, skacok - fordul el Jonathan. - Szóval Les, nem láttad a mobilom?
- A konyhában van töltőn, ha nem vitted el onnan - morogja Leslie és látom rajta, hogy legszívesebben megütné a bátyját.
Jonathan a konyhába megy, Leslie pedig felkel. Felhúzza a nadrágját, aztán felém fordul.
- Rögtön jövök. Valamit inni?
- Nem, kösz - krákogom.
Leslie kimegy a konyhába és szinte hallom, ahogy fojtott hangon veszekednek Jonathannal.
- Les, nem én tehetek arról, hogy nem a szobádban voltatok! - csattan fel Jonathan pár másodpercnyi feszült sugdolózás után.
- De... tudnod kellett... ikrek vagyunk, Jon, tudom, hogy megérzed a hangulatváltozásaim! - csattan fel Leslie is.
- Arra azért nem számítottam, hogy a kanapén akartok dugni.
- Mi nem... nem dugtunk - próbál halkabban beszélni, de nem jön össze neki.
- Akkor miért vagy rám pipa?
- Tudod, nem a szex az egyetlen intim dolog, amit csinálni lehet.
- Figyelj, csak menj vissza és dugd meg! Miután elmentem.
- Nem szándékozom ilyen hamar lefeküdni vele.
- Nem? - kérdezi Jonathan és tisztán hallom a meglepődést a hangjában, miközben magamra kapom a nadrágom. - Te, Leslie Price nem dugod meg az első adandó alkalommal?
- Doug más - mondja Leslie.
- Miért annyira más, Les? - suttogja Jonathan, de baromi bénán csinálja, mivel én is hallom.
- Szeretem őt.
És ezután tényleg annyira halkan beszélnek, hogy nem hallom. Csak ülök a kanapén, és malmozom az ujjaimmal, miközben ők ketten vitatkoznak, vagy kiöntik a szívüket egymásnak, vagy akármit csinálnak. A farkam már nagyjából lelankadt, ami annyira nem meglepő, mert az, ha rányitnak az emberre, igencsak vágylelohasztó hatású.
Pár perc elteltével Jonathan és Leslie is megtorpannak a nappali ajtajában.
- Örültem az ismételt találkozásnak, Doug - mondja Jonathan.
- Bár elmondhatnám ugyanezt - morgom, mire Leslie felröhög, Jonathan pedig elfintorodik.
- Hát jó - von vállat végül. - Ma már tényleg nem zavarok, sziasztok.
Egyikünk sem köszön vissza neki. Miután becsukja a bejárati ajtót, Leslie visszajön a nappaliba és leül mellém.
- Hát, ezt jól elszúrta - motyogja maga elé bámulva.
- Mondanám, hogy folytathatnánk, de nem hiszem, hogy sikerül felállítani - nézek a nadrágomra.
- Bármire képes vagyok - vigyorog Leslie perverzen.
- Csábító ajánlat, de most inkább ne! - mondom.
- Rendben - bólint, majd elmosolyodik.
Ezután átnézzük azokat a tárgyakat, amikből Leslie le van maradva és igyekszünk nem megint egymásnak esni, ami néha, mikor túl közel vagyunk egymáshoz, nekem igen nehezemre esik és abból ítélve, ahogy Leslie keze meg-megrándul, gyanítom, ő is valami olyasmit érez, mint én. De tartjuk magunkat, mert a tanulás fontos, vagy mi a szösz.
Végül, két órányi kínkeserves szenvedés után sikerül megértetnem Leslie-vel minden matek anyagot, amivel le volt maradva. De most végre tényleg érti és nem csak úgy csinál. Először megpróbált becsapni, mert miután már ötször elmagyaráztam neki valamit, rávágta, hogy érti, én viszont láttam rajta, hogy nem. Ezután máshogy magyaráztam, ő jobban figyelt és sorra oldotta meg a feladatokat. Na most már érti.
- Jó tanár vagy - mondja, mikor elpakolom a füzeteimet.
- Kösz. Te meg nem vagy olyan rémes diák - vigyorodom el.
Leslie felnevet és hátradől a kanapén. Miután elpakoltam a füzeteket, én is hátradőlök.
- Eredményes délután volt.
- És még nincs vége - néz rám, majd a tekintete a hajamra siklik. - Egyébként bejön ez a szín, jól áll.
- Köszi.
- Van még időnk, vagy haza kell menned?
- Én ráérek, ha neked nem kell készülnöd a nagyid fogadására.
- Jonathant ismerve, mikor hazajön, végig fog hányni mindent, úgyhogy reggel takarítunk. Ráérek.
- Oké. Nem akarok a bátyádról beszélni, de tényleg olyan nagy nőcsábász volt? Azt mondta tegnap, mikor átadta az üzeneted, hogy azért nem hívja randira Kimet, mert LA-ben hetente váltogatta a lányokat és fél, hogy még nem áll készen arra, hogy megváltozzon.
- Jon nagy szoknyapecér volt - mondja Leslie. - A gimiben, ahova jártunk, az összes csaj őt akarta, és ő a legtöbbjük kérésének eleget is tett. Tudták, hogy nem fog sokáig tartani, hogy csak egy bizonyos ideig kellenek neki, de sosem zavarta őket, mert nekik sem az volt a szándékuk, hogy leéljék az életüket a bátyámmal, csak el akarták mondani magukról, hogy a nagy Jonathan Price megdugta őket. De Jon nem dugta meg őket - mosolyodik el Leslie. - Legfeljebb egy hétig volt együtt egy lánnyal, de nagyon kevés volt, akivel le is feküdt közülük. Smároltak, jó sokat, aztán hagyta, hogy a lányok azt mondjanak, amit akarnak. Ha engem kérdezel, Jon sosem élvezte ezt az életet, csak fel akarta hívni magára anyuék figyelmét.
- És te?
- Én? - kérdez vissza zavartan.
- Jonathan azt mondta, az utóbbi évben bezárkóztál.
- Mondott mást is?
- Hogy csak a foci volt neked, nem barátkoztál. Ennyi.
- Volt egy párom - meséli Leslie. - Egy évvel ezelőtt szakítottunk, akkor ütött be nálam a krach. Két évig voltunk együtt és nagyon szerettem őt. Egy igazi rosszfiú volt, az első szerelmem - mosolyodik el. - Tele volt tetoválva, de tényleg, úgy igazán, mindkét karja, a háta, a mellkasán is volt, meg a hasán is, a lábán is akadt, szóval tényleg sok tetkó volt rajta. Fekete, nyílegyenes haja volt, ami nagyjából a válláig ért és mindig jó vastagon kifestette a szemét, olyan panda-módra.
- Mint Taylor Momsen? - kérdezem, mert bevillan egy poszter a csajról. Zack bírta azt a lányt.
- Igen, mint ő. Az alsó ajkában volt három piercing és mikor először megláttam, azonnal bumm, felrobbant a világ. Rövidesen össze is jöttünk, és, mint mondtam, két évig együtt is voltunk. Aztán dobott.
- Miért? - kérdezem.
- Zavarta, hogy túl sok időt töltök a barátaimmal és vele kevesebbet, meg úgy látta, minden fontosabb számomra, mint ő. És ahogy ezt a fejemhez vágta... Tudod, úgy éreztem, igaza van, tényleg mindent elé helyeztem. Szóval szépen lekoptattam a barátaimat, nem mentem senkivel sehova és Jonon kívül senkivel nem törődtem. Éltem az életem egyedül.
- És itt miért változtattál? - vonom fel a szemöldököm.
- Doug, látsz mással a bátyámon és rajtad kívül?
- Tudod, engem nem zavarna, ha barátkoznál. Mondjuk a bárban, ott vannak jó arc srácok.
- Akik melegek.
- Hol itt a probléma? Én is barátkozom melegekkel.
- Nem is tudom, Doug. Félek, hogy ha nekiállnék barátkozni, több időt töltenék a barátaimmal, mint veled.
- Emlékszel, hogy azt mondtam, nekem is van olyan oldalam, amit igyekszem elnyomni? - kérdezem és úgy döntök, mindent, vagy semmit. Kitárom előtte a lelkem.
- Igen.
- Hét évesen kerültem az itteni intézetbe. Mikor tizenkét éves voltam, tehát már elég régóta az intézet tagja, bekerült egy fiú, akit az én szobámba tettek. Addig egyedül voltam, mert összeférhetetlennek nyilvánítottak a hosszú évek alatt, de azt a fiút már úgy adták át ennek az intézetnek, hogy külön szobába tegyék, nem bír senkivel egy légtérben tartózkodni. Úgy gondolták, mi ketten jól ki fogunk jönni, már ha nem öljük meg egymást és berakták hozzám. Egy darabig semmi nem történt, megtartottuk egymástól a tisztes távolságot, de aztán történt valami. A fiú egyébként tizenhét volt. Soha, de soha nem raknak egy szobába két személyt, akik közt ekkora a korkülönbség. Nem véletlen. A srác meleg volt.
Leslie halkan, nyúzottan felnyög, mintha már sejtené a folytatást, de egyébként igyekszik úgy tenni, mintha ott sem lenne. Talán attól fél, ha érzékelteti velem a jelenlétét, nem mesélek tovább.
- Egyik este, mikor már mindenki aludt, felébresztett és elkezdett fogdozni - motyogom. - Nem tudtam hova tenni, hisz csak tizenkettő voltam. Nagyon sokáig tartott és nem csak azon az éjszakán. Újra és újra megcsinálta és megfenyegetett, hogy ha bárkinek is szólok, nekem annyi. Aztán az egyik este több is történt, mint az, hogy a combomat és az ágyékomat fogdozta. Kényszerített, hogy leszopjam - nyögöm ki és küzdenem kell, hogy a szavak kijöjjenek belőlem. Nem tarthatom magamban. - Másnap, életemben először ártottam magamnak. Láttam gyerekeket korábban is, akiknek vágások voltak a kezén, vagy be volt kötve és tudtam, miért. Az intézetis gyerekek nagyon hamar összeomlanak. A fiúnak volt borotvája - mondom -, úgyhogy kiszenvedtem belőle a pengét, miközben szarrá kaszabolta az ujjaimat. Mikor az első szándékos vágást megejtettem, már ömlött a vér a kezemből. Aznap nagyon sokat vágtam és talán meg is öltem volna magam, ha az egyik nevelőnő nem nyit rám ebédkor. Addigra már minden csurom vér volt, sosem láttam annyi vért. Csoda, hogy nem véreztem el. Rohammentővel szállítottak a közeli város kórházába, ahol elláttak annyi vérrel, hogy elég legyen, míg a helikopter elvisz valamelyik menő kórházba. Nem volt pénzem menő kórházra és az intézetnek sem, mindent Kim szülei álltak. Mikor magamhoz tértem, ők ott voltak mellettem. Kim zokogott a kétségbeeséstől, Zack igyekezett tartani magát, de a szemei feldagadtak a sírástól, Mr. és Mrs. P. pedig csak ültek és elszörnyedve néztek. Nem tudták, miért csináltam. Csak Kim tudta és ő addigra már el is mondta az intézet vezetőjének. A szülei és a bátyja sosem tudták meg, miért csináltam ezt akkor - húzom le a nadrágomat a térdemig. Összevarrt hegek tucatjait tárom Leslie elé. - Alig tudtak megmenteni. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyet, de nem tudtam betartani. Valahányszor úgy érzem, kicsúszik az irányítás a kezem közül, mindig a pengéért nyúlok, mert gyengének érzem magam ahhoz, hogy megoldjam a gondjaimat.
Lehajtom a fejem és igyekszem nem gondolni arra, hogy életem legnagyobb titkát mondtam el Leslie-nek alig több, mint egy hét ismertség után. Igyekszem nem törődni a szégyennel, a fájdalommal, az elveszettséggel, a gyengeséggel és a reménytelenséggel, amit érzek. Igyekszem úgy tenni, mint aki nem is létezik. De amikor Leslie a vállamra teszi a kezét, tudom, hogy még mindig létezem. Felé fordulok, a látásom homályos a kitörni készülő könnyektől, ő pedig azonnal átölel. Szorosan a karjai között tart, én pedig a vállára hajtom a fejem. Nem fogok sírni, nem fogok sírni, mondogatom magamban.
- Még soha senkinek nem mondtad el ilyen részletesen, igaz?
Megrázom a fejem. Egy szót sem bírok kinyögni.
- Köszönöm, hogy beavattál, nagyon sokat jelent - motyogja Leslie és hallom a hangján, hogy komolyan gondolja. - És sajnálom, hogy ennyi szar történt veled, nem ezt érdemled. Te ennél sokkal jobb ember vagy.
Kissé elhúzódom tőle és gyengéden megcsókolom. Miközben csókolózunk, érzem, hogy kicsordulnak a könnyeim, de nem törődök vele, ahogy Leslie sem. Pedig éreznie kell a sós ízt a szájában. Elkezdek hátradőlni, végül már a kanapén fekszem, Leslie pedig rajtam és még mindig csókolózunk. Lassan és borzasztóan fájdalmasan. Aztán Leslie leszáll rólam, én pedig felülök és csak nézek magam elé.
- Haza kéne mennem - motyogom végül.
- Elkísérjelek?
- Ne - rázom meg a fejem. - Szeretném kiszellőztetni a fejem.
- Oké.
Leslie felkel és kikísér az ajtóig.
- Örülök, hogy itt voltál.
- Én is.
Hozzám hajol, egy röpke pillanatra megcsókol és még a kezét is érzem a derekamon, de aztán már ott sincs.
- Vigyázz magadra! - mondja és halványan elmosolyodik.
- Igyekszem. Kitartást a nagyidhoz!
Leslie csak bólint, majd ahogy elfordulok hallom, hogy becsukja az ajtót. Én pedig szép lassan, ráérősen visszasétálok Kimékhez, miközben a múlton merengek. Mikor Kimékhez érek, arra sem veszem a fáradtságot, hogy megkeressem a barátnőmet, csak felmegyek a szobájába - nincs ott -, ledőlök az ágyra és már sírok is. Pár perc elteltével hallom Kim lépteit, de nem figyelek oda rá.
- Azt hittem, lejössz hozzám - mondja kissé számonkérően.
- Hagyj békén! - nyögöm ki sírva.
- Hééé - lágyul el a hangja azonnal és már mellettem is van az ágyon. - Mi a baj?
- Elmondtam Leslie-nek a molesztálós dolgot.
Annyira nehezemre esik kimondani a szavakat, hogy a mondat közben legalább háromszor elcsuklik a hangom és kétszer fájdalmasan felzokogok. Kim lefekszik mögém - az oldalamon fekszem -, felhúzza a térdét és szorosan átkarol. Azt hiszem, ezt szokták kis kifli, nagy kiflinek hívni, de még sosem voltam én a kis kifli. Kimi szorosan tapad hozzám, érzem a lélegzetvételeit a hátamon, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa és érzem a kezét, ami valahol a derekam környékén karol át olyan szorosan, hogy az még épphogy nem zavaró. Jól esik a közelsége, úgyhogy megpróbálok megnyugodni. Próbálok egyenletesen lélegezni és úgy tíz perc elteltével sikerül is normálisra lassítanom a légzésemet. Kim még mindig mellettem fekszik, az egyik kezével továbbra is átkarol, a másikkal a hajam birizgálja és egy szót sem szól, amiért hálás vagyok neki. Végül elalszom.

2017. augusztus 6., vasárnap

6. fejezet

Hejhó, édeseim.
Meghoztam nektek a következő fejezetet, de még mielőtt nagyon előre rohannánk, volna egy megjegyzésem. A jobb oldalon láthattok egy képecskét, ami eddig nem volt, ha rámentek jobb egérgombbal, teljes méretben is meg tudjátok tekinteni. Egy barátom, Ilus csinálta, aki eredetileg fejlécet készített nekem, de ennél a témánál az istenért sem akart úgy kinézni, ahogy azt én szerettem volna, a témától viszont nem szeretnék megválni html-t szerkeszteni meg nem tudok:D, szóval kicsit átszerkesztette, más méreteket kapott a kép és ezentúl ott, a jobb oldalon fog helyet foglalni, hogy ti is gyönyörködhessetek Ilus munkájában (aki amúgy grafikusnak tanul, általában a letisztultság jellemzi a munkáit, de a kedvemért félredobta a védjegyét és összehozta ezt a csodát). Szóval neki ismételten köszönöm a képet, nektek pedig köszönöm az újabb kommenteket. Remélem, élvezitek a nyarat és velem ellentétben valamiféle vízparton vagytok, hogy ne pusztuljatok meg a melegben! :)
Jöjjön is a hatodik fejezet, amiben... majd meglátjátok, mi lesz.
Jó olvasást!
GwenBlack

Kim

Tornán vagyok, épp Jonathannal beszélgetek, mikor az edző kupán küld minket fejenként egy labdával. Mázli, hogy nem egy hydra vagyok, az sok labda lenne. De legalább tudnék tüzet fújni.
- Palmer, ne terelje el az új fiú figyelmét!
- Igenis, maga hímsoviniszta görény - morgom úgy, hogy ne hallja.
Persze Jonathan felröhög, mire az edző újabb labdákkal célozza meg, de ő könnyedén elkapja mindet és látom rajta, hogy legszívesebben hozzávágná őket az edzőhöz, ehelyett inkább megdobja pár röhögő társunkat.
- Új fiú, ide! - üvölti az edző kivörösödött arccal.
Jonathan odalép hozzá, mire az edző üvölteni kezd vele holmi tiszteletről, meg egyéb vackokról. Jonathan halkan, higgadtan reagál valamit, amit nem értek, mire az edző arca még vörösebb árnyalatot vesz fel, és felzavarja apához.
Jonathan megadóan bólint, morog valamit az orra alatt, ami nagyon hasonlít arra, hogy "paprikafejű vén barom", aztán felkapja a cuccát és megy az igazgatói felé.
Csúcs, én meg gyökerekkel vagyok körülvéve.
- Palmer, magának futás az óra végéig. Indítson!
Felsóhajtok, de már kezdem megszokni, hogy mindig futnom kell, úgyhogy nekilátok a köröknek, miközben elképzelem, ahogy az edző levágja a fejem, nekem pedig kettő nő vissza és az egyik tüzet okád. Bár hydra lennék. Csak ilyen alkalmakkor.

Doug

Mikor legközelebb kinézek az ablakon, Jonathannak hűlt helye, Kim meg a pályán futkos. Megint. Az edző valamiért nagyon pikkel rá és képtelenek vagyunk rájönni az okára, pedig már nagyon sokszor elgondolkoztunk azon, mi válthat ki ekkora gyűlöletet egy tanárban a diákja iránt. Mármint azon kívül, hogy Kim nem igazán érdeklődik a torna óra iránt, ami az iskola diákjainak túlnyomó többségéről elmondható, őket mégsem gyűlöli ennyire.
Kicsengetnek, úgyhogy felkelek és elindulok Leslie után, de Mrs. P. megállít.
- Doug - szól. - Szeretnék beszélni veled.
Megállok és ránézek.
- Elnézést, Mrs. P., de kívülről fújom a Homéroszi eposzokat, tavaly Kimmel tanultam.
- Azért megpróbálhatnál úgy tenni, mintha nem csak testben, de lélekben is az órámon ülnél.
- Igyekszem.
Elindulok ki, de Mrs. P. nem enged.
- Még valami, Doug.
Felé fordulok, ő pedig elmosolyodik.
- Tudom, hogy fiatal és szerelmes vagy, aminek örülök, de ha nem tudtok nyugton maradni Mr. Price-szel, akkor át fogom kérni valamelyikőtöket egy másik órámra.
- Rendben, Mrs. P. - motyogom.
Kimegyek a teremből, ami előtt Leslie vár.
- Mit akart? - kérdezi.
- Hogy valamelyikünket átrakja egy másik órájára, ha nem maradunk nyugton.
- Az bezzeg nem zavarja, hogy hátul ketten végigsmárolták az órát.
- Azok ketten intézetisek - mondom. - Tudja, hogy nem fogja megnevelni őket.
- Te is az otthonban nőttél fel - mutat rá Leslie.
- De én Kimmel töltöttem a fél életem. Engem ismer, tudja, milyen vagyok.
- Kedvel téged?
- Azt hiszem, a maga módján igen. De Mr. P. jobban.
- Pedig róla nem gondolná az ember, hogy jó arc. Kimet sem akarta elengedni, mikor kórházba kerültél.
- Szigorú, de ezerszer megértőbb a feleségénél. Tényleg, sokkal könnyebb volt neki előbújnom, mint Mrs. P-nek. És ő azonnal el is fogadta, Mrs. P. csak idővel.
Leslie bólint és megfogja a kezem. Rámosolygok, aztán elindulunk a következő terem felé.
- Doug - kiabál utánam egy ismerős hang.
Leslie-vel megtorpanunk.
- Heló - köszön ránk a srác és kezet nyújt Leslie-nek. - Peter vagyok.
- Leslie.
Peter bólint, majd felém fordul.
- Te küldted rám Adamet? Azt mondta, elpletykáltad neki, hogy bejön nekem.
- Aha, talán így történt.
- Tudod, szólhattál volna korábban, hogy a srác meleg. Akkor már rég rástartoltam volna.
- Bocsi, nem igazán foglalkozom Adammel.
- Akkor most miért?
- Mert le akartam rázni és nem volt jobb ötletem, sajnálom.
Peter megrázza a fejét, jelezve, hogy nincs semmi gáz.
- Jöttök hétvégén a bárba?
Leslie-re pillantok.
- Azt terveztük, hogy tanulunk hétvégén.
- Este? - vonja fel a szemöldökét Peter.
- Az estét még nem beszéltük meg - sandítok Leslie-re -, de van egy olyan érzésem, hogy ha Leslie nem melózik, akkor nem akar bemenni.
- Nem melózom és nagyi jön vasárnap, szóval nincs rá nagy esély, hogy menjek a bárba - közli, és átkarol.
- Kár, mert a pasid még lóg nekem egy Szivárvánnyal.
- Azt már megadtam - nézek rá felvont szemöldökkel. - Csak túl részeg voltál, Flitterrel smároltál és nem emlékszel.
- Flitterrel? Arra emlékeznék.
- Miért is?
- Mert már smároltunk egyszer és elég... khm, fura technikája van.
Elvigyorodom.
- Nem vagyok kíváncsi rá - mondom. - Inkább cserkészd be Adamet, Pete!
- Aha, ezzel kapcsolatban meg akartam kérdezni, hogy ő szokott a bárba járni?
- Megfordult már ott párszor.
- Szuper, köszi. Sziasztok.
Mielőtt visszaköszönhetnénk, már le is lép.
- Téged mindenki kedvel? - kérdezi Leslie.
- Igen. Azért ver meg folyton a focicsapat.
- Miért nem ütsz vissza?
- Tíz ellen egyedül?
- A barátaid nem segítenek?
- Többnyire csak Kim van olyankor a közelben, őt mindig lefogják és ha nagyon mozgolódik, még meg is ütik. Ha harcolni próbálnék ellenük, még tovább tartana és Kim is többet szenvedne.
- Nagyon félted őt, igaz?
- Olyan, mintha a sosem volt testvérem lenne. Gondolom, te is félted Jonathant.
Leslie bólint, aztán szépen bemegyünk a terembe, ahol már megy a földrajz óra. Beülök a helyemre, Leslie pedig, aki most először van földrajzon, mellém ül - ritka az olyan terem, ahol nem egyszemélyes padok vannak, de ez szerencsére ilyen.
- Maga az új fiú? - néz Leslie-re Mr. Sparks.
- Igen, uram.
- Remélem, fegyelmezettebb, mint az ikertestvére, Price.
- Igen, uram.
- Helyes. Valaki avassa be a későket, miről maradtak le, aztán folytassuk!
Egy lány, Lisa felénk fordul és gyorsan ledarálja, mit jegyzett meg Mr. S. szövegeléséből.
Úgy teszek, mint akit érdekel a földrajz, de közben Leslie combjára csúsztatom a kezem az asztal alatt. Ő ráteszi a kezét az enyémre és hozzám hasonlóan remekül el tudja játszani, hogy érdeklődik a tananyag iránt.
Az óra végén kimasírozunk a teremből és az öltöző felé indulunk, ugyanis torna óránk lesz. Éljen. Úgyis annyira rég vertek már meg a focista srácok.
Az öltözőben még nincs senki, amikor odaérünk, tehát még van időm átöltözni, mielőtt a szteroidos gorillák megjönnek. Leakasztom a tornazsákom a kampóról, aztán a padra dobom és vetkőzni kezdek, miközben igyekszem nem folyton Leslie felé bámulni, még akkor is, ha tudom, hogy ő végig engem néz. Egyszerűen érzem magamon a tekintetét.
- Doug - hallom a hangját.
Felé fordulok és kérdőn nézek rá. Csak egy rövidnadrág van rajta, póló még nincs, de ez is több az én alsómnál. Mohón végignéz a testemen, mire zavaromban elpirulok, de azért én is végignézek rajta. Tetszik a látvány.
Mielőtt odaléphetnék hozzá, hogy megcsókoljam, nyílik az öltöző ajtaja és berontanak a focisták izzadtságszagot árasztva, hangosan röhögve. Elfordulok Leslie-től és igyekszem gyorsan felöltözni.
- Nézzenek oda, a buzi - rikkantja Josh, Adam egyik gorillája. Adam mögötte áll.
- Szerintem pár monokli kiemelné a szemed, Douglas - mondja a másik gorilla, akit mindenki csak Tanknak hív. Vajon miért?!
Látom, hogy Leslie megindul felém, de Josh elállja az útját. Tank már emeli ökölbe szorított kezét, én pedig felkészülök az ütés okozta fájdalomra, de egy halk hang megállítja Tankot.
- Hagyd abba! - mondja, vagy inkább utasítja Adam.
- Ne már, Kapitány - ez Adam beceneve -, rég vertük már össze a buzit.
- És többet nem is fogjátok - mondja Adam ellentmondást nem tűrő hangon.
Nem tudom, Tank és Josh - meg az egész focicsapat - miért hallgat rá azon kívül, hogy ő a kapitány. Feleakkora, mint bárki a csapatban, de van benne valamiféle nyers erő, amitől ezek a kétajtós szekrények berezelnek.
- Akkor verjük meg a másik buzit - néz Josh Leslie-re.
- Az új fiút is hagyjátok békén!
Josh és Tank értetlenül néznek Adamre, de engedelmeskednek a főnöküknek és visszavonulnak. Én gyorsan felöltözöm, megvárom Leslie-t, aztán alig észrevehetően bólintok Adam felé köszönetképpen, majd kislisszanok az öltözőből.
- Ezek szoktak megverni? - kérdi Leslie.
- Igen - motyogom lesütött szemmel. Nem akartam, hogy meglássa, mennyire félek tőlük, de most már tudja.
- Kikezdhetnének a saját súlycsoportjukkal is. Megértem, hogy félsz tőlük.
- Én nem... - kezdem, de elhallgatok. Nem fogok hazudni. Leslie-nek nem. - Tudod - mondom végül -, az intézetis kölykök sokszor balhéznak. És a legtöbben a náluk gyengébbeket veszik célba. Kiskoromban sokan bántottak, azóta félek az erőszaktól.
Leslie megfogja a kezem és kissé megszorítja. Próbálja érzékeltetni velem, hogy mellettem van, de nem segít sokat. Gyengének, elveszettnek érzem magam.
- Hé - emeli meg Leslie az állam. - Ne érezd magad kellemetlenül emiatt! Én melletted vagyok.
Elmosolyodom, bár kissé szomorkásan, majd megcsókolom Leslie-t.
- Hé, fiúk, szétröppenni! - hallom az edző hangját, mire elhúzódom Leslie-től. - A magánéletüket tartogassák otthonra!
A torna óránk kifejezetten kellemesen telik, mert Adam szépen kijelentette a sportolóknak, hogy nem ér bántani a melegeket, mivel ő is az. Igen, ezt így.
Szóval épp békésen melegítettem be, mikor az egyik szekrénysor (ez már nem csak egy kétajtós szekrény, jóval nagyobb) fellökött. Leslie megpróbált elkapni, de nem igazán sikerült neki. Ezután Adam elkezdett üvöltözni a sráccal (akire, ha engem kérdeztek, illene az a becenév, hogy Jéghegy, mert még a Titanicot is el tudná süllyeszteni), hogy próbáljon csak meg még egyszer bántani engem, vagy az iskola bármelyik melegét és az ő haragjával találja szemben magát.
- Mit véded annyira a köcsög kis buzikat? - horkant fel Jéghegy, aki polgári nevén Michael, vagy valami hasonló. A szép neve ellenére semmi szép nincs benne.
- Mert én is egy köcsög kis buzi vagyok, gyökér! - csattant fel Adam, mire mindenki megkukult a pályán.
- Te nem lehetsz az - rázta meg a fejét Jéghegy. Akarom mondani, Michael.
- Miért ne lehetnék?
- Láttalak már lányokkal.
- Ó, haver, az csak álca volt. Egyébként jártam Douggal - pillantott rám -, suli után mindig én láttam el a sebeit, miután ti megvertétek, ahelyett, hogy kiálltam volna érte. Ezért még sosem kértem tőle elnézést, pedig már illett volna - mondja és határozottan nem néz felém. - És most Peter Adams-szel járok.
Na itt nagyjából leesett állal bámultam Adamet, de mostanra már mindenki megemésztette, hogy a focicsapat népszerű kapitánya meleg és tuti, hogy amint kitesszük a lábunkat az öltözőből, az egész suli ezen fog csámcsogni. De az még odébb van, először is át kell vészelnünk az órát.
Az edző nincs olyan szörnyű passzban, mivel a fél focicsapat ott van órán és így nem olyan reménytelen a helyzet, mint az iskola többi diákjával. Kitalálja, hogy focizzunk, de mikor feltűnik neki, hogy páratlanul vagyunk, engem leültet - tudja, hogy nem a foci életem értelme és még béna is vagyok benne, ő pedig nem szeretne sérülésekkel küldeni az iskolaorvoshoz.
Legnagyobb meglepetésemre Adam beválasztja a csapatába Leslie-t. Ráadásul elsőnek, ahelyett, hogy gyorsan lecsapna a focicsapat tagjainak nagy részére. De persze Leslie lepődik meg a legjobban. Ennek ellenére odaáll Adam mellé, de közben felém fordul és rám mosolyog, én pedig visszamosolygok rá.
Amíg a többiek játszanak, nekem az edző magyarázgat mindenféléről.
- Maga tudta, hogy Adam meleg? - szegezi nekem váratlanul a kérdést.
- Edző bá', jártam Adammel.
- Áh, tényleg, maga Douglas.
- Igen - nézek rá értetlenül. Végül is csak három éve tanít, nem számít.
- Sokáig voltak együtt?
- Már bocsánat, de mi köze hozzá?
- Adam a csapatom kapitánya - néz rám. - Tudnom kell a dolgairól.
- Nos, mivel nem tudom, egy volt kapcsolata miben befolyásolhatná a focipályán nyújtott teljesítményét és ön sem tudja megindokolni, nem áll módomban beavatni a részletekbe.
- Meg fogom buktatni - hördül fel.
- Akkor eggyel több évig kell majd elviselnie, hogy folyton az orvosiba küldhet. Csak nyugodtan, uram.
Ez persze már nem tetszik annyira az edzőnek és igyekszik úgy tenni, mintha meg sem hallott volna.
A fiúkat - de főként Leslie-t - nézem a pályán, ahogy az amerikai fociban használatos védőfelszerelések nélkül állnak neki játszani.
- Miért nem használnak felszerelést? - nézek az edzőre.
- A gyengébbjét így lehet kiselejtezni.
- De megsérülhetnek - hördülök fel.
- Maga mindig ilyen sokat aggódik? - csattan fel.
- Valakinek kell, ha a tanár nem képes rá - morgom, de ismét a pályára fordítom a figyelmem.
Adam nagyban mutogat és magyaráz valamit Leslie-nek, aki feszülten figyeli, majd határozottan bólint. Beáll valahova, a csapat többi tagja is elrendeződik, majd folytatódik a játék. Vagy inkább a véres küzdelem, mert a focisták nagyon is komolyan vesznek minden egyes mérkőzést. Egyből elkezdek aggódni Leslie-ért, de legnagyobb meglepetésemre nagyon ügyesen játszik, jók a passzai, simán kitér a kétajtós szekrények elől és nem egyszer touchdown-t csinál. Lenyűgöző.
- Hm - mormolja az edző. - Ráférne egy újítás a csapatra. Hogy is hívják az új fiút?
- Leslie Price - mondom.
Az óra végén az edző magához inti Leslie-t, míg mi elmegyünk öltözni. Az öltözőben a focisták arról beszélnek, hogy kéne nekik Leslie a csapatba, én pedig igyekszem ignorálni a beszélgetésüket.
- Doug - hallom Adam hangját, mire felpillantok.
- Hm?
- Figyelj, én sajnálom, hogy régen sosem álltam ki érted és hagytam, hogy megverjenek - bök a szekrénykéi felé, akik hirtelen mind zavartan elhallgatnak. - Féltem előbújni, pedig meg kellett volna tennem. Ne haragudj.
- Nincs semmi gond, Adam - mosolyodom el. - Örülök, hogy végre sikerült.
- Kösz - mosolyog ő is.
- És, tényleg összejöttél Pete-tel?
- Ja. Az egyik szünetben odamentem hozzá dumálni, de próbált nem figyelni rám, aztán a következőben elkapott, berángatott a szertárba és lesmárolt. Fura.
- Az - vigyorodom el. - Fura.
Nem hiszem, hogy közölnöm kéne vele, hogy Pete beszélt velem és nyilván utána csókolta meg őt.
- Örülök nektek - mondom végül.
- Köszi, haver. Én is neked meg Leslie-nek. Jó arc a srác.
- Az - mosolyodom el, ahogy felidézem Leslie nevetését.
Pár perc elteltével az összes focista fiú eltűnik, én pedig továbbra is az öltözőben ülök és Leslie-t várom. Aki végül meg is érkezik.
- Megvártál? - mosolyodik el, mikor észrevesz.
- Aha. Mit akart az edző?
- Hogy szeretné, ha benne lennék a csapatban.
- Tényleg? - próbálok lelkesnek látszani. - Na hát, ez nagyszerű, gratulálok!
- Visszautasítottam - pillant felém, miközben leveszi a pólóját.
- Miért? - kérdezem és igyekszem nem túl boldognak tűnni.
- Nem nekem való. LA-ben csináltam, meg Jonathan is, de már magam mögött hagytam Los Angelest és az ottani szokásaimat is szeretném. Meg akarok változni.
- Miért akarsz megváltozni?
- Ha azt az énem ismernéd, aki LA-ben voltam, akkor nem kedvelnél - néz rám szomorkás mosollyal az arcán.
- Dehogynem!
- Hidd el, hogy nem. Doug, nagyi azt mondja rólunk, hogy szörnyűek vagyunk és igaza van. Az az énünk, akit igyekszünk magunk mögött hagyni, szörnyű.
- Nekem is vannak rossz dolgaim, Leslie. Mindenkiben van valami, amiről tudja, hogy el kell nyomnia magában.
- Neked mi? - kérdezi.
- Nem akarod tudni - mosolygok rá. - Na, öltözz, mert vége lesz az ebédszünetnek, mire elkészülsz.
Leslie bólint és gyorsan felöltözik, majd befújja magát valami kellemes illatú spay-vel, aztán kézen fogva elindulunk az ebédlő felé.
- Ha nem gond, szeretnék Jonathannal ebédelni - mondja.
- Én is Kimmel.
- Akkor jó - mosolyodik el és mikor odaérünk az ebédlőhöz, elengedi a kezem. - Ha jól rémlik, ma már nincs több közös óránk, szóval délután találkozunk.
- Oké - mondom, aztán Leslie gyengéden megcsókol. - További szép napot.
- Neked is, Doug.
Ezután szétválunk és ő megkeresi Jonathant, én pedig Kimet, akit a szokásos asztalunknál találok.
- Hé, csajszi - ülök le mellé.
- Szia, Doug. Valami nagyon furát láttam.
- Mit?
- Adamet Pete-tel.
- Még nem jutott el hozzád a nap híre?
- Mire gondolsz? - néz rám a legjobb barátom összeráncolt szemöldökkel.
- Adam felvállalta a másságát. Tornán. Az egyik szekrénykéje fellökött, mire kiakadt, elkezdett vele veszekedni, atzán közölte vele, hogy ő is meleg és Pete-tel jár. Mondjuk a kapcsolatuk beindításában nekem is szerepem volt, de az nem számít sokat.
- Na hát, ez igazán érdekes. És mi történt még?
- Leslie-nek az edző focicsapat-belépést kínált, de ő elutasította.
- Tényleg?!
- Igen. Azt mondta, maga mögött akarja hagyni az LA-i énjét és mivel akkor focizott, most nem fog.
- Jonathan is célozgatott a múltbeli énjére. Egész nap azt hajtogatta, hogy jó, hogy akkor nem ismertük egymást.
- Összejöttetek végre?
- NEM!
- Ne már, Kim, mássz rá a srácra!
- Istenem, Doug, muszáj neked mindenbe többet látnod annál, mint ami van? Barátok vagyunk, ennyi.
- Végül is mi is csak barátok vagyunk Leslie-vel. Leszámítva, hogy néha smárolunk és kezdek beleszeretni.
- Mi? - kapja fel a fejét Kim.
- Mondom, néha smárolunk - játszom, hogy nem értem, miről beszél.
- Kezdesz beleszeretni? - visít Kim.
- Hé, csajszi, halkabban - nevetek fel.
- Istenem, istenem, istenem. Doug! - visít tovább, mintha meg sem hallott volna. - Istenem! Úristen!
- Kimi, elég! - szólok rá, de nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak.
Ilyen pillanatokkor látom, hogy Kim, bármennyire is más, mint a legtöbb lány, valahol mégis olyan, mint ők. Amikor nem a bátyja ruháit hordja és nem játssza el, mennyire nem érdekli semmi, akkor egyszerűen kivirul és ha valaki egy ilyen pillanatában látja, annak kétsége sem támadhat afelől, hogy ő a leggyönyörűbb nő az adott helyiségben. Vagy a világon. Ezt még egy olyan meleg srác sem vitathatja, mint én.
- De úristen, te... te... te... A nagy Douglas Johnson szerelmeees! - visít tovább.
- Jézusom, Kimi, állj le!
- Bocsi, bocsi - motyogja és kezd észhez térni -, csak annyira lesokkolt ez az infó. Sosem jelentetted ezt így ki. Sem Adam, sem James esetében. Ó, Doug, annyira örülök neked!
- Én annak örülnék, ha Jonathan és közted lenne végre valami.
- Doug, légyszi - nyög fel Kim. - Jon és én csak barátok vagyunk.
- Máris Jonnak hívod? - vonom fel a szemöldököm. - Nahát, csajszi!
- Doug! - csattan fel. - Ne kezdd!
Mosolyogva megrázom a fejem és úgy döntök, inkább eszem valamicskét.
A nap végén Jonathan odalép hozzám.
- Szia, Doug.
- Heló. Merre van Leslie?
- Azt üzeni, hogy sajnálja, de mégsem tudtok találkozni suli után, mert ma hamarabb kell a bárba mennie.
- Oké, kösz.
- Ne legyél csalódott - mosolyodik el Jonathan, mikor észreveszi a csalódottságom. - Kedvel téged. Nagyon is.
- Ahogy te Kimet? - kérdezek rá.
- Mire gondolsz? - vonja fel a szemöldökét, mintha nem tudná, miről beszélek, de átlátok a szitán.
- Tetszik neked - mondom ki a nyilvánvalót.
- Nem számít - mondja. - Mikor Leslie-vel idejöttünk, megfogadtuk, hogy megváltozunk. Ő épp azon van és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az újkeletű kapcsolata veled, de nekem a változás nevében el kell hagynom a nőket, legalább egy kis időre. Nem hívhatom randira ilyen hamar.
- Nem fog örökké várni - mondom.
- Miért, most vár?
Alig észrevehetően bólintok.
- Nézd, Doug - mondja Jonathan -, LA-ben hetente váltogattam a lányokat. Mindet megkaphattam és meg is akartam kapni őket. Amíg nem vagyok biztos abban, hogy nem fogom megint ezt csinálni, addig nem akarom randira hívni őt. Nem szeretnék fájdalmat okozni senkinek.
- Leslie milyen volt? - kérdezem, miután tudomásul vettem Jonathan szavait.
- Les bezárkózott. Focizott, de semmi más nem volt az életében, nem voltak barátai, senkije nem volt, csak én. Feszélyezte mások társasága, idegesítette a los angeles-i légkör. Legalábbis az utóbbi egy évben. Jót tett neki, hogy ide költöztünk. És nekem is jót fog.
Bólintok.
- További szép napot, Doug!
- Neked is!
Ezzel elválunk, én pedig rohanok a parkolóba, remélve, hogy Kim még nem ment el. Persze épp tolat ki és majdnem elüt, mikor odaérek.
- Jézusom, te megvesztél?! - pirít rám, ahogy bepattanok a kocsiba.
- Bocsi, csajszi, csak nem akartam gyalogolni.
- Mi van Leslie-vel?
- Dolga van.
- Akkor mit csináljunk?
- Mozi? Péntek van, biztos játszanak valami értelmeset.
- Akkor este mozi, de most mit csináljunk?
- Mennyi pénz van a bankkártyádon, csajszi?
- Nem! Nem és nem!
- Deee - vigyorodom el. - Vásároljunk!
Kim már azelőtt megadja magát, hogy újból felvetném az ötletet és rákanyarodik a város felé vezető útra.
- Dobj anyának egy sms-t, hogy a városba megyünk! - löki nekem a mobilját.
- Okés. Mrs. P., Doug vagyok - mondom. - Ne tessék aggódni, űrlények raboltak el minket, majd valamikor éjfél körül érkezünk a bolygójukra. Egyébként vásárolni és moziba mentünk, szép délutánt. Megfelel?
- Tökéletes - röhög Kim. - Komolyan, küldd el!
- Tényleg? - ráncolom a szemöldököm.
- Persze.
- Nagyon rossz kislány lettél - rázom meg a fejem. - Mi van veled?
- Nem szeretnék mindenkinek megfelelni - mondja Kim.
- Akkor legalább dögös ruhákba bújtathatlak!
- Igen - jelenti ki határozottan. - Újítani akarok, nem akarok anyu pici kislánya lenni. Jöhetnek a dögös ruhák!
Persze mire a plázába érünk, Kim elbizonytalanodik, pláne, hogy egy olyan boltba rángatom be, ahol még véletlenül sincsenek bő pólók, amik minden vonását elfedik.
- Jó napoot - köszönök az eladónak.
- Jó napot! Segíthetek?
- Nem, köszönjük, boldogulunk.
- Ez egy női ruhabolt, uram - tájékoztat.
- Aha, a barátnőmnek lesz.
- Megtenné, hogy odakint várakozik, amíg a hölgy vásárol?
- Nézze, hölgyem - pillantok az eladóra -, meleg vagyok és stylistnak készülök. A hölgy, ha rajta múlna, kinyúlt pólókban járna és csak az én unszolásomra képes normális ruhát felvenni. Ha nem mehetek be, akkor máshol költi a pénzét.
- Hogyne, uram - vonul vissza az eladó. - Ha segítségre van szükségük, szóljanak!
- Nem lesz, köszönjük.
Ahogy vezetem befelé Kimet, néha megállok és leakasztok 1-1 pólót a fogasokról, majd a kezébe nyomom. Van itt minden, ami dögös és természetesen önszántából nem venné fel. Mire a próbafülkéhez érünk, Kim rogyásig van pakolva ruhákkal.
- Jó próbálgatást - mondom. - Mind a méreted, szóval ha felvetted, mutasd meg!
Kim megadóan a próbafülke felé veszi az irányt és amint beér, az összes ruhát ledobja a kis padocskára - persze a fele leesik róla, de nem foglalkozik vele. Becsukja a fülke ajtaját és öltözni kezd. Pár perc elteltével kijön az egyetlen rózsaszín pólóban, amit a kezébe nyomtam. A testéhez tapad, kiemeli az idomait, az ujja csipkézett, ahogy a háta is, de nem áll jól Kimnek.
- Áh, nem. Kövi!
Kim bemegy és pillanatok elteltével jön ki a következő pólóban, ami szintén testhez álló, de fekete, a háta rojtos, úgyhogy oda vonzza a tekinteteket. Tökéletes. Ezt meg is jegyzem Kimnek, majd bezavarom, hogy felpróbálja a következő ruhadarabot, ami egy kissé bő, türkiz színű póló, a mellrészén van némi fodor - alig -, hogy kiemelje a mellét. Csodálatosan áll neki. A következő póló egy teljesen egyszerű, szürke darab, mély, de még épp nem kihívó kivágással, testhez álló fazonú. Ez is jó. A következő egy pánt nélküli, mályva színű csőtop, teljesen egyszerű és nagyszerű. Ezután jönnek a nadrágok, amik többnyire rövidek, tekintve, hogy jön a jó idő, de becsempésztem pár térdnadrágot és egy cicanadrágot is.
- Doug! - szól ki Kim, mikor észreveszi utóbbit. - A leggings nem nadrág.
- Épp ezért fogod türkiz pólóval felvenni, szívem. Az pont elég hosszú.
- A sírba viszel.
- Csak vedd fel! A pólót is hozzá.
Mikor Kim kijön a türkiz felsőben és a leggingsben, szabályosan eláll a lélegzetem. Annyira más így. Csodálatos.
- Na? - kérdezi félénken.
- Már látom is magam előtt, hogy mindenki utánad fog fordulni a suliban!
Felnevet és eltűnik a próbafülkében. A fehér rövidnadrágban jön ki legközelebb, amihez a mályva csőtopot is felvette - okos kislány, tudja, mit mihez választottam.
- Fantasztikus - mosolyodom el. - Nézzük a következőt.
A többi nadrághoz már nem veszi fel külön a felsőket, hiszen semmi extra nincs bennük. Pár farmer rövidnadrág, egy koptatott farmer térdnadrág - a fekete felsőhöz -, és ennyi.
- Akkor mit ne vegyek meg? - kérdezi.
- A rövidnadrágok közül elég csak az egyik a fehéren kívül, a pólók közül pedig a rózsaszínt hagyd itt, a többi jól mutat.
- Apa ki fog nyírni - mondja.
- Arra költöd nagyapád örökségét, amire akarod, csajszi.
Kim ezt meggyőző érvelésnek találhatja, mert csak a két rövidnadrágot, meg a rózsaszín pólót akasztja vissza a helyére, a többivel a pénztár felé indul. Amikor az eladónő meglátja, mennyi ruhát visz, felragyog a tekintete és azonnal kezesbárányként kezd viselkedni.
- Hihetetlen a nő - morogja Kim, mikor kilépünk az üzletből. - Mennyire megváltozott hirtelen.
- A pénz beszél, drágám.
Kim megrázza a fejét, aztán a tekintete elmegy mellettem és elmosolyodik.
- Mi van, mi az? - kérdezem.
- Ott egy férfi ruhabolt - mutat az egyik kedvenc boltom felé. - Menjünk be!
- Kimi, egy vasam sincs.
- Nekem viszont nagyon sok pénzem van.
- Amit én nem fogadhatok el.
- Nem te döntöd el, mire költöm papa örökségét - tájékoztat, karon fog, majd megindul a bolt felé.
A boltban még mindig erősködöm, hogy nem vagyok hajlandó a pénzét költeni, de őt ez pont nem érdekli, csak vezet a ruhák közt, néha megáll, leakaszt egy pólót, a kezembe adja, aztán megy tovább. Meg sem nézem, milyen pólókat ad a kezembe, mert egyszerűen nem fogom megengedni, hogy vegyen nekem bármit is.
- Befelé - mutat a próbafülkére.
- Kimi, nem kéne rám költened a pénzed.
- Dehogynem.
- Kim...
- Doug, figyelj - vág a szavamba. - Te vagy a legjobb barátom. Ha fordított helyzetben lennénk és neked lenne pénzed, te is ugyanezt tennéd. Na, mars próbálni!
Bemegyek az öltözőbe és megnézem a pólókat és nadrágokat. Hihetetlen, de Kim pont olyanokat választott, amiket én is leakasztanék a fogasról. Ez jó.
Felveszem az elsőt, ami egy egyszerű, testhez álló, fekete póló, semmi extra. Kimegyek, megmutatom Kimnek, aki bólint és int, hogy vegyem fel a következőt.

Kim

Mikor Doug legközelebb kijön, egy királykék  nadrágban parádézik, hozzá a póló fehér, V-kivágású, ami csak úgy feszül a testén. Tökéletesen néz ki. Ha nem lenne meleg és nem a legjobb barátom lenne, hanem meglátnám az utcán, tuti, hogy első látásra beleszeretnék. De mivel ő a legjobb barátom, nem bírok rá így nézni - szerencsére.
- Nagyon jól áll - mondom végül. - Nézzük a következőt!
Legközelebb egy egyszerű csőfarmerben, meg egy tejeskávé színű pólóban jön ki, ami nem rossz, de annyira nem illik a kreol bőréhez.
- Ez a póló határozottan nem - mondom.
- Örülök, hogy egyetértünk - mosolyodik el.
Amikor legközelebb kijön, a nadrág ugyanaz, felső gyanánt egy elegáns, mégis hétköznapi bézs inget vett fel, aminek a felső két gombját nem gombolta be.
- Hmm - mormolom. - Ez... kifejezetten jó. Következő!
Az utolsó összeállítás egy fűzöld póló fehér szegéllyel a nyakánál, az ujjánál, és lent a csípőnél, valamint egy citromsárga csőnadrág.
- Úgy nézel ki, mint Csingiling - röhögök fel, mikor Doug kilép.
- Tényleg? Én arra gondoltam, hogy ha fejen állnék, úgy néznék ki, mint egy repce - nevet ő is.
- Ez borzalmas. Vedd le azonnal!
Doug bemegy a próbafülkébe, majd kijön a saját ruhájában, egyik kezében azokkal a ruhákkal, amik nem kellenek, a másikban azokkal, amiket megveszek neki.
- Nem kéne ennyi mindent venned nekem - mondja.
- Doug, megtehetem.

2017. július 31., hétfő

5. fejezet

Hejhó, édeseim.
Igen, tudom, tegnap kellett volna hoznom a fejezetet, akartam is, de persze, hogy a kedves rokonok mindig ilyenkor találnak ki valami elfoglaltságot.:D
Szóval elérkeztünk egy hosszú-hosszú fejezethez, amiben remélem, nem tartok hittérítést és senki nem akar átállni a Zack-Doug párosra (:D). Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjön az ötödik fejezet.
Jó olvasást!
GwenBlack

Doug

Szeretett. Baromi nagy pech, hogy ezt elfelejtette közölni velem. Nem mintha nem vettem volna észre... Csak arra vártam, hogy elmondja. Legalább azt, hogy nem heteroszexuális. Csak ennyi kellett volna és én máris a karjaiba vetettem volna magam. De... nem mondott semmit. És meghalt.
- Tudok róla - nézek Kimre, miközben elönt a bűntudat. - Láttam, hogyan néz rám. Csak... én nem is tudom. Arra vártam, hogy elmondja, nem hetero. Én is szerettem őt, Kim, de féltem elmondani neki. Adammel voltam és féltem, hogy félreértelmeztem Zack pillantásait. Nem akartam kockáztatni. Kellett volna.
Lehorgasztom a fejem és igyekszem visszatartani a könnyeimet. El kellett volna mondanom  neki. Akkor talán nem ivott volna azon az éjszakán annyit, talán nem csókolta volna meg a legjobb barátját és talán még ma is élne. De én gyáva voltam és ő meghalt. Miattam halt meg.
- Örülök, hogy felvállalod magad - mondta egyszer a suliban, mikor vele ebédeltem. Kim beteg volt.
- Kösz, haver - néztem rá. - Kicsit nehéz a kritikák miatt, de kibírom.
- Mert erős férfit faragtam belőled - kacsintott rám mosolyogva. - Tudod, örülök, hogy ott vagy a húgomnak.
- Most éppen én örülök annak, hogy itt van nekem. Nélküle nagyon nehezen ment volna az előbújás. Hát még az elfogadás.
- Kim szeret téged. Meg tudom érteni, miért - mondta Zack és már akkor kezdtem kapisgálni, hogy bejövök neki.
- Igyekszem olyan barátként viselkedni, amilyen barátként ő.
- Elég jól csinálod. De most inkább ne beszéljünk a húgomról, jó?
- Akkor miről beszéljünk?
- Lesz egy buli holnap este. Arra gondoltam, eljöhetnél.
- Kim beteg - mondtam.
- Ha nem lenne az, őt is hívnám - kamuzott Zack. - De mivel az, neked meg csak ő van, gondoltam, jöhetnél. Hogy ne kelljen az intézetben rohadnod.
- Bocsi, de Adammel randizom holnap este.
- Hol?
- A melegbárban - mondtam. - Hova máshova mehetnék vele, ahol senki nem ismeri?
- Még mindig nem vállal fel?
- Nem.
- Nagyon rosszul teszi - csóválta a fejét Zack. - Szerintem komolyan el kéne gondolkoznod azon, hogy dobod a srácot. És gondold át a holnapi bulit!
Ezzel Zack felkelt az asztaltól és magamra hagyott.
- Nem a te hibád - mondja Kim, mintha olvasna a gondolataimban.
- Ha elmondtam volna neki, mit érzek iránta, azon az estén talán velem lett volna, nem egy lökött állattal, akinek pisztolya van.
Kim megrázza a fejét.
- Nem teheted meg nem történtté, Doug. Zack meghalt. Csak tudnod kell, hogy szeretett téged. Senki nem hibáztat miatta.
- Én igen.
- Te se tedd - fogja meg Kim a kezem. - A bátyám volt, Doug, te pedig a legjobb barátom vagy. Ha hibáztatod magad a halála miatt, engem is tönkreteszel. Kérlek, ne csináld ezt!
Bólintok és javaslom, hogy menjünk el a temetőbe és a helyszínre, hogy gyertyát gyújtsunk, ahogy azt reggel megbeszéltük.
A gyilkosság helyszínén kezdjük. Egy régi raktár az, már ezer éve lebontásra ítélték, de a pénzhiány miatt nem tudnak munkásokat bérelni és még ma is áll. Kim odalép egy rozsdaszínű folthoz, ami minden bizonnyal a testvére vérének maradéka, ami beleivódott a betonba. Leteszi rá a mécsest és meggyújtja, én pedig fogok egy másikat és én is lerakom. Egy darabig állunk ott, a mécseseket nézzük és Zacken merengünk.
- Douglas Johnson! - üvöltötte egyszer. - Próbáld meg még egyszer kimosni a fehér pólóm a te pirosoddal együtt és nyakon váglak!
- Bocsika, Zack - vigyorogtam, de aztán meghallottam a lépteit, és igyekeztem komoly arcot vágni.
Zack berontott a húga szobájába és hozzám vágta a rózsaszínné vált pólót.
- Használd egészséggel!
- Nahát, honnan tudtad, hogy a rózsaszín a kedvenc színem? - néztem rá ártatlanul.
- Cseszd meg, te hülye Magnus Bane-utánzat!
Elmosolyodtam. Nagyon sokszor néztük együtt a Shadowhunterst, mert ő is szerette, Kim meg nem.
- Ha már Magnus Bane... Nincs valami flitteres vagy strasszos ruhád? Szükségem lenne rá.
- Dehogynincs. Gyere!
Felvontam a szemöldököm, de azért követtem Zacket, aki a szobájába vezetett.
- Nincs semmi olyan cuccod, ami kéne nekem, igaz? - kérdeztem.
- De, csak az nem ruha.
- Akkor? - kérdeztem és a szemöldököm a homlokom közepéig szaladt.
Zack elmosolyodott, megfogta az ingem, magához rántott és megcsókolt. Visszacsókoltam, de hamar vége lett.
- Ez mi volt? - kérdeztem.
- Ne mondd el Kimnek! - mondta és kilökött a szobájából.
- Kim - motyogom. - Mondanom kell valamit.
A legjobb barátom rám emeli a tekintetét, könnyein keresztül néz engem. Lehet, hogy nem kéne elmondanom neki? De mindent megosztunk egymással... Tudnia kell.
- Mielőtt megkérdeznéd, miért nem mondtam el eddig... Azért, mert Zack megkért, hogy ne tegyem. És mert én sem értettem egészen, hogy mi van. Most sem értem.
- Rátérnél a lényegre?
- Persze, csajszi, bocsi. Szóval egyszer csókolóztunk.
- Mi?!
- Emlékszel, mikor véletlen összemostam a fehér pólóját az én pirosammal?
- Szándékosan.
- Hát igen. A lényeg, hogy mikor akkor áthívott a szobájába a strasszos kis cuccok miatt, megcsókolt.
- Hogy történt?
- Megkérdeztem tőle, tényleg van-e valamilyen cucca, ami kell nekem. Mondta, hogy ruha nincs, én pedig visszakérdeztem, hogy akkor mi van. Ő meg megcsókolt, aztán közölte, hogy ne mondjam el neked és kilökött a szobájából.
- Ez kb. egy hónappal a halála előtt volt, ugye?
- Valahogy úgy - motyogom. - Gyere, menjünk a temetőbe!
Kim bólint, aztán visszaszállunk a kocsiba és a temetőbe megyünk. Ott igyekszem nem elmerülni a gondolataimban, de tudom, hogy Kim azokban úszik, úgyhogy csendben figyelem Zack sírját.

Kim

- Hugi - hallottam Zack halk hangját.
- Fent vagyok - nyögtem fel.
- Boldog szülinapot.
Kinyitottam a szemem - Zack az ágyam szélén ült, a kezében egy tortával, amin a tizennégyes szám díszelgett. Marcipános bevonatú torta volt, tudta, hogy imádom a marcipánt.
- Köszönöm - motyogtam. - Anyuék?
- Még alszanak. Élvezd ki a nyugodt perceket, mert utána zsibongás lesz egész nap!
Elvigyorodtam.
- Fújd el és kívánj valamit!
- Nem hiszek az ilyen hülyeségekben, Zacky.
- Akkor regélj nekem a pasidról! - javasolta.
Azonnal elfújtam a gyertyákat, miközben azt kívántam, hogy Zack ne kérdezgessen az első szerelmemről, akivel még egy nyamvadt csókig sem jutottunk el soha, mert hamar szakítottunk.
- Mit kívántál?
- Ha elmondom, nem teljesül.
- Oké, visszatérve a pasidra...
- Mondtam, hogy nem hiszek az ilyen hülye kívánságokban! - nyögtem fel. - Nem teljesült.
- Azt kívántad, hogy ne kérdezzek a srácról? - vonta fel a szemöldökét a bátyám. - Ilyen hülyeségre elpocsékolni az értékes születésnapi kívánságokat...
- Zack, hagyjál!
- Még átadnám az ajándékod.
- Azt hittem, a torta az.
- Ó, nem, nem csak az. Vettem neked valamit.
- Tényleg? Mit?
Zack előkapott a zsebéből egy óvszert és a kezembe tette.
- Használjátok - mondta.
- Te hülye pöcs! - vágtam utána, de ő röhögve kiszaladt a szobámból.

Doug

Kim szomorkásan elmosolyodik az emlék hatására és átölel. Egy darabig nézzük a sírt, de aztán visszaülünk a kocsiba.
- Útközben kidobnál a bárnál? - kérdezem. - Innom kell.
- Persze. Mikor érsz haza?
- Nem tudom. Szólj a szüleidnek, ha beszéltek, hogy ne zárjanak ki, de igyekszem nem sokáig kimaradni. Persze, ha szükséged van arra, hogy veled legyek...
- Nem - vág a szavamba. - Egyedül kell lennem az emlékeimmel.
- Jól van.
Megérkezünk a melegbár elé, úgyhogy Kim félrehúzódik.
- Köszi - mondom. - Ha mégis kellenék, írj sms-t! Amint észreveszem, indulok.
- Nem lesz rá szükség - mosolyodik el szomorkásan. - De köszönöm.
Áthajolok az ülésen és Kim kap egy cuppanós puszit a halántékára. Ezután kiszállok a kocsiból és a bár bejáratához megyek.
- Szia, Flitter - köszönök a szexi kidobó fiúnak.
- Szia, szépfiú! Hogy ityeg?
- Szuperül. Ma lerészegedem.
- Akkor nem jól?
Megrázom a fejem és elmegyek mellette.
Mikor először jöttem a bárba, akkor is ő volt a kidobó. Akkor huszonöt lehetett, most huszonnyolc. Nem változott semmit, leszámítva, hogy belém esett. Az első alkalommal Kimmel jöttem.
- Ez egy melegbár - tájékoztatott minket Flitter. - Hölgyeknek tilos a belépés!
- Ne már! - néztem Flitterre. - Haver, hadd jöjjön be!
- Süket vagy, cukifiú? Hölgyeknek tilos!
Belenéztem Flitter szemébe és elővettem a legcsábosabb mosolyom... De nem véletlenül ő állt az ajtóban. Bármennyire is bejött neki a külsőm, nem engedett.
- Naaa, légysziiii - kezdtem nyafogni. - Bármit megteszek, csak hadd jöjjön be!
- Miért ilyen fontos neked, hogy bejöhessen, cicafiú? - kérdezte Flitter és kikészített a megszólításaival.
- Még sosem jártam melegbárban - mondtam. - Nemrég bújtam elő és ő a legjobb barátom. Szóval megtennéd, hogy beengeded velem? Szükségem van a támogatására.
- Áh, érzékeny a cica - mondta Flitter, majd Kimre nézett. - Ha stírölni kezded a cukikákat, kidoblak!
- Hű, nyugi, haver - emelte fel a kezeit Kim. - Csak olyanokat stírölök, akikkel egy csapatban játszom.
Flitter elmosolyodott és intett, hogy menjünk be.
Belépek a bárba, ahol még alig páran vannak - még csak most nyitnak. A személyzetet pásztázom végig, a csupa ismerős arc mind int nekem, de én egyvalakit keresek. És meg is találom. Épp a pult mögött áll egy egyszerű, rózsaszín pólóban, arcára festve a melegek zászlajának színei - poharakat törölget el. A kezemre nézek és észreveszem, hogy Flitter nem nyomott rá plecsnit. Nem mintha szóltam volna neki érte...
Odalépek a pulthoz.
- Hé, szépfiú - szólalok meg, mire Leslie felpillant.
- Doug - akad el a lélegzete egy pillanatra. - Mit keresel itt ilyen korán?
- Nyitás van - emlékeztetem. - Flitter beengedett. Viszont plecsnit nem adott, szóval...
Leslie elmosolyodik és előkapja a pult alól a plecsniző készletet.
- Sosem plecsniztem még - mondja mosolyogva. - Hova kéred?
A melegbár plecsnije egy szív, ami a zászlónk színeivel van kifestve és bárhova lehet kérni, még a fenekedre is, csak abban az esetben, ha be akarnál jutni egy cigizés után - nem mintha dohányoznék -, Flitter stírölhetné a hátsódat. Úgyhogy én nem oda kérem, bár elég csábító a gondolat... 
Helyette úgy döntök, megbízom Leslie-ben. Felhúzom az ingem bal ujját, ahol a vágásaim vannak. A kötés már lekerült, mert a sebek elég szépen begyógyultak, úgyhogy Leslie láthatja a hegeket. Odatolom a kezem az orra alá, neki pedig egy pillanatra elakad a lélegzete. Megint.
- Doug - nyögi. - Ezek...
- Kérlek, ne érd el, hogy megbánjam, hogy megmutattam őket! - mondom halkan.
Leslie bólint és szinte hallom, ahogy nyel. Fogja a fekete alkoholos filcet és óvatosan rajzol egy cuki kis deformálódott szívet a karomra. Szinte nem is érzem, ahogy hozzám ér a filc hegye és nem is figyelem annyira a rajzot, sokkal inkább Leslie-ben gyönyörködöm. A nyelvét kicsit kidugja, mint aki erősen koncentrál, a szeme csillog, miközben rajzol. Látom, ahogy tollat cserél és felkapja a pirosat. Érzem, ahogy kicsit színez vele, majd fogja a narancs-, aztán a citromsárgát, a zöldet, a kéket és végül a lilát.
- Elszúrtam - motyogja.
- Miért? - pillantok a kezemre.
- Nem lettek egyenlőek a sávok.
- Majd belejössz - kacsintok rá. - Ha lesz egy kis szabadidőd, gyakorolhatsz rajtam!
Leslie lélegzete elakad, én pedig elmosolyodom. Imádom, hogy zavarba tudom hozni a srácot.
- Imádom, ahogy elpirulsz - mondom -, de az ajánlat teljesen komoly volt.
- Nem fogom elfelejteni. Majd felváltva rajzolok rád szíveket, olvasok fel neked és hajtom be azt, amit kérek érte.
- Még mindig nem árulod el, mit kérsz?
- Majd ha szünetem lesz, megtudod. Véletlenül épp nálam a könyv, úgy terveztem, hogy szünetben megint elkezdem, szóval jó, hogy ma erre vetett a sors.
- Igen - mosolyodom el.
- Apropó, ma. Hallottam, hogy a barátnőd testvére...
- Kérlek, ne beszéljünk Zackről! - mondom.
- Nem kedvelted?
- De. Túlságosan is.
- Ó. Értem. Sajnálom.
- Nem volt köztünk semmi - mondom.
- Hetero volt?
- Nem, biszex, csak sosem vallotta be és én is féltem elmondani neki, hogy tetszik. Fiatal voltam és tapasztalatlan. Nem mintha most öreg és tapasztalt lennék - próbálom elviccelni a témát. Eleget szomorkodtam Zack miatt ma már.
Szerencsére Leslie-nek leesik, hogy nincs kedvem róla beszélni, úgyhogy kever nekem egy Szivárványt, ami amúgy a kedvenc koktélom.
- A ház ajándéka - mondja. - Pontosabban az enyém.
- Köszönöm. Te nem iszol?
- Műszak alatt? Nem lehet.
Körbepillantok, közölni akarom vele, hogy még szinte senki nincs a bárban, nyugodtan ihatna, nem tudnák meg, de legnagyobb meglepetésemre tele van a hely. Ez a sok srác mégis mikor jött be? Leslie ennyire elterelte volna a figyelmem? Komolyan?
- Mikor lesz szüneted? - kérdezem.
- Egy óra múlva. Most mennem kell kiszolgálni a srácokat, de majd megkereslek, oké?
- Nem fogok messze menni - mormogom, de ő nem hallja, mert már ott sincs. Beleveti magát a munkába.
Nézem őt, ahogy keveri a koktélokat és gyönyörködöm a kilátásban. Aztán lehuppan mellém egy srác.
- Szia, cukkancs - mondja.
- Szia - pillantok rá.
- Van kedved táncolni?
- Bocsi, nem lehet - motyogom, miközben Leslie-n legeltetem a szemem.
- Inni szeretnél? - kérdezi a fiú Leslie felé bökve.
- Nem.
- Jó a srác - mondja, miután megérti, miért bámulom Leslie-t. - Sok sikert!
Ezzel megveregeti a vállam és magamra hagy. Csakhogy nemsoká leül mellém valaki más. Akinek nagyon nem kéne.
- Doug, szia!
- James - nyögök fel. - Könyörgöm, csak ma ne!
- Beszélni szeretnék veled.
- Én meg nem szeretnék beszélni veled.
- Ugyan már, Doug. Meg kell beszélnünk, hogy ami történt, az...
- Ami történt, az az volt, hogy megcsaltál. Egy csajjal. És én rajtakaptalak. Ez történt, James. Nincs mit megbeszélnünk.
- Én sem voltam féltékeny soha rád, meg Kimre.
- Persze, de én nem is másztam Kim bugyijába soha.
- Pedig eléggé úgy tűnik. Mindenki arról beszél a suliban, hogy Kimet dugod.
- Hogyne! - fordulok James felé dühösen. - A csőbuzi srác tuti rástartol a legjobb barátjára, akinek történetesen nem farka van. Simán. Ha már itt tartunk, miért nem mondják egyből azt, hogy szeretem a kikötözős szexet?
- Miért, szereted? Én imádom. Kipróbálhatnánk együtt is, mit szólsz?
- Nincs az az isten, hogy dugjak veled - tájékoztatom Jamest.
- Aha, miután három hónap alatt nem voltál hajlandó lefeküdni velem egyszer sem, erre rájöttem.
- Minden rendben? - lép oda hozzánk Leslie.
- Hozzád senki nem szólt, kisköcsög! - csattan fel James.
Megfordulok és észreveszem Flittert. Felemelem a kezem és intek neki, ő pedig azonnal jön is.
- Mi a probléma? - kérdezi.
- Na, te meg mit keresel itt? Az ajtóban kéne állnod, nem? - kérdezi James kikelve magából.
- Kidobnád őt, Flitter?
- Mit csinált? - kérdezi Flitter.
- Beverem a képed, ha nem mész vissza az ajtóba!
Flitternek nem kell kétszer mondani. Megragadja James grabancát és elkezdi kifelé taszigálni. Szerintem még a tiltólistára is felteszi.
- Jól vagy? - kérdezi Leslie.
- Aha, persze. Az exem - bökök James felé.
- A többi exed is olyan idióta, mint ez, meg a focista srác?
- Nincs több exem - mondom. - Csak ők ketten.
- Áh, értem - mondja és látom rajta, hogy ez tetszik neki. - Öt perc múlva szünetem van, megvársz itt?
- Öt perc? Így repül az idő?
- Aha. Mit csináltál eddig?
- Ültem itt, és igyekeztem nem összebalhézni senkivel.
- Csúfos kudarcot vallottál - mosolyodik el Leslie.
- Ja, én is úgy látom.
Leslie rám mosolyog - imádom, hogy ennyit mosolyog -, aztán még kioszt pár italt, majd kilép a pultból és karon fog.
- Gyere. Most gyakorlok rajtad - kacsint, én pedig elpirulok.
Hátramegyünk a VIP részbe, ahol soha nincs senki és Leslie előhalássza a zsebéből az alkoholos filceket.
- Hova kéred? - kérdezi és megemeli a szemöldökét.
Hátat fordítok neki, és felhúzom a pólómat.
- Dekoráld ki a hátam - mondom halkan.
Leslie végigsimít a gerincemen, mire megborzongok. Közli velem, hogy feküdjek hasra a kanapén, én pedig engedelmeskedem. Odahúz a kanapé mellé egy széket és közben a kezembe adja azt a bizonyos könyvet.
- Miközben rajzolok, olvashatsz nekem - mondja.
- Az elejétől?
- Aha, jó lenne.
Elmosolyodom és amint megérzem a tollat a hátamon, olvasni kezdek.
- "Egyik nyár éjjelen úgy aludtam el, hogy abban reménykedtem, a világ más lesz, mire felébredek. Reggel, amikor kinyitottam a szememet, a világ ugyanolyan volt."* - mondom. - Ismerős érzés.
Tovább olvasok, de szinte fel sem fogom, mi áll a lapokon, mert annyira a tollvonásokra koncentrálok. És láthatóan Leslie is. Abbahagyom az olvasást és nem szól érte. Egy zsebkendőt teszek a könyvbe könyvjelző gyanánt, becsukom és leteszem.
- Hogy megy? - kérdezem.
- Ha lassan csinálom, akkor csodálatos, de ha plecsniznem kell, nem lehetek lassú.
- Gyakorolj csak nyugodtan.
- Tudod, ha a hátadon csinálom, te azt nem fogod látni... Szóval ki fogja eldönteni, hogy tényleg jó-e?
Elmosolyodom és megkérem, hogy szóljon, ha befejezte azt a szívet, amit épp csinál.
- Kész - mondja pár másodperc múlva.
Megtámaszkodom a kezemen, majd átfordulok a hátamra. A felsőm még mindig felhúzva, és Leslie egy pillanatra megdermed.
- Rajzolj a hasamra - javaslom. - Azt látom.
Látom, ahogy belepirul a gondolatba és ezt annyira, de annyira imádom.
- Oké - motyogja rekedten.
Amint a toll a hasamhoz ér, összerezzenek. Nem, nem vagyok csikis, de Leslie keze is hozzám ér, a köldököm környékén pihenteti, a könyöke a combomon van. Olyan, mintha egy lapra rajzolna, imádom nézni.
- Olvass tovább! - mondja.
- Nem megy - nyögöm kiszáradt torokkal. - Nem tudok másra figyelni, csak erre.
Leslie elmosolyodik, aztán felemeli a fejét.
- Megnézed? - kérdezi.
Felülök és tanulmányozni kezdem a hasam alján lévő szívet, amit direkt úgy rajzolt, hogy felém nézzen.
- Tökéletes - mondom, mert életemben nem láttam még ilyen gyönyörű plecsnit.
- Kamuzol - felel.
- Nem. Tökéletes. És tudod, miért?
- Nem. Miért?
- Mert te csináltad.
Odahajolok Leslie-hez és megcsókolom. Lassan, lágyan visszacsókol, a keze a combomra siklik. Érzem, hogy remeg - vagy én remegek? Nem tudom eldönteni. Felemelem remegő kezem - oké, határozottan én remegek -, és beletúrok barna hajába, mire ő alig hallhatóan felnyög. Aztán elhúzódik.
- Oké, akkor most olvasok neked - mondja, és a mosolya olyan édes, mint az ajka íze.
Látom, ahogy mozog a szája és olvas, de a szavak nem jutnak el a tudatomig ki tudja, meddig. Csak akkor kezdek a szavaira figyelni, mikor bejön a képbe egy másik srác is, és nem csak az elbeszélő depis szövegéről van szó.
- "Ekkor hallottam meg kissé sipító hangját: - Megtaníthatlak úszni."* - olvassa Leslie. - Szerelem első látásra - mormolja, kizökkenve a könyvből.
- Neked olvasnod kéne, nem?
- Nem mintha annyira figyeltél volna eddig a történetre.
- Lebuktam - mosolygok. - Téged bámultalak.
- Észrevettem. De figyeld a könyvet is, nagyon aranyos történet!
- Oké, de én most inkább rád figyelnék. Meddig tart ma a műszakod?
- Már vége - jön be egy srác, Dominic, aki a főnök helyettese a bárban. - Bocs, hogy megzavarlak titeket, szünetem van.
- Még nincs vége a műszakomnak - néz rá Leslie.
- Dehogynincs. Mára kapsz pár szabad órát a múltkori túlóra miatt.
- Szükségem van a pénzre, Dominic. Nem lehetne, hogy tovább melózzak és kifizessétek a túlórát?
- Sajnálom, Les, a főnök utasítása. Azt mondta, valamelyik estére adjak ki neked öt órát. Szóval ma megkapod, ha már úgyis itt a barátod.
Leslie bólint, bár nem túl lelkes - gondolom, minden fillérre szüksége van.
- Oké - mondja. - Gyere, Doug, táncoljunk!
Ezen meglepődöm. Táncoljunk? Életemben nem táncoltam még.
- Még sosem táncoltam - kiabálok Leslie fülébe, mert a hangzavarban máshogy nem hallaná.
- Megoldjuk - nevet fel és int a DJ-nek, aki fél perccel később egy lassú dalt tesz be.
Leslie a derekamra csúsztatja a kezét és magához húz.
- Ezt nem lehet elrontani - mondja halkan és a szemembe néz. - Csak engem nézz, ne figyelj másra! Zárd ki a külvilágot! Tánc közben illik a másik szemébe nézni. Menni fog.
Menni? Hát persze, hogy menni fog. Ha akarnám sem tudnám levenni róla a szemem. Átkarolom a vállánál és még közelebb lépek hozzá. A testünk minden egyes porcikája összeér és ettől az érzéstől bizsergek - nem, nem ott. De ott is. És az a helyzet, hogy Leslie is. Érzem.
Lágyan megcsókolom, az ajkam végigtapogatja az övét, aztán a nyelvem lassan utat tör a szájába és ő a legkevésbé sem tiltakozik. Ugyanolyan lágyan visszacsókol és még közelebb húzódik hozzám, olyan közel, hogy nem csak az erekcióját érzem, de a szívének a dobogását is. Vagy az én szívem akar kiesni a helyéről? Talán mindkettő...
Abbahagyjuk a csókolózást és tovább "táncolunk" - ami annyit tesz, hogy egymáshoz simulva dülöngélünk, tök kizárva mindent, még a zenét is. Leslie szemébe nézek és az a szürkészöld szempár lenyűgöz. Azt kívánom, bár megállna az idő, de persze ez nem fordulhat elő. Leslie elhúzódik.
- Gyere - fogja meg a kezem és húz a pulthoz.
Ott leülünk két szabad bárszékre és Leslie odaszól Dominicnak, aki épp italokat oszt.
- Két Szivárványt, légyszi.
- Ki tudod szolgálni magad - tájékoztatja Dominic.
- Ohh, én azt hittem, most vendégként vagyok itt - vonja fel a szemöldökét Leslie, mire Dominic morogva elénk tol két Szivárványt.
- Egészség. Kinek a számlájához írjam?
- Az enyémhez - mondjuk egyszerre.
Dominic felsóhajt.
- Akkor Doug fizeti Leslie-ét, Les meg Dougét - dönti el és lefirkant valamit egy lapra.
Elmosolyodom, aztán koccintunk Leslie-vel és iszunk.
- Miért jöttél ide ma este, Doug? - kérdezi.
- Már tegnap akartam, csak nem biztos, hogy szerencsés lett volna az első randink után rögtön másodikat követelni - mosolygok rá.
Erre elneveti magát.
- Pedig vártalak - mondja végül.
- Hát, ma itt vagyok.
- Itt - mosolyog és simán lepipálja ezzel a mosollyal Jokert. De neki még jól is áll.
Leslie hozzám hajol és egy pillanatra megcsókol. Az ajka lágyan és puhán ér az enyémhez, aztán kissé elhúzódik. A homloka az enyémhez ér.
- A tesómnak bejön a barátnőd - mondja.
Röhögésben török ki.
- Ezzel elszúrtad a pillanatot.
Leslie is röhög.
- Aha, bocs. Nem tudtam, mit mondjak.
Egy darabig csak nevetünk, majd Leslie-re nézek.
- A bátyád elhívhatná Kimet randizni.
- Ma el akarta, csak meglátta, hogy feketében van és aztán megtudta, hogy a bátyja halálának az évfordulója van. De azért megpróbálta. Illetve, közölte vele, hogy el akarta hívni valahova, de, hogy akkor ma inkább nem.
- Kim mit mondott?
- Hogy ma tényleg ne.
- Tipikus - horkanok fel. - Kiosztom a csajt, ha hazaérek.
- Náluk laksz?
Aha, ezt bezzeg nem tudja.
- Pár napja igen. Volt egy hülye döntésem, kiköltöztem az otthonból és az előbb itt látott exemhez mentem, de szétmentünk és az otthonba nem megyek vissza, Kim pedig felajánlotta.
- És a szülei belementek?
- Ó, ők jó arcok - mondom. - Tudom, hogy a suliban nem tűnnek annak, de azok, csak sok a családi gond és ez látszik rajtuk.
- Családi gond?
- Kim neheztel rájuk - mondom. - De nem kéne elpletykálnom az életét.
- Aha, igazad van. Figyelj, nekem lassan mennem kell, de mit szólnál, ha hazakísérnélek?
- Kimék nagyon messze laknak - mondom.
- Eggyel több ok, hogy ne engedjelek el egyedül.
- Oké - mondom és elmosolyodom.
Felkelünk a pulttól és kisétálunk a klubból. Ahogy kiérünk, Leslie megfogja a kezem, én pedig csak mosolygok. Lassan battyogunk Kimék háza felé, hogy minél többet lehessünk együtt. Már éjfél is elmúlt, úgyhogy kész horror lesz felkelnem reggel, meg eltüntetnem a szemem alatti táskákat, de mindenképp megérte ez az este. Épp a kezem fogja a srác, akibe kezdek beleszeretni és aki - láss csodát - tök normális, nem úgy, mint az exeim. Szóval engem aztán nem érdekelnek a szem alatti táskák - dehogyisnem! -, kibírom.
Fél óra elteltével megérkezünk Kimék háza elé. Megtorpanok.
- Jól éreztem ma veled - mondom Leslie-nek.
- Én is - mosolyog Leslie. - Örülök, hogy bejöttél a bárba.
Bólintok. Leslie teljes testével felém fordul és végigsimít a karomon.
- Holnap találkozunk - mondja.
- Aha.
- Jó éjt, Doug.
- Jó éjt.
Elmosolyodik - még mindig imádom, hogy ennyit mosolyog, nagyon édes - és elfordul, hogy hazasétáljon. Én egy darabig még nézek utána, aztán bemegyek.
Kim szülei már alszanak, úgyhogy halkan osonok végig a házon, miután bezártam az ajtót. A lépcsőfokok némelyike nyikorog, de azokat emlékezetből átlépem. Halkan nyitok be Kim szobájába, mert azt gondolom, már alszik, de a legnagyobb meglepetésemre azonnal felém fordul, ahogy kinyitom az ajtót.
- Na, milyen volt? - kérdezi.
Becsukom a szobája ajtaját és levetkőzöm alsóra.
- Nem lehetne, hogy reggel beszéljük meg? - kérdezem, miközben bebújok az ágyba.
- Téged vártalak, szóval nem.
- Komolyan azt akarod, hogy táskásak legyenek a szemeim?
- Mit meg nem adnék azért, ha egyszer a tökéletes Douglas Johnson is táskákkal kelne! - suttogja nevetve. - Szóval, milyen volt?
- Tökéletes - mondom. - Leslie ott volt, tudod, ott dolgozik és egész este együtt voltunk. Azt hiszem, összejöttünk.
- Tényleg? - hallom Kim elvékonyodó hangját. - Istenem, de jó!
- Ha most nekiállsz visítva ugrándozni, azzal felkelted a szüleidet.
- Tudom - fogja ismét suttogóra. - Csak annyira örülök nektek. De mi történt egész pontosan?
És ekkor szépen beszámolok neki az estémről. A plecsnivel kezdem, aztán James felbukkanásával folytatom, majd a rajzolgatásra és a könyvre térek rá, aztán a csókra, a táncra, a beszélgetésre, az újabb csókokra, majd arra, hogy elkísért.
A szemem kezd hozzászokni a sötétséghez, úgyhogy, miközben beszélek, látom Kim arcán a vigyort, amit le sem tudnék törölni róla. Most először látom ilyennek, mikor egy srácról beszélek neki. Mikor Adammel voltam, figyelmeztetett, hogy ő egy pöcs, de nem hittem neki. Mikor Jamesszel voltam, egy szót sem szólt, meghallgatott, de nem igazán volt boldog a kapcsolatunktól. Most viszont... láthatóan kedveli Leslie-t. Vagy csak bízik abban, hogy nem fogja összetörni a szívem, hogy ő végre egy normális srác. Vagy csak annyira bejön neki Leslie bátyja, hogy az esetleges dupla randijainkról fantáziál.
- Ez tök jó - mondja végül még mindig vigyorogva. - Annyira örülök nektek! Remélem, a suliban is felvállaljátok.
Döbbenten fordulok Kim felé.
- Most mi van? - kérdezi.
- Erről nem beszéltünk semmit - nyögök fel. - Mi lesz, ha Leslie nem akarja nagydobra verni?
- Ugyan már, biztos, hogy akarja, különben nem viselkedett volna így. De ha annyira zavar, megkérdezheted tőle reggel ahelyett, hogy lesmárolnád.
- Tudod, hogy nem smárolnám le csak úgy. Én még mindig én vagyok.
- A félénk Doug, akinek, bár két pasija volt már, és az egyik több, mint fél évig tartott, még mindig szűz? És még azt sem mondta senkinek, hogy "szeretlek"?
- Nem mintha neked olyan sok tapasztalatod lenne - förmedek rá, mert bánt, hogy kimondta. - Különben is, mit számítunk szüzességnek? Nekem nincs szűzhártyám.
- Az orális szex nem számít - tájékoztat Kim. - Majd ha tényleg dugni fogsz...
Nem mintha egy orálban részem lett volna már, de erről Kimnek nem kell tudnia.
- Jó, tudod mit? Aludni akarok.
- Még mindig félsz ettől a témától - motyogja Kim. - Jól van, te tudod. Csak ne cseszd el Leslie-vel!
Ezzel elfordul és még jó éjszakát sem kíván. Dühösen elfordulok én is és igyekszem nem gondolni arra, milyen igazak a szavai. Hadd legyek egyszer az életben dühös rá. Csak most az egyszer! Légyszi.
Persze nem jön össze, nem tudok dühös lenni rá. Viszonylag hamar elalszom és reggel már nem emlékszem arra, hogy pipa voltam rá.
- Kim, kelj fel! - rázom meg, miután kinyomtam a telefonom.
- Fent vagyok - motyogja.
A fürdőbe battyogok és lezuhanyzom, közben igyekszem nem belegondolni abba, hogy Leslie valószínűleg nem akarja nyilvánosságra hozni a kapcsolatunkat. Fogat mosok, megcsinálom a hajam - a végén kezd kikopni a lila, délután be kell festetnem Kimmel kékre -, aztán fekete, csillogó szemceruzával alul-felül kihúzom a szemem. Immár felfrissülve kimegyek a fürdőszobából és mit ad isten, Kim még mindig az ágyban fekszik. Felkapok egy díszpárnát a fotelről és hozzávágom.
Riadtan emeli fel a fejét, majd a tekintete vigyorgó arcomra siklik és düh árad szét az arcán.
- Doug! - csattan fel.
- Én már szóltam egyszer, hogy kelj fel, nem tehetek róla, hogy bealudtál! - védekezem, miközben a szekrényhez lépek. - Délután befested a hajvégeim kékre?
- A kék már elfogyott, nem? - kérdezi kómásan.
- Szerintem még van - fordulok felé két pólóval a kezemben. - De ha nincs, akkor a zöldben tuti van még. Melyik póló legyen?
Kim végignéz a kezemben tartott pólókon. A bal kezemben lévő egy egyszerű, lila póló, három gombja van a nyakrészénél, mindhárom kigombolva. A jobb kezemben egy sötétzöld, V-kivágású pólót tartok, még ide akasztva egy farmermellény van, aminek a hátuljára strasszokkal egy D betű van kirakva - D, mint Doug.
- A mellény a pólóhoz jár? - kérdezi Kim.
- Aha.
- Akkor a lila.
- Sejtettem.
A zöldet visszaakaszom a szekrénybe, a lilát pedig leveszem a vállfáról és miután a pólót az ágyra dobtam, a vállfát visszaakasztom. A nadrágjaim közt kezdek kutatni és végül úgy döntök, hogy a lilához a világoszöld tökéletesen megy. Ezzel a gondolattal sokan nem értenek egyet, de szerintem van valami varázslatos abban, ahogy ez a két szín kinéz együtt. Nem olyan megszokott és unalmas, mint a piros-kék kombináció, inkább egyedibb, figyelemfelkeltőbb és színesebb. Pont hozzám illik. Még egy fehér bokazoknit dobok az ágyra, aztán felöltözöm, míg Kim a fürdőben van. Miután kész vagyok, fogom a fekete, csillogó keretes szemüvegemet és felveszem.
Kim szekrényéhez megyek és előveszek neki pár ruhát - kivételesen visszafogom magam és nem kényszerítek rá rövidnadrágot meg haspólót. Egy egyszerű, testhez álló, narancssárga pólót veszek elő, meg egy törtfehér, térd fölé érő szoknyát, amiről tudom, hogy szereti - mivel a bátyja szerint is elbűvölően festett benne -, és még odateszek neki egy nyakláncot, amit még Zacktől kapott valamelyik születésnapjára, de a halála óta nem volt képes felvenni. Aranyos nyaklánc, ezüstből van, a medálja egy teknős - Kim kedvenc állata.
Épphogy lerakom ezt is az ágyra, mikor Kim kilép a szobájához tartozó külön fürdőszobából.
- Előkészítettem a mai ruhád - nézek fel rá.
- Doug - nyög fel.
- Nyugalom, ma visszafogtam magam. Tetszeni fog.
Kim az ágyhoz lép és megdermed, mikor észreveszi, hogy minden, amit elővettem, valahogyan kötődik a bátyjához - nos, kivéve a pólót.
- Emlékezhetsz Zackre úgy is, hogy nem az ő ruháit hordod - súgom a fülébe és végigsimítok a vállán. - Bedugom a hajsütőt, ma göndör hajjal mész a suliba.
Miközben Kim felöltözik, én a hajsütőt nézem és várom, hogy melegedjen. Ahogy a legjobb barátom felöltözött, leül az előttem lévő székre és engedi, hogy begöndörítsem a haját. Miután megvagyok a göndörítéssel, átfésülöm a haját, hogy ne legyen annyira nagyon göndör, majd hajlakkot fújok rá, hogy kibírja a napot.
Kész vagyunk és még nem vagyunk késésben. Remek.
Lemegyünk és Kim elvesz a konyhaasztalról két almát. Az egyiket nekem dobja reggeli gyanánt, én pedig lerakom, felveszem a cipőm, aztán az almába harapok. Kim felvesz egy fehér topánkát, aztán kimegyünk és beszállunk a kocsijába. A szülei kocsija nem parkol a feljárón, minden valószínűség szerint már elmentek, úgyhogy bezárom az ajtót és elteszem a kulcsot a táskámba, mert Kim tuti, hogy elhagyná.
A sulihoz vezet, ahol kipattanunk a kocsiból és bemegyünk. Körbenézek, de sehol nem látom Leslie-t, de még a testvérét sem - akivel még mindig nem találkoztam, de minden bizonnyal úgy néz ki, mint Leslie, csak enyhe stílusficama van.
Miközben a szekrényünk felé megyünk, odaállít hozzánk Jonathan. Igen, határozottan nem Leslie a srác, bár tök ugyanúgy néznek ki. De mentségére szóljon, nem olyan rossz a stílusa, csak rosszfiúsnak próbál tűnni. Kár, hogy Zack már nem él, adhatna tippeket neki, hogyan kell valóban rosszfiúsan kinézni.
- Sziasztok - köszön.
- Szia - ragyog fel Kim arca.
- Heló - morgom.
- Te vagy Doug, ugye? - kérdezi és a kezét nyújtja. - Jonathan Price.
- Hol hagytad az öcsédet? - kérdezem.
- Későn jött haza éjjel és mikor ma fel akartam kelteni, majdnem hozzám baszott egy vázát, csak pár centire ment el mellettem, úgyhogy vagy nem jön ma, vagy késik pár órát.
Elmosolyodom, de a gondolatra, hogy ma talán nem látom őt, összeszorul a szívem.
- Figyu, Kim - fordul a barátnőm felé -, arra gondoltam, összefuthatnánk valamelyik nap suli után egy kicsit dumálni, meg ilyenek.
Meg ilyenek, mi?! A bugyijába akar férkőzni. Nem, nem akar. Leslie szerint a bátyjának bejön Kim, nem csak megdugni akarja... Mármint, ugye? Nekem is bejön Leslie és én sem csak dugni akarok vele. Persze azt is, majd idővel, de nem főként emiatt érdekel. Na jó, ebből sehogy sem jövök ki jól.
- De, végül is - vonja meg a vállát Kim lezseren, de a szeme csillogása és az arcán kezdődő pirosság elárulja.
- Szuper - mosolyodik el Jonathan, de aztán észbe kap és próbál lazának tűnni, mintha a legkevésbé sem érdekelné, hogy Kim elmegy-e vele valahova. - És mikor érnél rá?
Hű, szegény srác, ha lazának akar tűnni, kevésbé kéne erőltetnie a témát.
- Nem tudom, bármikor jó.
A legjobb barátom meg épp szépen leleplezi, hogy nuku a társasági élete - ha engem nem számítunk -, és soha senkivel nem találkozik - ha engem nem számítunk.
- Akkor mit szólnál a jövő szombathoz?
- Oké, a jövő szombat jó.
Már épp elmosolyodnék rajtuk, mikor meglátok valakit, akiről mintha azt az információt kaptam volna, hogy még alszik. De akkor hogy kerül ide? Dühösen néznék Jonathanra, de az a helyzet, hogy a dögös és határozottan meleg testvére elvonja a figyelmemet.
Leslie észrevesz minket és elindul felénk. Bár lehet, hogy a drága csak engem vett észre, mert csak engem néz és tök nem érdekli senki más. Ahogy közelebb ér, a mosolya egyre szélesebb lesz és látom rajta, hogy esze ágában sincs titkolni, ami köztünk zajlik. Odalép hozzám. Hozzánk.
- Szia - köszön mosolyogva.
- Szia - nyögöm ki elszoruló mellkassal. Nem kapok levegőt.
- Tudod, mikor már félúton jártam hazafelé, rájöttem, hogy nem kérdeztem meg, mi legyen velünk - mondja halkan. - Úgy értem, én nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk nem lenne titok, de azt nem tudom, te mit szeretnél és...
... És mielőtt befejezhetné, magamhoz húzom és megcsókolom. A kezét azonnal a derekamra teszi és gyengéden közelebb húz magához, de mielőtt úgy igazán elmerülhetnénk a csókban, elhúzódom.
- Valami ilyesmi válaszban reménykedtem - mormogja Leslie.
Elmosolyodom és már épp válaszolnék, mikor megszólal a bátyja.
- Sejtettem, hogy ezért értél haza későn - mondja és mikor felé nézek, látom, hogy vigyorog.
- Hát akkor én előrébb vagyok, mint te - néz rá Kim -, én ugyanis tudtam.
- Most jónak érzed magad attól, hogy a legjobb barátod elmondta neked, de nekem az ikertestvérem nem?
- Igen - mosolyodik el Kim.
Ismerem ezt a mosolyát. Kihívó, büszke, flegma - versenyezni akar Jonathannal, be akarja bizonyítani neki, hogy ő fog nyerni, akármi is a feladat. Nem sok embernek mutatja meg ezt az énjét, kíváncsi vagyok, mi vitte rá, hogy megmutassa Jonathannak. Ennyire tetszene neki? Ez jó, feltéve, ha a fiú nem vágja át.
- Megyünk órára, Doug? - néz rám Leslie, miután megunja Kim és Jonathan flörtölését.
- Összeszedem a cuccaim, aztán mehetünk.
Előhalászom a szekrényemből azt a két könyvet, amire szükség lesz angolon - mármint, ha Mrs. P. olyan kedvében van -, aztán Kimre nézek.
- Ebédnél?
- Oké. Szép napot, srácok!
- Nektek is.
- Te elmondtad Kimnek? - kérdezi Leslie, mikor már hallótávolságon kívül vagyunk.
- Igen. Gond? - nézek rá és remélem, hogy nem bántottam meg.
- Nem, persze, hogy nem, csak nem hittem, hogy elmeséled neki.
- Ébren várt este - mondom és megfogom Leslie kezét -, muszáj volt beavatnom. Nem mellesleg hülye lennék, ha nem dicsekednék el azzal, hogy milyen csodás veled lenni.
Leslie elvigyorodik és kissé el is pirul, ezt pedig imádom.
- Én nem mondtam semmit Jonathannak.
- Megesik.
- Igazából Jonathan meg én... kissé olyan a kapcsolatunk, mint a parabatai-oknak - mondja és elmosolyodik az arckifejezésemen. - Érzi, ha boldog vagyok, ha szomorú, ha beteg, vagy, ha történik valami és én is érzem, ha az ő állapota változik meg. Szóval szerintem tegnap este egy romantikus filmet álmodhatott. Az biztos, hogy tudott rólunk. Vagyis arról, hogy valakibe... Mindegy.
Érzem Leslie zavarát és ezen mosolyognom kell. Sosem hoztam még zavarba senkit, de ő folyton elpirul, elmosolyodik a közelemben és ez fantasztikus érzés. A tudat, hogy valakiből ilyet váltok ki, újszerű, de hozzá tudnék szokni.
- Valakibe mi? - kérdezem.
- Tudom, hogy direkt zavarba akarsz hozni, de mi lenne, ha nem próbálnád meg folyton?
Erre csak elmosolyodom és bólintok. Persze pont most kell megjelennie valakinek, akinek amúgy nagyon nem kéne. Adam.
- Hé, buzik - rikkantja el magát, de látom rajta, hogy marja a fájdalom.
- Muszáj ezt? - kérdezem, mikor mellénk lép.
- Szóval ő az, aki miatt nem voltál hajlandó velem találkozni suli után. Az új fiú.
Úgy köpi a szavakat, mintha valami rémeset követtünk volna el azzal, hogy érdeklődünk egymás iránt. Mintha nem tudná megérteni az érzést. Mintha Leslie egy parazita lenne.
- Ja - mondom. - De őszintén szólva nincs sok közöd ahhoz, mit csinálok.
- Dehogynincs. Még le sem zártuk a kapcsolatunkat.
- Miért, amikor azt mondtam, nekem ez nem megy és két hónap múlva összejöttem Jamesszel, mit hittél? - kérdezem, mert kezdek kijönni a sodromból.
- De nem beszéltük meg.
- Nem akarok veled beszélgetni, Adam.
- Figyelj, D, én... szeretlek - nyögi ki Adam. - És kész vagyok arra, hogy felvállaljam.
- Ennek igazán örülök, de késtél pár hónapot. Vállald fel magad, oké, bújj szépen elő, de engem kérlek, felejts el! Túltettem magam rajtad.
- De...
- Figyelj, Adam, ismered Petert?
- Aki eggyel alattunk jár?
- Igen.
- Ja, mi van vele?
- Bejössz neki. Múltkor mondta, hogy bár ne lennél hetero.
- Ő... végül is jó srác.
- Akkor hajrá - mosolyodom el. - Kitartást a coming outhoz.
Elmosolyodik, bólint, majd ott sincs.
- Hát, ez fura volt - motyogja Leslie.
- Adam fura.
- Mit szerettél benne?
- Ő... normális többnyire. Jó fej, megértő és kedves, csak nagyon lobbanékony. Ha ki tudod belőle hozni a normális énjét, meg lehet szeretni.
- Te ki tudtad?
- Egy részét, de nagyon hamar eltolt magától. És vele... nem is tudom, én sem voltam önmagam. Nyomást gyakorolt rám, próbált megváltoztatni.
- De hát miért? Úgy vagy jó, ahogy vagy.
- Neki nem voltam jó - vonok vállat.
Ekkor érünk a teremhez. Benyitok és persze már javában zajlik az óra. Mrs. P. dühösen fordul az ajtó felé.
- Áh, Johnson, Price, örülök, hogy idetaláltak.
- Elnézést, Mrs. P. - mondom és leülök a helyemre, Leslie pedig elém.
- Na szóval, ami a Homéroszi eposzokat illeti, mit tudunk róluk?
Felteszem a kezem.
- Douglas?
- A Homéroszi eposzok tavalyi anyag, nem?
- Tavaly nem vették át jól értesüléseim szerint. Esetleg óhajt válaszolni a kérdésemre is?
De utálom, mikor magáz.
Mindenesetre nemet intek a kezemmel, mire Mrs. P. ajka gúnyos vigyorba torzul.
- Úgy tűnik, jól értesültem - mondja. - Tehát ami az Iliászt és az Odüsszeiát illeti...
És innentől kezdve nem figyelek oda. Kívülről fújom a Homéroszi eposzokat, mert Kimmel rengeteget tanultam tavaly, szóval nem érdekel semmiféle isteni beavatkozás. Ezt persze Mrs. P. is észreveszi, de valami csoda folytán nem szól rám. Talán úgy gondolja, felesleges lenne szólnia, úgysem foglalkoznék vele - igaza van.
Az ablakon bámulok ki, Kimet nézem, akinek torna órája van. Jonathannal beszélget, amíg az edző meg nem dobja őket egy-egy gumilabdával. Legszívesebben felröhögnék, de aztán nem győznék magyarázkodni, mi is olyan humoros abban, hogy Odüsszeusz Kirké szigetén rekedt. Mert őszintén szólva az az istennő nem túl vicces.
Leslie hátrafordul, nem foglalkozik azzal, hogy a legjobb barátom anyja épp órát tart.
- Holnap lenne kedved tanulni? - kérdi. - Néhány tárgyból le vagyok maradva és be kéne hoznom.
- Tanulni? Hát, jobb elképzeléseim is vannak az együtt töltött időre, de végül is oké.
- Johnson, Price, ha megtennék, hogy nem a következő randevújukat beszélik meg az órámon, azt nagyra értékelném!

* részletek Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában c. könyvéből (Benedek Dorottya fordítása)